Ez történt a júniusi Depeche Mode bulin: Bőrig áztunk, de megérte!

Az eső ellenére egy felejthetelen koncertélménnyel lettek gazdagabb azok, akik kilátogatottak június 23-án este a Puskás Stadionba a Depeche Mode „Tour of the Universe 2009” pesti állomására.

Bajlós árnyak

Az előjelek nem voltak túl biztatóak: a szombat óta tartó rossz idő csak nem akart elmúlni. Meg hát a hagyományok: nagyon rég volt olyan Mode koncert, amin nem áztunk bőrig. De lehet, hogy ez is csak egy színpadi kellék, ami pontosan illik a DM számainak hangulatához. A koncert pár perccel 9 után kezdődött – az előzenekarok a Motor és a Zagar votlak, rájuk nem igazán figyeltem, majd a fesztiválokon.

Mindjárt az elején kaptunk egy csokrot az új album dalaiból; az In Chains, Wrong, Hole to Feed trióval nyitottak. A színpadkép a koncert előtt egy kicsit szegényesnek tűnt, de ahogy elkezdődtek a vetítések kiderült, hogy nagyon el van találva. Hátul egy nagy ledfal – meg persze két oldalon egy-egy kicsi – és előtte középen egy „ledgömb”, amit külön használtak a vetítők, hol összhangban a hátsó fallal, hol pedig éppen kiemelendő a többi vetítést.

Eső, eső, eső

A kezdés után nekiállt csepegni az eső, majd mintha dézsából öntötték volna. Ez egyáltalán nem zavarta a közönség nagy részét, mindenhol mosolygást, táncolást, éneklést lehetett látni-hallani. Ellentétben elég sok rossz véleménnyel, nekem a hangzással sem volt gondom, az eleje egy kicsit gyenge volt, de a Wrongnál már megtalálták a megfelelő kontrasztokat. A koncert nagy részében pedig – onnan, ahol mi álltunk, a színpad előtti részen – tökéletes volt a hangzás. Ugyan az új album nem tartozik a kedvenceim közé, azért a Hole to Feed nagyon jól szól koncerten. A „We are here, we can love” és a „We are here, we’ve been choosen” sorok igazán jól hangzanak Dave Gaham orgánumával. Olyan nagyon depeche-es, a legjobb pillanataikat idézik.

Best of...

Ami ezután következett, arra pedig igazán nem lehetett panasz: kaptunk egy fergeteges válogatást az elmúlt huszon pár év slágereivel. Walking In My Shoes, It’s No Good, a Question Of Time. Azt hiszem, elég jó kis tracklist. Természetesen jött a Gahan-forgás is a Question Of Time alatt, immár csak a szokásos mellényben, ami valjuk be egyrészt jócskán 40 felett és nem egészen egy hónappal a műtéte után nem rossz teljesítmény.

Ezután egy kicsit leültették a hangulatot, legalább el lehetett menni sörért. Erről majd még később... Aztán következett Martin Gore előadásában a Question Of Lust (előtte Precious, Fly On The Windscreen, Jezebel az új albumról). Azért az elég felemelő lehet, ha egy szál zongorával és énekkel meg tudsz énekeltetni 35 000 embert. A koncert utolsó harmadában ismét belehúztak, ahogy az eső is... In Your Room, I Feel You, Policy Of Truth, majd az elmardhatatlan klasszikusok, az Enjoy The Silence és a Never Let Me Down Again. Az utolsó szám alatt jött a szokásos, immár védjeggyé és nélkülözhetetlen résszé vált karlengetés, amit akárhányszor látok, mindig megborzongtat. Valahogy így lehet vele Dave is, hiszen amikor kijött a kifutón a kisszínpadra és végignézett a tömegen, elkaptam egy pillantását, amikor felnézett az égre, és valószínű az futott át az agyán, hogy „Damned” – amolyan 24-esen –, „akkor is én vagyok a Király!”

Kisebb baki a ráadásban

Az első ráadásban a Stripped-del jöttek vissza, majd a Master and Servant következett, aminek az elejét egy kicsit elrontották, valószínűleg valami technikai bibi volt – nem feltételezem, hogy nem tudják az egyik közönségkedvenc számukat. Ezt valahogy úgy hidalták át, hogy a közönséget énekeltette meg Dave, majd a refrénnél visszaszálltak ők is.

Az első ráadás vége a személyes kedvencem volt, a Strangelove, ami szintén nagyon jól szólt. Ekkor már találgattuk, hogy mivel jönnek még vissza, el is találtuk, természetesen a Personal Jesus volt a második ráadás első száma, majd egy olyan húzás a zárószám, amit nem sok zenekar engedhet meg magának: a Waiting For The Nighttal - azaz egy lassúval - zárták a koncertet. Több szólamban, gyönyörűen előadva, nagyon frappáns és szép befejezés volt.

Büfék, tömegközlekedés...

Ebbe már lassan beleszokunk, de én még mindig nem tudok napirendre térni ezen dolgok felett. Aki a koncertek infrastruktúrájáért felelős – büfék, wc-k, tömegközlekedés –, az szerintem tőlünk egy kicsit nyugatabbra az első ilyen rendezvény után sehol sem találna magának munkát, úgy kirúgnák. Itt nem, itt mindig ez van. Nem tudom, hogy mi abban a bonyolult, hogy kirakjanak 10 sörcsappal többet, és mondjuk ott csak sört lehetne venni... Aki a pulton belül van és az a dolga, hogy lecserélje a szénsavpalackot, az előtte megnézné, hogy hogyan is működik ez a bonyolult szerkentyű, és nem azért nem működne 2 sörcsap az ötből, mert nem tudják kicserélni.

Van egy BKV-nk, olyan amilyen. Nem igaz, hogy annyira nem lehet velük együttműködni, hogy valaki megbeszélné, hogy hé, innen el kellene vinni valahogy 20.000 embert a koncert után. Jó, legyen csak 15.000. 23.40-kor már zárták be a metrót, ekkor az emberek kétharmada még ki sem ért. Ezek után az éjszakai járatra szintén kellett várni cirka fél órát... Ja, és még ekkor is csak úgy közlekedett, mint egy snasz mezei hétköznap este. (Tényleg csak zárójelben jegyzem meg, hogy például Bécsben a koncertjeggyel a koncert előtt két órával és utána is két órával ingyen lehet igénybevenni a tömegközlekedést. Mondjuk ez túl idilli állapot, erről ne is álmodjunk.) Szóval ehhez is fel kéne már valahogy nőnünk a XXI. század elején...

Maga a koncert összeségében egy nagyon élvezhető, jól összerakott műsor volt. Ismét meggyőzött arról, hogy a Depeche-t érdemes megnézni élőben, akárhányszor jönnek. Voltak kisebb hibák, de ezek egy része minden koncerten előfordulhat, és ugye azt se felejtsük el, hogy mi sem fiatalodunk már. Ezzel együtt, ha tehetem, a következő koncertre is elmegyek, mert ezt látni kell!

Olvasóink így látták az eseményt - további beszámolók

Ajánljuk! A szürke univerzum: Depeche Mode - Sounds Of The Universe

-Aretuska-

[2010.01.11.]