Pénteken jön a Nazareth: "Minden fellépésük élményszámba megy"

Nem először jár hazánkban a skót hardrock formáció. Legutóbb a Petőfi Csarnok színpadán, 2004. októberében találkozhattunk a Dan McCafferty vezette négyesfogattal. A kemény muzsika elszánt híveinek örömhír, hogy 2009. április 24-én – ezúttal a Diesel Klubba - látogat a Nazareth.

Az 1968-as megalakulást követően egy évvel csatlakozott a csapathoz a spanyol születésű Manuel Charlton szólógitáros, mikor is összeállt a biblikus elnevezésű rock-társulat. Dan McCafferty énekessel, Pete Agnew basszusgitárossal valamint Darrel Sweet dobossal, kétévi kemény munka árán sikerült megjelentetni Nazareth címmel bemutatkozó albumukat, mely azonban nem rengette meg a világot.

Ami azt illeti, még az azt követő ’72-es Exercises nagylemez közönségsikere is váratott magára, pedig ez utóbbi anyagot már a Deep Purple-lel közös turnén ismerhették meg a rock-műfaj szerelmesei. Aztán valahogy megrázták magukat a skóciai Dunfermline szülöttei, mert 1973-ban előrukkoltak a Razamanaz LP-vel, rajta olyan ütős tételekkel, mint a Broken Down Angel, vagy a Bad Bad Boy. A nóták erejére jellemző, hogy az album rövid idő alatt „beplatinázódott”.

Egyébként többen a Purple stílusához, megszólalásához hasonlították a zenekart, ami azért nem volt véletlen; ugyanis a neves hard-banda basszistája, Roger Glover a menedzselés mellett vállalta a stúdióban a zenekar felvételeinek vezetését is. Még abban az évben újabb siker kopogtatott a négyesfogat ajtaján; a This Flight Tonightot (Joni Mitchell-től) dobták piacra, amit úgyszintén jól vett a közönség.

Aztán, ha egy „üzlet” beindul… jött a Loud ’n’ Proud (1974), mely az európai országok túlnyomó többségében a lemezeladási listák első helyét követelte magának. És innentől nincs megállás; az eszeveszett száguldás folytatódik, méghozzá dupla sebességfokozattal; két nagylemez is a boltokba kerül, a Hair of the Dog, és a Rampant című –, mindez 1975-ben.

Egy évvel később érkezik a Close Enough for Rock ’n’ Roll album, ezt követően ’77-ben az Except No Mercy, majd ’78-ban a No Mean City. A Play in the Game és a Malice in Wonderland bakalitek megjelenésekor már öten álltak a színpadon, ugyanis Zal Cleminson gitárossal bővült a csapat.

Cleminson sok húrt nem szaggatott McCafferty-éknél, mert helyét hamarosan (1982) Billy Rankin vette át. Sőt hatodikként egy billentyűst is szerződtettek John Locke személyében. Az elkövetkező időkben a p(l)atinás Nazareth zenekar nevet akár „Átjáróházra” is változtathatták volna, ugyanis a tagcserék állandósultak. Mindeközben a kemény, rockos hangzás szépen felpuhult, inkább a balladisztikus hangvétel lett az irányadó.

Az állandóságot a három ős-tag biztosította - McCafferty, Agnew és Sweet -, egészen ez utóbbi 1999-ben bekövetkezett haláláig. A szívroham következtében elhunyt Darrel Sweet kétszeres veszteség a zenekarnak, lévén nem csak alapító atya és kitűnő dobos, de a menedzseri feladatokat is ő látta el. Helyére a basszista Pete Agnew fia, Lee érkezett, ő mai napig tagja az együttesnek. A jelenleg Jimmy Murisson gitárossal, kvartett felállásban dogozó gárda, 2008-ban Newz címmel, friss stúdióalbummal jelentkezett.

A Nazareth tavaly ünnepelte 40. születésnapját. Koncertjeiket rutin, erő és dinamika jellemzi; minden egyes fellépésük élményszámba megy. Mindehhez járul a frontember Dan McCafferty csodálatosan tiszta, érces, néhol karcos énekhangja, mely csillogásából mit sem vesztett az elmúlt időszakban. Éppen ezért a 2009. április 24-i Nazareth koncert kihagyhatatlan élményt jelenthet mindenkinek, aki szereti a minőségi, értékes, hamisítatlan zenét.

-Hegedűs István-

[2009.04.20.]