2025. december 5. | péntek | Vilma nevenapja
 
Regisztráció 
Belépés Belépés
Keresés
RSS RSS Hírek Hírek Meghallgattuk Meghallgattuk Ajánlók Ajánlók Fesztiválok Fesztiválok Interjúk Interjúk
zene.hu a kezdőlapom feliratkozás hírlevélre
 
 
 
zenés állások
Oldal.info
 
 
Kapcsolatok
Ökrös Csaba

Ökrös Csaba

1960-ban született, prímás, az egész Kárpát-medence hagyományos zenei életének őrzője és terjesztője. Kodály szellemi örökségének jegyében munkálkodik, mely szerint egy magyar zenésznek nincs kevesebb feladata, mint: „…a néptől átvett hagyományt új, művészi formába öntve, újra átadhatja a nemzeti közösségnek, a nemzetté vált népnek.” Ennek tudatában kezdett a zeneszerzéssel is foglalkozni, melynek eredményei már több fórumon is helyet kaptak. 2006-ban zeneszerzőként mutatkozott be Wass Albert: Elvásik a veres csillag c. drámájában (rendező: Csabai János). 2008-ban mutatták be Vitézy László: A Hortobágy Legendája c. filmjét, melynek zenéjét szerezte, szerkesztette és hegedülte. E mellett több táncszínházi darab zenéjét írta.

Mint koncertező zenész, éveken keresztül vitte hírét a magyar népzenének. Az Ökrös együttessel olyan zenekarokkal együtt lépett fel közös koncerten, mint a Brooklyni, Philapelphiai, Texasi (Austin), Miami és Oregoni (Portland) Filharmónikusok. De játszott a párizsi Theatre de Ville színpadán, felléptek a svédországi Faluni Fesztiválon, és több neves európai zenei rendezvényen. 2002-ben a Kairói Operaházban, 2004-ben Kínában vendégszerepeltek. 2004-2007 között a Honvéd Művészegyüttes Hegedős Zenekarának vezető prímásaként fellépett a Lyoni és Avignoni Fesztiválokon is. 

2007-től a Téka Zenekar hegedűse. 2007-ben a Vujicsics Tihamér Zeneiskola hegedűtanára volt.

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzenei Tanszékének óraadója.

[2008.03.03.]

Megosztom:


Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás

A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).

Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.

A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.

Megértésüket köszönjük.

Zene.hu csapat

2025.11.10

 

lap teteje
 
apróhirdetés
© SirOeshImpresszumMédiaajánlatSiteMap/Honlaptérkép • RandD: Jumu

Családias, meghitt hangulat és nosztalgia Nenaval a Barba Negraban
Október 21-én fergeteges...

IL VOLO - 17 éve énekelnek együtt, megnéztük
Felejthetetlen koncerttel tértek vissza...

A legenda, Blackie Lawless  a Barba Negraban - W.A.S.P. koncerten jártunk
Flitteres csuhák, diszkógömb és fityula az Erkelben
Lángolt az MVM Dome - Parkway Drive koncerten jártunk
Cukik és hogy hörögnek - A Hanabie. zúzott ismét Budapesten
Calum Scott varázslatos világa az MVM Dome színpadán
beszámolók még