Eszterházy gesamtkunstwerk - megnéztük a MüPa új produkcióját

Imádom a bábszínházat, imádom az operát, rossz ebből nem sülhet ki, gondoltam, amint beültem a MüPA legújabb, Kolibrivel közös produkciójára. Olyan ez, mint amikor az ember lányának egyszerre két pasija van. No de csak csínján, hisz a címben is benne van: aki hűtlen, pórul jár.

Elképzelem a rizsporos fejű Mária Teréziát, amint udvarhölgyeivel bőszen tapsol két bábnak, és nevetnem kell. Annyira abszurd, nem? (Mondjuk abból leszűrve, hogy rendszeresen Eszterházára kocsizott Haydn-t hallgatni, úgy vélem, jó ízlése volt.) Nem tudom, mi okozhatta a bábjáték XVIII. századi sikerszériáját, de talán épp elég élvezi ennek az eredményét, olyan helyes kis darabokat, mint a szóban forgó, 1773-as opera. (Valójában burletta per musica.)

Korántsem csak gyerekeknek, ahogy azt a ma embere gondolná, telis-tele van ugyanis pikírt megjegyzésekkel és utalásokkal, hadd pukkadjanak csak a szépasszonyok a nézőtéren a szépségpöttyeik alatt!

Szuper lenne, ha a MÜPÁ-ban is bevezetnék a szereposztás nyomtatott formáját, mert a színlapot élő ember nemigen jegyzi meg a rendelkezésre álló két perc alatt a kivetítőről, így marad a nyomozás. Azt mindenesetre fontosnak tartom megjegyezni, hogy a Vespinát alakító művésznő már megvillantotta oroszlánkarmait: veszélyesen jó komika (konkrétan pukkadtam az öregasszony áriájánál), és kivételesen jó énekesnő (máris).

Régi ismeretség

A bábosokat szerencsére jól ismertem, Török Ágnes és Szívós Károly pályafutását ágybapisilős korom óta figyelemmel kísérem, nem is volt túl nagy meglepetés, hogy mérhetetlen profzmussal hozták ki a legjobbat az amúgy nagyon kötött librettóból. (Kovalik Balázsnak azért ebben a szövegben is benne volt a keze.)

Oberfrank Péter nagyon helyesen megénekeltette a közönséget, először kicsit csoffadtan szóltunk, de a végére azért tűrhető lett, Mária Terézia (már legalábbis a bábalakja, haha) meg is tapsolt bennünket. És itt világlik ki Novák János ügyes rendezése: a soksíkú színpadi megjelenítést még megtoldja egy svédcsavarral is. Merthogy mit látunk?

Adott a paraván – reflektorfénybe helyezve és kivetítve, jelezvén, hogy mégis csak ez a legfontosabb történés, Adott a zenekar gyakorlatilag létszükségként, de háttérbe szorítva, valamint adottak az énekesek, akik maguk is jelmezbe bújva, bábjuknak mintegy hús-vér másaként nagy vonalakban el is játsszák azt, amit látunk. A paraván előterében bábzenekar és mini Haydn, aki levezényli nekünk a nyitányt, a bábnézőtéren báb-császárnő tapsol lelkesen, és jegyzi meg a valóban elhangzott mondatot, mely szerint ő bizony, ha jó operát akar hallani, akkor mindig Eszterházára jön eztán (esetleg a MÜPÁ-ba).

Valóság, bábjáték és fikció, történelem, mese és valóság olyan könnyedén fonódik tehát egybe, hogy az embernek csak jóval utána, a Szöktetés a szerájból bábjaiból rendezett kiállításon esik le a papírtantusz: Novák úr két vállra fektette a narrációt és dramaturgiát egyaránt.

Bravó!

– Audrey Rapburn –

[2009.05.18.]