2025. június 19. | csütörtök | Gyárfás nevenapja
 
Regisztráció 
Belépés Belépés
Keresés
RSS RSS Hírek Hírek Meghallgattuk Meghallgattuk Ajánlók Ajánlók Fesztiválok Fesztiválok Interjúk Interjúk
zene.hu a kezdőlapom feliratkozás hírlevélre
 
 
 
zenés állások
Oldal.info
 
 
Kapcsolatok
Urma

Urma

A 2003-ban alakult, kitűnő akusztikus jazz-rockot játszó együttes hatalmas lendülettel vetette magát megalakulását követően a turnézásba és a lemezfelvételek készítésébe. Ennek eredményeképpen többezer kilométert utaztak turnéikon, számos megismételhetetlen élő koncert adtak, és három remek albumot adtak ki.

2004 decemberében a Nomad Rhymes, 2005 októberében az Anger as a Gift, és 2007 decemberében a Trend Off című sikeres albumokat. Ez utóbbi, az együttes harmadik albuma, napra pontosan három évvel az első album kiadása után jelent meg. Az új lemez kibővített csapat munkája, tizenegy zenész alkotása. Rég várt mű született, amelyet a közönség kedvező fogadtatása nyugtázott.

Korlátok nélkül - talán ez a kifejezés áll legközelebb az Urma jelenéhez. Akár három, akár tizenkét zenésszel, az együttes otthonában vagy nemzetközi porondon, joggal számít szép sikerre az együttes.

[2009.04.06.]

Megosztom:

Szólj hozzá! (Ehhez be kell lépned)
lap teteje
 
gazda szolgáltatás [2025.06.06.]
gazda szolgáltatás [2025.06.03.]
apróhirdetés
© SirOeshImpresszumMédiaajánlatSiteMap/Honlaptérkép • RandD: Jumu

Magna Cum Laude  - A régi szigeten
Élménybeszámoló, koncertbeszámoló cseppnyi nosztalgiával....

Budapesten startolt el az Iron Maiden jubileumi turnéja
Fennállásának ötven éves...

Megnéztük a Follow the Flow nyolcadik Budapest Park koncertjét
Hatvanas- hetvenes évek blues-rock-soul zenéje - The Cinelli Brothers koncerten jártunk
Harmincadik jubileumát ünnepelte a brit Arena zenekar az Analog Music Hallban
Megnéztük a Nagy Carson Coma Reunion koncertet a Budapest Parkban
Megnéztük a Fiesta 25 koncertet a Barba Negrában
beszámolók még