Ákos Charlie nyomdokaiban: Mintha volna szíved 2008

Az, hogy egyre több ismert zenész gyermeke – akár itthon, akár külföldön – lép a nyilvánosság elé, örvendetes és jó. Pusztán azt is jelzi, hogy megy az idő…sajnos.

De ez csak egy melankolikus eszmefuttatás részemről. Nézzük a tényeket….

Tehát. Megjelent Horváth Ákos (Chalie fia) első lemeze, Mintha volna szíved címmel. És örömmel mondhatom első körben, hogy a fiatal zenész nem utazik édesapja ismertségének farvizén. 

A közös pontok a lemezen a szövegíró Horváth Attila, és az egy számban – Ördögi Rock’N’Roll – szerzőként feltűnő Lerch István. Ez pedig – ismerve az említett urak kvalitásait – nem szégyen. Sőt. Az igényesség jele.

Vehetnénk annak - a három kivétellel minden dal zenéjét jegyző – Horváth Ákos forrásait is. Ízlés dolga. Tény, hogy azok a részek, amiket a vájtabb fülű hallgató deja vu-ként él meg, nem kis zenészektől származnak. Én egy kicsit óvatosabban bánnék a jövőben ezekkel a félreismerhetetlen fordulatokkal – de ez nem az én lemezem.

Menjünk sorban, az a biztos

Az első, Van ez a szám című szerzemény jó. Jó helyen van, eléri a célját. Megalapozza azt, hogy mit várjunk a továbbiakban. Akinek ez nem jön be, nyugodtan itt kikapcsolhatja a lejátszót. Annak nem ez a zene való. A második, Ha vadul a tánc című nóta már világosan jelzi, ki és mi Horváth Ákos zenei vonalának múzsája.
 
A kezdés a Bon Jovi Bad Medicine-jét juttatja eszembe, a refrén pedig szinte hangról hangra az – ha megölnek se jut eszembe, kinek a száma - általam Little Sister, vagy valami hasonló címen ismertté vált dalocskát idézi. A szöveg - Hé! Kislány…. – pedig csak erősíti ezt a feltevésemet, legalábbis bennem.

Az ezt követő Gyere színes virág pedig ismét jó helyre nyúlt. Jelesül Eric Clapton Wonderful Tonight – kezdését érzékelteti. A továbbiakban is kellemes ballada már nem utal a Slowhand-re, de mindenképpen jelzésértékű Ákos zenei hovatartozását illetően. És ez nagyon pozitív.

A címadó Mintha volna szíved talán az első olyan szerzemény a lemezen, ami tényleg Horváth Ákost mutatja. Közvetlen, modern hangszerelésű pop-rock dal, jól elhelyezett gitárbetétekkel, ízlésesen és kulturáltan torzított a Telecaster…ez már ott van. Nem véletlenül lett a címadó, gondolom.

Azt ezt követő Hiram Bullock-dalt nem elemzem. Ismert, jól ismert név, ügyes és tisztességes honosítás, profi előadás – helye van a lemezen. És ebben előjön az is, - kezd előjönni - miért van Ákos nyakában egy Fender Telecaster….nem mellékesen, az első dal hangmérnöki hibája - gyakorlatilag az ének mögött, mélyen, valahol a távolban szólnak a hangszerek – itt már nem érzékelhető. Megvannak az egészséges arányok. ITT már megvannak.

Sokat kéne szeretni még…jó, ütős. Még maga Billy Gibbons is megnyalná az ujjait utána. Mert – bár eredeti és jó – a ZZ Top hatása, hangulata nem letagadható. Szerintem nem is akarja senki. Nem is érdemes. Így jó. Engem személy szerint zavarnak a torzított énekrészek…És ebben aztán tényleg gitározik a srác. Nem tépi le a fejünket, nagyon helyesen. De villant egyet, egy olyan jobbfélét.

Az ezt követő Szép volt, de most vérzem talán – nekem mindenképpen - a legsikerültebb darab az albumon. Fülbemászó dallam, jó ének, színvonalas hangszerelés, és egyre jobb szólók Horváth Ákostól. Becsületes mesteremberek tisztességes munkája. Mintha a számok sorrendje alapján fejlődne a szemünk előtt ez a tehetséges gitáros-énekes. Nem biztos, hogy ez az igazi koncepció a számok sorrendjében, de számomra – Pély Barna után szabadon – így jött át.

A Nekem így, neked úgy megint az útkeresést, a töprengést mutatja. Eredeti, szép és hangulatos nóta…és itt lép a képbe a mindenképpen követhető és biztos sikert hozó Whitesnake-balladák hatása. Nem bűn, nem szégyen. Jól felfogott lehetősége a létező hét zenei hang (a félhangokat nem számlom…) igényes kombinációinak…ami, ugye, nem végtelen. De ha ez az út marad Horváth Ákos számára, az egy igen jó út lesz.

A Bulivadász-ban jönnek elő – a lemezen először – Ákos hard-körmei. A klasszikus blues-rock dal, a húzós alapra rátett szóló, a nyomulós basszus, a szögelős dob beleférne akár Craig Erickson vagy Chris Duarte repertoárjába is…de szerencsére ezt nem ők írták. Ez a miénk.

Az Ördögi rock’n’roll…nos, no comment. Lerch jó, nagyon jó számot írt, a szöveg passzol a zenéhez, és szerintem így kell ezt a dalt előadni. Ezzel a hanggal, ezzel az arccal, ezzel a gitárral. Ott van, nagyon. Mert - bár a borító szerint a feeling leginkább Bruce Springsteen-t idézi, a zene számomra ennél jobb.

A búcsúzó Még egy dal a csend előtt….nem ismerem a szerzőjét. Ezt pótolni fogom, ha sikerül. A legnagyobbak hasonló befejezést szoktak tenni lemezeikre. Egy amolyan ars poeticá-t, mintegy összefoglalva mindent. És a leginkább megmutatva az alkotó igazi énjét. Egyetlen szóval: szép. Minden más közhely lenne.

A zenészek – Temesi Berci -basszus, Tiba Sándor - dob, Nagy „Liszt” Zsolt - billentyűsök, ill. Balogh László és Kardos Norbert - teszik a dolgukat. Precízen, okosan és jó érzékkel, kellő alázattal.

Hallgassátok meg a lemezt.

– MG –

[2009.02.27.]