"Agyonverném, aki meglopja a kedvenceit" - interjú Jáksó Lászlóval

Jáksó Lászlót senkinek sem kell bemutatni, mint ahogy azt sem, milyen erős szállal kötődik a dallamokhoz. Szerinte a populáris zene olyan, mint a bulvár sajtó, aki meg hazudik és lop, azt agyonverné, hiszen képmutató módon azokat rövidítik meg a letöltők, akiket elvileg szeretnek. Erről és még sok másról beszélgettünk.

- A kezdetekkor te voltál a közvetítő, aki bemutatta a közönségnek a zenészeket, aztán idővel átkerültél a ló másik oldalára, s bár nem lettél muzsikus, címlapokon találtad magad. Ezt már akkor is így képzelted, számítottál ilyesmire?
- Az elején kisebb voltam, mint a zenészek akikkel interjúztam, majd hirtelen sokkal nagyobb lettem. Ez nem dicsőség, nem is örülök neki. Egy tévés szereplés sokkal többet dob az emberen, de ez nem az én érdemem, hanem a műsoré, amiben szerepelek, szóval nem ajnározni akarok, csak furcsa, ahogyan az egész hirtelen megváltozott.

Visszagondolva, sokkal jobban szerettem azt a korszakot. Persze, arról nem tudhatnak, mit csináltam akkortájt, hiszen anno nem erről cikkeztek a lapok.

Ilyesmikkel foglalkozott régebben:

- Én imádtam az együtteseket, az összes magyar zenészt a mai napig szeretem. Ezt ők is tudják, ezért jönnek be hozzám a Danubiusba, annak ellenére, hogy nem a sztenderdeket kérdezem. Velem nagyon kevés szó esik a munkájukról, viszont annyira kedvelem, amit csinálnak, hogy több csapattal hobbiból jártam a fellépéseikre. Volt, akivel csak szórakozásból mentem, de akad, akibe konkrétan szerelmes voltam, az egész lány együttesbe, akik már feloszlottak, és akiknek nem mondom ki a nevét. Náluk igazából egy emberbe voltam belezúgva, és ezt ők is tudták. Kedvesek voltak velem, simogatták a kis buta fejem, én meg akkor már rádióban dolgoztam, kiálltam a színpadra, mondtam Jáksó László vagyok, és felkonferáltam őket. Aztán buszt is vezettem, szóval ment a turnézás, és ez a világ számomra sokkal szórakoztatóbb volt.

- Akkor a címlapok inkább negatívan hatnak?
- Nem, csak sok dologból kirántják az embert. Ha most elmennék valahova egy átlagos leány zenekarral, akkor körülöttem nagyobb lenne a felhajtás, holott nem is rólam szól a dolog, hanem róluk. Erre sajnos nagyon oda kell figyelnem, hogy fellépési helyzetben ne menjek olyan barátom mellé, akinél jelen esetben több fényképet és aláírást vonzok, hiszen az az ő napja, az ő művészete. Ilyen szempontból nem jó a sajtóban szerepelni, más esetben elvileg jó. Nem rossz, ha kérnek tőled autogramot, meg éppen csajozhatnál is, ha képes lennél rá, és megtanultad volna gyerekkorodban :)

- A tévézés kezdetekor számítottál erre? Előtte végignézted, ahogy a zenész haverjaidat megállítják, és a kézjegyüket kérik, aztán egyik pillanatról a másikra ugyanabba a világba csöppentél.
- Szerintem, ez nem egészen így van. Sajnos ma zenei viszonylatban Magyarországon nincs olyan híres ember, mint a televíziósok. Bár lenne. Van néhány ikon jellegű figura, de őket pontosan ezért kevésbé ismerem. Én a kis helyes, mindennapi megélhetésért, hétvégenként bulikba menő, hozzáteszem ’A’ kategóriás muzsikusokkal vagyok jóban. Őket egy bizonyos százalékban ismerik föl az utcán, viszont aki évekig a képernyőn van, az nagyon ritkán lehet inkognitóban.

Summa summarum

- Engem senki sem figyelmeztetett erre, nem tudtam, hogy ez ilyen, nem is biztos, hogy még egyszer így csinálnám, én szeretnék megint lány együttesekkel mászkálni.

- Hol romlott el a történet, hol kellett volna jobban vigyázni?
- Nem romlott el, csak erre nincsenek kézikönyvek, mégis mindenki ezt akarja. Középiskolások között voltak ilyen felmérések, hogy mi akarsz lenni, ha nagy leszel, és csomóan azt írták be, hogy zenész. Na most, aki mindenféle szakmai előképzettség nélkül ezt választaná, azt valószínűleg csak híres akar lenni. Meg van, aki egyből odavágja, hogy sztár. Mindegy miként, ha a kis fenekem kell odaraknom, akkor az által, a végeredmény a lényeg.

Egyébként, ha lenne ehhez a műfajhoz használati utasítás, szerintem akkor sem hinnénk el. Ezt meg kell tapasztalni, hogy megtudd, mennyit érsz. Kívülről csak annyi látszik, hogy egy marha jó dolog, ha az emberre rákiáltják a vezetéknevét az utcán. Azért gondolja mindenki ezt, mert az első két hétben ez tényleg klassz. Az elején még én is direkt mentem ki ’standolni’, begyűjteni, ami van. Szerénységet erőltetve az arcomra sétálgattam, és közben figyeltem, hogy ’hopp ott az nekiment valaminek, mert engem nézett’ és hasonlók.

Ez jópofa volt egy darabig, de normális ember nem szeret így élni. Képzeld el, hogy egy óriási hangosbemondóval járnál a fejed felett, és még valami villogó neon szarral rád lenne írva a neved, hogy véletlenül se kerülhesd el senki tekintetét. Egy ideig ezt élvezed, csak utána lehet, nyugodtabban beszélgetnél a barátaiddal, vagy elmennél egy lány zenekarnak udvarolni.

Ha már az ország legnépszerűbb rádió műsorának a vezetőjével beszélgetünk, akkor kerüljön a terítékre a zene is.

- Képes lehet-e egy meghatározó csatorna, például a Danubius változtatni a kialakulóban lévő muzikális helyzeten? Minden kezd sablonos, populáris, könnyű lenni, ezzel együtt pedig beszürkülni. Hogy lehetne színesíteni a közönség számára látható palettát?
- Úgy vettem észre, hogy aki kicsit is egy rétegnek célozza a művészetét, az egyből elveszíti az egyébként sem nagy, lehetséges hallgatóságának a markáns részét. Nem véletlen, hogy 7500 példányt kell az aranylemezhez eladni. Csupán az juthat el mindenkihez, aki a legkommerszebbet csinálja. Egyébként nincs bajom ezzel a zenével, nem rossz ez. Könnyen emészthető, ami egyben a hátránya is. Azért nem jók a legegyszerűbb versikék sem, mert értem én, mit akar mondani az író, csak nem kell rajta gondolkodnom, ezért ezek így átcsúsznak az emberen. Ugyanez a probléma a nagyon populáris zenékkel is.

Nem minden(ki) popos, aki annak látszik

- Például a barátaim mindegyikéről tudom, hogy sokkal bonyolultabb, igényesebb produktumokat is készítene, ha lenne rá igény. Úgy megküldenék, hogy az életbe nem jössz rá, mi akart ez lenni. Fokozatosan bontogatnád a szólamokat, és apránként kerülnél közelebb a lényeghez, ahogy a komolyzenével is teszed, ahogy élvezzük, élveznénk az egészet. Árnyalatokban vennénkk észre a szépségeket, de ehhez agy kellene, az pedig ebben az országban nincs nekünk.

Úgyhogy én rettenetesen elutasítom, amikor a zenészeket bántják. Vegyük figyelembe, hogy irtózatosan pici a piac, nagyon kevés lemezt veszünk, és ennek fejébe még pofátlan, rohadék módon a többségnek van képe letölteni internetről a dalokat, ezzel tönkretenni azt az előadót, akit szeretnek. És akkor írják a hülyeségeket a fórumokba, hogy oldják meg a szponzorokkal. Az ilyen eszetlen ember, aki semmihez sem ért, láthatólag nem is akar, nem tudja, hogy a szponzor is csak akkor fizet, ha a pénze nagyjából visszajön. De ha letöltesz, meg e-mailen küldöd a számokat, akkor az a zseton se reklámban, se semmiben nem jelentkezik újra.

Nem is értem egyébként, én imádom a CD-ket, kell a borítójuk, szeretem a kezemben fogni a zenész művészetének záró akkordját. Mikor bejönnek, és olyan albumot adnának nekem, ami nem promó anyag, akkor azt nem szoktam elfogadni. Mondom nekik, hogy „ebből élsz b*meg, megveszem!” Nem a pénzemmel akarok villogni, csak én egy eredetiben vásárolt koronggal, és egy kifizetett koncertjeggyel ismerem el, amit ő csinál.

Szóval szerintem, lehet szidni a muzsikusokat, hogy nem mernek elszakadni a legszélesebb rétegnek eladható dallamoktól, de ha új utakra térnek, akkor kapnak két beírást a fórumban, hogy „gratulálok fiúk, igazatok van”, majd két perc múlva éhen döglenek. Mert ezeknek a barmoknak, akik megdicsérték, nekik sem jut eszébe, hogy az alkotóknak fizessenek is a szórakozásért. Egy végtelenül igazságtalan, leépült, buta közönségnek kellene most megtalálni az ízlését. Ezen kéne először változtatni, meg kellene győznünk arról egymást, hogy szükségünk van erre a zenére, és ne csak pofázzunk róla, hanem tegyünk is valamint az ügy érdekében.

Hogy jobban értsd

- Ugyanez van a médiában. Sokan mondják, hogy „pfuj! még hogy ilyen durva fiúk, mint én…” Hidd el, ha annak a kereskedelmi rádiósnak lenne közönsége, aki versekből idéz, sőt még elemezni is tudja őket, és még erről költőkkel is beszélget, akkor engem kivágnának a fenébe. Vagy tudok én is rengeteg verset, szavalhatok én is…DE NEM AKARJÁK!!! Nem fogják hallgatni. Kasza Tibi szépen, nagyzenekarral feljátszatta a dalait, gyönyörűen megírták a szólamokat, meg minden, de ne gondold, hogy egy példánnyal is többet adott el a lemezből. Mélyen leszarta mindenki az igyekezetet, hogy gyakorlatilag félig-meddig komolyzenébe ágyazta be az egészet. Nehogy azt hidd, bárkit is érdekelt, hogy a világhírű Adiemus női kórus énekelt azon a lemezen. Az embereknek ugyanolyan jó lett volna a péceli asszonyegylet is, vagy még az sem. Itt mindenkinek minden mindegy. Amíg semmilyen igényünk nincs, csak a fa testünkkel értsük a ritmust, addig ne hibáztassuk a zenészeket. Ha nekünk ilyen gyenge prüttyögések kellenek, akkor ezek a gyerekek ezt is megcsinálják.

- Ezen a képen a legnagyobb magyar rádió sem tudna változtatni?
- Nem, nem. Ez ugyanabban a problémakörben van, mint a bulvár. Azt hisszük, hogy a 'kinek a fara maradt fekáliás a szőr miatt aktus után' típusú hír nem kell senkinek. Én rálátok bizonyos weblapok olvasottságára, és de! Ez kell a népnek! Ha egy cikk bármiről szól, aminek már értelme van, azt jóformán a kutya se nézi meg, de nagyon nem, százan kattintanak rá az egész országból. Ha az van benne, hogy XY megizélte a másik celeb anyját, akkor tizenöt- húszezren már az első nap odaklikkelnek.

Amíg ezek az arányok, addig vicces, de nem. Ez a rádió, aminek a nevét, és a frekvenciát a hárommal ezelőtti tulajdonos a privatizálásnál 4,2 milliárd forintért vette, simán belebukna, ha igényes zenét játszana. Mindenki azt hitte, hogy mi gyűlöljük a Petőfi Rádiót, mert réteg zenét játszottak. Szó sem volt ilyesmiről, csak tudtuk, hogy nem fogják bírni. Nem is ment nekik, már nem is azt nyomják, már limitált a stratégia, mást is belekevernek. Mindenki előre látta a szakmában, hogy ez csak egy promó duma. Egyébként úgy nem képes tartani a Petőfi, hogy állami költségvetésből megy…

- Ezek szerint nem sok jóval kecsegtet a jövő.
- Nem tudom. A pék is azt süti, amit megesznek. Lehet itt citrom ízű kenyeret készíteni, de nem veszik majd meg az emberek, és utána a pék csak egy hülye lesz, hogy ilyet megpróbált. Óvakodnék attól, hogy tanácsokat osztogassak zenei ügyekben, de azt ajánlanám annak, aki ezt elolvassa, és felháborodik, hogy de nem, ő jobb muzsikát szeret, hogy számolja össze, mi az a jobb, és legyen szíves álljon ki érte. Ez nem csak abból áll, hogy otthon, főleg MP3-ban hallgatgatom. Nem, nekünk ezzel dolgunk van, meg kell venni. Ha még egyszer azt mondja valaki, hogy drága a CD, akkor agyonverem. Az autó, a benzin, az üdítő és a hétvégi buli is baromi költséges dolog, egyik sem mérhető egy korong akár hatezer forintos árához. Aki azt várja, hogy először legyen kétezer, és majd utána megveszi, az hazudik. Az olyanok csak simlis tolvajok, mindegyiket agyonütném.

Olvass tovább: Jáksó László ezekre indul be - videóval

-Fábián Tamás-

[2009.06.23.]