A Karthago gőzerővel készül a harmincéves jubileumára

A „tuniszi típusú zöldbozót-rock” (Gidófalvy Attila meghatározása) stílus megteremtői és egyedüli letéteményesei 1979-ben új színt hoztak a hazai zenei palettára, azon belül a rock műfajába. Kemény alapokon nyugvó, dallamos rock-muzsikájuk ötszólamú vokállal megszólaltatva éppúgy védjegyükké vált, mint a dalaikban vissza-visszatérő elefántdübörgés. Fennállásuk harminc évét egy vadonatúj albummal, két jelentős koncerttel és turnéval ünnepli a Karthago együttes. Gidófalvy Attila, a zenekar billentyűse, a maga sajátos humorával beszélt mindezekről.

- Kezdjük a legelején: miért hagytad ott a már bejáratott Beatricét, az újonc Karthago együttesért?
- 1976-tól ’79-ig voltam a Beatrice tagja, a Theatrumból érkeztem. Ott olyan arcokkal játszottam együtt, mint Németh Gabi dobos, vagy Dandó Péter basszusgitáros, aki sajnos már „odafönt” zenél. Vele együtt, Kovács Péter gitáros sincs már az élők sorában. Torontáli Pisti énekelt, ő ma a 100 Folk Celsiusban van. De térjünk rá a Ricsére: a kezdeti időkben a banda dübörgött, mint az állat, rengeteg bulit nyomtunk. Ugyanakkor Feró szókimondása miatt komoly letiltásokban volt részünk. A Beatricéről tudni kell, hogy mindig is szálka volt a kommunista hatalom szemében, pont a szókimondása miatt. Mi lementünk, az Emke aluljáróba a szakadt gyerekek közé, testközelből éreztük a problémáikat. Feró hazament, és az ott szerzett élmények hatására megírta a „Nagyvárosi farkas”-t. Én Zeneművészeti Főiskolát végeztem, szerettem volna minél többet muzsikálni.

- Na, most a letiltások miatt, meg hogy a saját nóták helyett inkább a Sex Pistolst nyomtuk, úgy éreztem, hogy számomra szűkül a tér. Például levittem próbára az „Apáink útján"-t, de Feró nem ezt a stílust akarta meghonosítani a Ricsében. Az az igazság, hogy Feróval valahogy elszaladtunk egymás mellett. Ezzel együtt soha nem fogom elfelejteni neki, hogy tőle tanultam meg ezt a fajta profizmust; általa ismertem meg igazán a kemény rockzenét, hiszen előző zenekarommal a progresszív stílust képviseltük.
 
- Pedig – megmondom őszintén – nagyon szerettem ezt a muzsikát játszani; mi öten, Feró, Donászy Tibi, Miklóska „Apu”, Lugossy Laci és én – nagyon együtt voltunk. Aztán nyomtunk egy bulit ’79-ben a Közgázon (Közgazdasági Egyetem- a szerk.), ahol a szünetben megkeresett Szigeti Feri. Megtette ajánlatát, én pedig elfogadtam. Nézd, így utólag visszagondolva: Feró is hibás volt azért, amiket már elmondtam; nekem pedig nem így kellett volna rendezni a dolgokat.

- Az „Áruló” című nóta köthető valamilyen szinten a Ricséből való távozásodhoz?
- Nagyon nehéz idők voltak! Különösen az első másfél év, mikor a ricsések részéről intenzíven folytak az „árulózások”. Ennek is köszönhető, hogy a Karthago nem tudott olyan hamar berobbanni, mint kellett volna. Nézd, én azt mondom, valamennyire még jogos is volt. Egy idő után aztán elfogadták a helyzetet; megnyugodtak a kedélyek. Addig azért történt egy és más, amit a fiúk tiszteletre méltó türelemmel viseltek. Mikor a kő, vagy a sörösüveg csattant az orgonán, nyugodtan mondhatták volna: ”Gidókám, nagyon aranyos vagy, jó zenész vagy, de köszönjük szépen!” Ennek ellenére kitartottak mellettem; úgy érzem az idő engem igazolt - bebizonyította, hogy jó döntést hoztak. Egyébként, tényleg ezekre a történetekre való reagálásként írtuk meg a nótát.

- A Karthagoról köztudott, hogy nem csak úgy egyszerűen elénekli, eljátssza a számokat, hanem videoklip-szerűen meg is jeleníti azokat. Téged egyértelműen az együttes „clownjának” tartanak. A színpadi gegeket mennyire fémjelzik a te ötleteid?
- Erre azt mondom neked: ha a lexikont föllapozod, és azt a nevet találod benne, hogy Gidófalvy Pál: na, ebből megtudhatod: ő volt az első erdélyi komikus. Aki Gidófalvy, az mind rokon! Ezek mind a régi időkre visszanyúló genetikai történetek, hiszen a családban – anyai ágon – volt zongoraművész, és volt színpadi komikus. Így nekem nem kellett messzire menni egy kis színpadi őrületért; ezek a dolgok genetikailag - Hála Istennek – átöröklődnek! Mindig is szerettem az extrém megoldásokat; ma már nagyon kevés, ha valaki szépen eljátszik valamit; ennél azért jóval több kell! A mérce, az nagyon fontos, kérlek szépen: mivel zenei oldalról közelítem meg, én mindig nagyobb mércét állítok fel. Legyen szó előadásról, vagy hangszerelésről, az mindegy.

- A Karthago egy fantasztikus történet az életemben. Itt öt olyan fazon került össze, amelyik mindegyike más és más anyagból van összegyúrva. Akár emberileg, akár zeneileg nézzük. Mindannyian más zenei világból érkeztünk; nekem mindig is a kemény rock volt a kedvencem, a Deep Purple – már csak a Hammond orgona miatt is – de Ferónak köszönhetően az AC/DC-t is nagyon szerettem. Aztán kialakult a west-coastos zenei műfaj, meg hozzá az öltözködés. Mondom: nem voltam eredendően a műfaj híve, de Kocsándi Miki megszerettette velem; aztán a maga ötszólamú vokáljával, extrém előadói stílusával a zenekar védjegye lett.

- Javában készülődtök a harmincéves jubileum megünneplésére. Ennek egyik fontos része, hogy a zenekar stúdióba vonult. Milyen jellegű anyagra számíthat a lemezvásárló?
- A feljátszásokkal készen vagyunk, jelenleg a keverési munkák folynak. A lemez sokak számára meglepő lesz, tizennégy vadonatúj nóta került rá. Nincs visszautalás korábbi tevékenységünkre, mint ahogy átfazonírozásokról sincs szó. Nem úgy, mint a 2004-es Valóságrock albumunkon, ahol az Apáink útjánt unplugged verzióban, a Requiemet pedig élő koncertfelvétel formájában dolgoztuk fel. A mostani jubileumi CD tizennégy száma közül tíz nótában gitározom, háromban egy kis Hammond-tapic szólal meg, és egy pedig billentyűs szerzemény.

- Ez utóbbi az ünnepi alkalomról szól, szövegében is az elmúlt harminc évet öleli át. Már a hangszerelése is meglepő: egy kis Hammond-szőnyeg, egy kis gordonka, és az egészet kivégzi egy kis pergődob. A stílusváltás jegyében úgy döntöttünk, hogy keményebb formában szólalunk meg, ezért vettem egy ugyanolyan fekete Gibson SG standard gitárt, mint Angus Youngnak van. Csodálatos hangszer kérlek szépen, úgy szól, mint az állat!

- Az eddigiekben főként rád hárult a zeneszerzés és hangszerelés komoly szakmai felkészülést igénylő munkája. Az új albumon mennyire aktivizáltad magad?
- A leosztás úgy működik, hogy Miki írt három nótát, Zoli (Kiss Zoltán „Zéro” – a szerk.) kettőt, Feri (Szigeti Ferenc – a szerk.) ötöt, én pedig négyet. Tamás (Takáts Tamás – a szerk.) ezúttal zenét nem írt csak szöveget, azok viszont nagyon jól sikerültek. Rajta kívül még Feri és egy barátunk - aki a Kisváros című filmsorozat zenéjét is írta - jegyzik a dalszövegeket.

- Szeptember 26-án a harminc éves jubileum jelentős állomásához érkeztek. Folyik már a készülődés?
- Az még kicsikét korai lenne. Egyelőre befejezzük a lemezt, utána országszerte koncertezünk. Nyáron elég sokfelé van fellépésünk, június végén már az új nótákból is beteszünk a repertoárba hármat-négyet, hogy bejárassuk. Június 18-án, csütörtökön egy unplugged koncertet adunk a Művészetek Palotájában, most arra készülünk.

- A Karthago élő szereplésein eddigiekben is az igényes megszólalásra, a közönség maximális kiszolgálására törekedett. Lehet ehhez még valamit hozzátenni a jubileumi nagykoncerten, a Budapest Sportarénában?
- A Live Nation vállalta föl a szervezést, úgyhogy profi módon fog zajlani a történet. Vona Karcsi biztosítja a világítást, de a keverőpult mögött is kipróbált szakemberek fognak állni. Két órás fantasztikus buli keretében meglepetéssel is készülünk, erről most nem mondanék többet. Annyit elárulok, hogy három nótát unpluggedban is el fogunk nyomni. Úgy érzem, Hála Istennek nagyon jó kezekben vagyunk, nekünk tényleg nem kell mást csinálni, mint dolgozni.

Hegedűs István

[2009.05.26.]