"Nem akartuk mindenáron, hogy ez legyen" - Interjú az első magyar Guns n' Roses tribute-tel

A beszélgetés végén abban egyeztünk meg, hogy ez az egész végül is egy nagy buli. A Hollywood Rose volt az első magyar Guns n' Roses emlékzenekar. Az elején még koncertekre sem gondoltak. "Az elsődleges szempont az volt, hogy a próbateremben magunknak játszogassunk, szórakozásból, és hogy hú de jó." Lukival és Zabával beszélgettem.

- Első tribute vagytok…hogy jött ez az egész?
- A Hollywood Rose előtt mindegyikünknek több saját zenekara is volt, ahol saját számokat játszottunk. De hamar rá kellett jönnünk, hogy azzal nagyon nehéz manapság érvényesülni. Alapítótársammal, Kanyóval mind a ketten különböző bandákban voltunk, és nálam játszott Sid, a későbbi énesünk. Aztán feltűnt, hogy hűű, ez a srác tök úgy néz ki, mint Axl. Na és akkor jött ez, hogy csináljunk egy tribute zenekart.

- Nem is volt még ennek akkoriban olyan kultúrája, mint manapság…
- Luki: Egyébként máig alig van Guns tribute nem, hogy kis hazánkban, hanem európai szinten sincs túl sok. Németországban van egy, de az elég kezdetleges és Olaszországban is van egy hát az , fogjuk rá. De mondjuk Európában nekünk van a legtöbb koncertünk… Egyébként ez az énekesi dolgokon bukik el legtöbbször szerintem. Például egy Ac/dc-re több ember "született" úgymond.
- Zaba: Még az első időkben mondtuk, hogy Guns tribute band… kérdezték, most mi van? Most ez Guns n' Roses vagy emlékzenekar? Tehát nem tudták, hogy most ez mit jelent. Aztán csatlakozott a Kornél, Coci, és így kezdtünk el próbálni 2003 elején azt hiszem.  Hát a szeretetből jött nyilván, hogy szerettük a Guns-t.

- És mióta van ez a szeretet?
- Zaba: Abszolút abból a kamaszkori poszter-gyűjtögetős időszakból jött. Onnantól, igen… Néhány kezdeti útkereső próbálkozás után a Guns n' Roses volt az első rock zenekar, amit hallgattunk. Aztán egyik kazettámat elcseréltem az Appetit for Destruction-re. De Luki nem szerette a Gunst.

- Akkor hogyhogy?
- Luki: Hát olyan jó poénnak tűnt… ma már viszont abszolút fan vagyok én is. Akkoriban csak az olyan favoritnótákat ismertem tőlük, amiket klipekben, itt-ott néha elcsíp az ember. De én a kicsit keményebbeket szerettem. Motörhead volt a nyerő, meg hasonlók. Guns-t a Zabáék által ismertem meg. Ők mondták, hogy kellene egy basszeros. Azóta már felzárkóztam, most már én is teljesen képben vagyok!

- Van kedvenc Guns számotok?
- Zaba: Fuhh az sok van! De akkor mondok olyat, amit játszani jó. Például én nagyon szeretem a Welcome to the Jungle-t, meg az Estranged-et.
- Luki: Én pedig a gyorsabb, pörgősebb számokat kedvelem, mint a You could be mine és társai …

- Ha már itt tartunk egyébként milyen zenét hallgattok?
- Zaba: Az egész zenekarnak nagy kedvence a Backyard Babies. Ez most mindannyiunknak nagyon bejön. Ez, meg a Papa Roach-ot is szívesen hallgatjuk. Mivel nagyon sokat vagyunk együtt, "összezárva", sőt majdnem mindig, ezért muszáj megegyeznünk ezen a téren is. Mindenki mást szeret, sokszínű a palettánk. Jóban kell lenni, ez máshogy nem menne. Elviselhetetlen lenne, ha ebből is problémát csinálnánk, amikor kilencen utazunk egy buszban.
- Luki: Például a többiek nem mind szeretik az Iron Maident, de ők is meghallgatják, megnézik velem, így én is azt, amit ők szeretnek. Szóval sokfélét hallgatunk. Mostanában többek között előkerültek mindenféle régebbiek is.

- Mennyire volt meg bennetek a hasonlítás vágya? Az, hogy olyanok legyetek, mint az igazi Guns n' Roses?
- Zaba: Az első pár koncerten csak láttuk, hogy jönnek az emberek, mi meg játszottuk a számokat. Nem, volt ez, hogy próbáljunk olyan ruhákat, hangszereket szerezni. Később aztán megfigyeltünk más tribute zenekarokat, hogy ők mennyire, úgymond adnak a külső hasonlóságra. Akkor kezdtük el ezeket fejleszteni, de hát elsősorban anyagi kérdés. Van, aki autóra spórol, mi erre. A mostani felszerelésünk fejenként olyan 1 millióban van. Rólunk mindenki, még szakmai körökben is azt hiszi, hogy mi hú de gazdagok vagyunk, meg, hogy jó környékről származunk, de ez nem így van. Megspóroltunk, félretettünk mindenre, amink van… Meg hogy gazdagok vagyunk, pedig nem. Például a Luki szülei is egy negyven négyzetméteres lakásban laknak. De talán a Jesse-nek volt énekesként a legkönnyebb dolga. Meg hát vannak olyan adottságok, amit nem lehet megvásárolni. Teszem azt a Luki sem lesz vékony, hosszú hajú az életben soha, meg én se leszek. Elsősorban a két eddigi énekesünk, Sid meg a Jesse azok, akik legjobban hasonlítanak az eredetire.
- Luki: Az akusztika meg a hangzás miatt lényegesek ezek a dolgok. A mikrofon is, meg az erősítők is. Fontos, hogy a hangzás ugyanolyan legyen, mint az eredetinél! Meg azért elég nehéz úgy nézni ki és úgy énekelni… főleg az úgy énekelni a legnehezebb.

- Tényleg! Találkoztatok az eredetivel, tagokkal?
- Zaba: Igen. Steven Adler-rel mindkétszer amikor a Wigwamban játszott, volt közös fotó, meg dedikálás.  Aztán meg amikor a Velvet Revolver itt járt Magyarországon, a koncert után követtük őket, és aláírattuk velük a karunkat, aztán másnap magunkra tetováltattuk. Ttehát nem vagyunk fanatikusak egy csöppet sem…

- Mindig is zenésznek készültetek?
- Zaba: Hát kiskoromban, talán olyan hetedikes lehettem, volt egy dobverőm. Semmi konkrét célom nem volt még akkor ezzel, csak úgy zenekarosdit játszottunk az osztálytársaimmal, és mivel nekem volt dobverőm, így én lettem a "dobos". Aztán egyszer, talán a tizennegyedik születésnapomra, az egész családomtól, még a keresztanyámtól is azt kaptam ajándékba, hogy négy évre befizettek egy dobtanárhoz. Így kezdődött. Aztán mindig eladtam az aktuális felszerelésemet, és egy kicsit jobbat vettem helyette.
- Luki: Én mozdonyvezető akartam lenni, meg kéményseprő. Nálunk otthon egész álló nap rockzene szólt, tehát választásom sem volt, persze, hogy azt szerettem meg. Tesómnak volt egy terepasztala, amit elcserélt, vagy nem tudom mit csinált vele, tény, hogy egyszer a terepasztal eltűnt, és ő egy basszusgitárral állított haza. Már akkor is játszogattam rajta, de akkor még nem úgy.

- Eltökélten Guns-ot akartatok játszani vagy volt más is?
- Zaba: Ez az érdekes ebben, hogy én nagyon szerettem a Gunst, de volt három év, amikor nem hallgattam abszolút, inkább keményebbeket, és a saját zenekar is afelé tendált. Amikor jött ez, hogy csináljunk egy tribute zenekart, akkor jött újra, hogy úristen ez milyen jó. Nem akartuk mindenáron, hogy ez legyen, csak egyszerűen ez lett…

- Van egy "rivális" bandátok, a nálatok egy évvel fiatalabb Dust n' Bones. Velük milyen a viszonyotok? Hallottam én mindenféle olyat, hogy ti "szívatjátok" őket, meg hasonlók… Ebből mi igaz?
- Zaba: Azt mindig hangoztatták, hogy mi így utáljuk őket, meg úgy, de ez nem igaz. Az emberek nyilvánvalóan eldöntik, hogy melyikre mennek. A többség mindkettőre, de van, aki nem is hallott még valamelyikről.  A tényeket nézve, hál' Istennek, mivel mi alakultunk előbb, mi voltunk ott előbb azokon a helyeken, ahova ők nem jutottak be… Tehát ha belegondolsz, akkor nekünk nincs semmi, amiért érdekünk lenne keresztbetenni nekik. Idestova öt éve létezünk párhuzamosan, és mi nem lettünk hátrébb, ők meg nem lettek előrébb. De egyébként nem vagyunk velük rossz viszonyban. Mi is voltunk Dust n' Bones koncerten, ők is voltak a miénken. Én nem tudok róla, hogy rosszban lennénk, legalábbis részünkről semmi ilyen nincs.
Luki: Nem megyünk el egymás mellett. Néha le kell ülni velük beszélni, például egyszer egy külföldi koncertünket lemondták, azzal, hogy mi megszűntünk. A legtöbb probléma mégis a fórumra való beírogatásokból volt, de ezen már nem vesszük fel a kesztyűt. Legalábbis mi soha nem mondtunk olyat, hogy ne menjél Dust n' Bones koncertre. Annyi, hogy szemben állunk egymással. Ha valaki jobb a másiknál, az úgyis előtérbe kerül.

- Ti törekedtek is erre. Van egy koncertreformáló kezdeményezésetek, aminek elég nagy sikere van,  már évek óta. Hogy is van ez a Get in the Ring with Hollywood Rose?
- Zaba: Na igen. Ezt minden nyáron meghirdetjük, hogy aki akar, az egy szám erejére beszállhat a ringbe velünk az Orczy-kertben. És az a jó benne, hogy ez nekünk is érdekes, izgalmas, meg nekik is, akik fellépnek velünk. Nagy dolog lehet így kipróbálni magukat. Annyira izgulnak, hogy már órákkal a koncertkezdés előtt ott téblábolnak a bejárat előtt, és nem merik megkérdezni, hogy bejöhetnek e behangolni a gitárt. Viszont előtte nem próbálunk, azért se. Pedig szokták kérni. Csak úgy spontán nyomjuk.  De nagyon ügyesek mind. Talán egy kivétel volt, egy srác, aki énekelt, de ott ő is röhögött, mert tudta, hogy ez nem volt az igazi… Egyszer volt egy tizennégy éves kissrác, egy dobos, aki a fellépés után el volt kenődve, hogy ő szerinte nem volt jó. Én meg mondtam neki, hogy dehogynem voltál jó, szuper voltál, mert tényleg az volt. Vele azóta is levelezem például. Évről évre nagyon sokan jelentkeznek, már csak a most nyáriakból három évre előre meg tudnám tölteni az Orczy-kert színpadát.

- És mi a legnagyobb élményetek a Hollywood Rose-zal?
- Zaba: Efott, Orczy-kert, mind nagyon jó élmények, választani sem tudok. Meg az egész, tényleg, mint egy osztálykirándulás. Annyi sztorink van, hogy az egy külön fejezet lenne. De talán az egyik legnagyobb az volt, amikor az első koncertek, meg Ráday-kupola után hirtelen kikerültünk a Szigetre, óriási színpad, ötezer fős közönség. Na én akkor fagytam le… A fesztiválok úgy általában hihetetlen jók. Mindig mi élvezzük a legjobban, meg az Ab/cd, na meg a Tankcsapda! Például a Tribute-fesztivál a Pecsában! Csomóan voltak, több színpad, kint-bent, olyan igazi fesztivál-élmény volt…

- Van már valami hasonló tervetek idénre?
- Zaba: Nagyon sok koncertünk van már előre, sok külföldi is. Persze a két nagy kedvenc, az Orczy-kert, meg a Wigwam az alap és reméljük a fesztiváljaink is. Mindenkit várunk!

Azért hozzáteszek valamit én is: mindenkinek ajánlani tudom csak, hogy menjen el megnézni a Hollywood Rose-t, (mint láthatjátok, elég sok helyen fellelhetők!) én mióta először voltam koncertjükön, nem tudom abbahagyni… és szálljatok be a fiúkkal a ringbe ;), hajrá!

-Rocket Queen-

[2009.04.09.]