Mike Oldfield, a legendás gitáros-dalszerző 1973-as első nagylemeze 5 különböző formátumban ismét elérhető! A rock, klasszikus és világzenei elemeket ötvöző album Európában és az USA-ban egyaránt nagy siker volt, a The Excorsist (Az Ördögűző) című filmben is hallhatók belőle részletek. Oldfield számos hangszeren játszik a lemezen: zongorán, Hammond orgonán, akusztikus és basszusgitáron, valamint xilofonon.
Oldfield 1970-71-ben Kevin Ayers zenekarában játszott. Ebben az időszakban kezdte el komponálni a Tubular Bells korai változatát. Kevin Ayers zenakarától kölcsönzött magnóval kísérletezett műve részleteinek felvételével. Oldfield 1972 őszén kapott egy hét stúdióidőt az akkor alakuló Virgin Records stúdiójában, ahol felvette új kompozíciójának első részét. Egymaga több, mint 20 hangszeren játszott. Richard Branson, a kiadó tulajdonosa próbált társkiadókat szerezni, ám senkit sem érdekelt az anyag. A mű második részét is felvették 1973 tavaszán, végül az albumot 1973. május 25-én, a Virgin Records első kiadványaként adták ki. A lemez azonnal hatalmas sikert aratott, a kritikusok egyöntetűen dicsérték.
A könnyűzenei világban akkoriban kizárólagos, néhány perces szerzemények helyett itt az 50 perces mű mindössze két részből áll. Megszületett a könnyűzenei koncept egyik leghíresebb darabja. Ötvöződnek benne a rock, a klasszikus zene és a világzene elemei.
A lemezt Oldfield 30 évvel később újra felvette, mert elégedetlen volt az eredeti felvétel technikai színvonalával. Az új felvételen a korábbi két részre való bontásnál tagoltabb a felosztás, az eredeti munka részletei utólag elnevezést kaptak. A felépítés leírásakor ezt a felosztást fogjuk használni.
Az első rész lassan bontakozik ki, egy témát állandóan ismétlő motívummal indul. Ez a lemezen később sok formában előbukkanva teszi egységessé a kompozíciót. Az első részen különböző hangulatú, lassabb és gyorsabb részek váltják egymást, végül a mű a leghosszabb témájába, a finaléba torkollik. A Finale az Introduction-höz hasonlóan egy motívum folyamatos ismétlésére épül. Újabb és újabb hangszerek játsszák a dallamot, és hangszerváltás előtt egy narrátor bemondja a hangszer nevét. A zene fokozatosan erősödve egy kataklizmába fut. Ennek csúcspontjaként zendülnek fel a csőharangok, melyek az album címét adják. (Szerkezetében sokan hasonlítják Ravel Bolerojához.)
A második rész kevésbé egységes, bár az első rész motívumai néha itt is felbukkannak. Csendesen indul, majd egy skótduda-kórust alkalmazó szekció után a humoros Caveman következik. A lemez befejezése egy vidám hangulatú népdal feldolgozás, a Sailor's Hornpipe.
Vicces „extrák”
A Tubular Bells-nek több korábbi munkacíme is volt. Breakfast In Bed(magyarul: Reggeli az ágyban), vagy Opus One(Első ópusz).
A lemez eredeti borítóján egy vicces figyelmeztető szöveg szerepel. Akkoriban általában az alábbi szöveg jelent meg a kiadványokon: "Ez a stereo felvétel lejátszható mono lejátszókon stereo és mono hangszedővel is,, feltéve, ha a stereo hangszedő helyesen van bekötve. A jelenleg kapható berendezések általában ilyenek. Ha bizonytalan benne, forduljon az forgalmazóhoz." A Tubular Bells szövege a következő: "Ez a stereo felvétel nem játszható le öreg bádogdobozokon, nem érdekes, hogyan vannak bekötve. Ha Ön ilyen berendezést birtokol, kérjük, vigye el a legközelebbi rendőrállomásra."
A szimpla, remaszterelt CD mellett a kiadvány megjelenik deluxe verzióban, mely a remaszterelt CD mellett az eredeti 1973-as albumot és egy DVD-t tartalmaz. A limitált super deluxe box set az eredeti 1973-as és a remaszterelt CD mellett egy a demofelvételt tartalmazó CD-vel, poszterrel, vinyllel, audio DVD-vel egészül ki. Emellett a kiadvány forgalomba kerül vinylként, valamint duplalemezes verzióban, mely a remaszterelt CD mellett egy Mike Oldfield best of lemezt tartalmaz.
Hírek
