2022. január 25. | kedd | Pál nevenapja
  Led izzók kedvezményes áron, 5 év garanciával
Regisztráció 
Belépés Belépés
Keresés
RSS RSS Hírek Hírek Meghallgattuk Meghallgattuk Ajánlók Ajánlók Fesztiválok Fesztiválok Interjúk Interjúk
zene.hu a kezdőlapom feliratkozás hírlevélre
 
 
 
zenés állások
Oldal.info
 
 
 
Kapcsolódó cikkek
Boldog születésnapot Takács Tamás!
Érdekes videó a Lordról: Gidófalvy madárnak öltözött?
Takáts Tamás tisztázza magát a vádak alól
Vágó István rappel az egykori Hungáriásokkal...
Ismét több sztár megfordul a Sztársávban!
A Karthago gőzerővel készül a harmincéves jubileumára
Több magyar zenész ad különleges koncertet a Gitártáborban
Takáts Tamás meglepő kijelentése: "Nehezen éltem meg a sikert"
Egyre izgatottabbak a fiúk! Egyedülálló koncertre készül a Karthago
Kapcsolódó Kiadványok
Karthago: A Karthagó él
Kapcsolatok
Takáts Tamás
Karthago
Dorozsmai Péter
The Beatles
Deep Purple
Paul McCartney
Frank Sinatra
Illés
Metró
Syrius
Orszáczky Miklós (Jackie Orszaczky)
Kapcsolódó események
Karthago jubileumi koncert
[2009. szeptember 26.
szombat 20:00]
Rockmaraton - hatodik nap
[2009. július 11.
szombat ]

Takáts Tamás: "Elküldtek azzal, hogy se hallásom, se ritmusérzékem nincs"

Az amatőr bandák ismeretlenségéből előtörve, a Karthago énekeseként egy ország ismerte meg nevét. Népszerűsége azóta is őrzi, hiszen a nyolcvanas években megalapozott sikereket sohasem váltotta aprópénzre.

Bár magas fekvésű orgánuma az idő múlásával valamivel vastagabb és karcosabb lett, de ez csak javára vált az immár érett férfikorba lépő énekesnek. Mi a harminc éve tartó siker titka? Többek között ars poeticaja, amit az egész Karthago sajátjaként jegyez. Vagyis: csak élőben, igazi hangszerekkel szabad és kell zenélni! Harminc év – nagy vonalakban – Takáts Tamás eredeti, egyéni stílusában elbeszélve…

1. rész

– Mikor és hogyan kerültél zeneközelbe? Kik voltak a példaképeid?
– Az első hatások apámon keresztül értek. Nagyon nagy dzsessz-rajongó volt, a műfajt az ő lemezein keresztül ismertem és szerettem meg. Charlie Parker, Dizzy Gillespie, Frank Sinatra és Ella Fitzgerald voltak a kedvencei. Emlékszem, egészen kisfiú voltam, mikor szüleim hallgatták a csöves, „varázsszemes” rádión a „Voice America” adását (Amerika Hangja – a szerk.), ahol az előbb említett előadók lemezei forogtak. Odafeküdtem kettőjük közé az ágyba, és együtt hallgattuk hármasban a zenét. Másik alapélményem, mikor – úgy tízéves lehettem – anyám elvitt az Erkel színházba, vagy az Operába (már nem emlékszem pontosan), ahol megnéztük egy előadásban Bartók: „Kékszakállú Herceg Várát”, a „Csodálatos Mandarint” és a „Fából faragott királyfit”. Fantasztikus hatást gyakorolt rám, még ha nem is értettem meg mindent belőle. Egyébként – bevallom őszintén - nem szeretem az operát.

A ’60-as években, még valamikor tini koromban, apám tanítványai hoztak magnószalagokat, Beatles, Rolling Stones és Doors felvételekkel. A liverpooli négyestől – érdekes módon – az „It Won’t Belong” fogott meg. Ott is elsősorban a többszólamúságra figyeltem fel. Ha belegondolsz, akár külföldön, akár itthon, a Beatles és az Illés/Fonográf kivételével, nem nagyon használják a vokálokat. Az előadók, valamiért jobban szeretnek szólóban kiállni; erre számtalan példát tudnék felsorolni. Mondjuk, azért akad kivétel: pl. a Karthago ötszólamú vokálja…(nevet) Aztán hirtelen berobbant a szalagos (Tesla) magnómba - és az életembe - Jimi Hendrix, amitől teljesen megzakkantam!

Na most – te nagyon jól tudod – hogy 1966-ban hogyan szólt a Beatles gitárja; ehhez képest, ugyanebben az évben, mit jelentett Jimi Hendrix hápogós, torzítós hangja. Ekkortájt alakítottuk első zenekarunkat. Nevetni fogsz: Jimi mellett, komoly hatással volt rám a Bee Gees, a maga gyönyörű dallamvilágával. A Beatlesnek a későbbi, pszichedelikus korszaka fogott meg. Ma is őrzöm első nyugati lemezemet, a Pink Floydtól a „Medley”-t. (Az Echo lemezen található – a szerk.) A magyarok közül pedig az Illést favorizáltam.

Megtalálták a nekik megfelelő helyet

– Milyen zenei-szórakozási lehetőségei voltak akkoriban egy tinédzser évei végén járó fiatalnak?
– Hogy a legtöbb fiatal hova járt nem tudom; azt viszont igen, hogy mi, akik fogékonyak voltunk az igényesebb zenére, mindig megtaláltuk a nekünk megfelelő helyet. Mielőtt erre bővebben rátérnék, azt kell, hogy mondjam; a mai ízlésrombolással ellentétben, akkoriban divatba jött az intellektualitás, az igényesség. Kialakult egy olyan réteg, akik nem slágerzenét, vagy olcsó tánczenét hallgattak, hanem a nehezebben emészthető műfaj felé orientálódtak. Mondhatnám azt is, hogy divat volt értelmesnek lenni; a közízlés és az elit kultúra találkozott.
Ezzel el is jutottunk a fúziós rock, vagy dzsessz-rock műfajához. A ’70-es évek elején-közepén óriási felfutást tapasztalhattunk ezen a téren. A Petőfi Sándor utcai dzsessz-klub, a Ganz Mávag kultúrterme, a Marczibányi téri Művelődési Ház, adtak otthont a különböző jam session-öknek. Babos Gyula, Kőszegi Imre, a Syrius, a Szabados-quartett és az Interbrass részvételével zajlottak ezek a megmozdulások.

A repertoár King Crimsontól, a Weather Reporton keresztül, egészen a Mahavishnu Orchestráig terjedt – ezek kivétel nélkül nagy kedvenceim; a későbbiekben is komoly hatást gyakoroltak rám. Nem szeretném kihagyni a Mini együttest sem; ők a legendás Bem rakpart 6. sz. alatti klubjukban nyomták a progresszív rockot, ahol szinte törzstagnak számítottam. Alapvetően, viszont Syrius rajongó voltam. Megint visszanyúlnék a Beatleshez, annak is a második korszakához. A „Strawberry Fields Forever” a ’60-as évek végén már a slágerlistákon szerepelt; én ettől datálom a progresszív zene kialakulását.

Az igazsághoz tartozik, hogy nálunk a kultúrhatalom egyáltalán nem támogatta a műfajt, pedig egyes hazai előadók világszínvonalon művelték. Sem a rádióban, sem a televízióban nem játszották ezt a fajta muzsikát. Erre mindjárt egy történetet is tudok idézni. Szüleim – mint már mondtam – szerették a jó zenét. Egy alkalommal, örömmel újságoltam, hogy a Volán klubban fölfedeztem egy csodálatos zenekart, aki progresszív zenét játszik, úgy hívják őket, hogy V’73. Emlékszem, a TV-ben egy alkalommal fel is léphettek, amit apáméknak jó előre beharangoztam. Odaültettem őket a készülék elé, miközben folyamatosan dicsértem a csapatot, hogy milyen jól játsszák az Emerson Lake & Palmer átdolgozásokat. Erre mi történt? Azt az egyetlen – szinte hallgathatatlan számukat adta le a TV, ami egyébként egy primitív sláger volt, és amit koncerten soha nem játszottak. Mit mondjak, a szülők elég furcsán néztek rám!

Az én meglátásom szerint, (lehet, hogy ezzel egyes rock-történetírók nem értenek egyet) ennek a szép korszaknak akkor lett vége, mikor a Marczibányi téren fellépett az új felállású Syrius. Többek között Pálvölgyi Géza barátommal látogattuk az avantgárd zene szentélyeit, aki nagy Weather Report rajongó volt; a Syrius pedig játszott tőlük tételeket. Ma már nagyon bánom, de akkor, dühünkben, megdobáltuk őket; egyszerűen nem tudtuk elképzelni ezt a bandát Orszáczky Jackie nélkül. Másrészt a billentyűknél az a Shöck Ottó ült, aki a slágeres Metro együttest képviselte. Azóta tudom, hogy szegény Ottó nagyon tehetséges zenész volt, de akkoriban ezt nehezen viseltük. Ugyanazt éreztük, mikor a Taurusban megláttuk Som Lajos helyett a Zoránt. Biztos vagyok benne, hogy a hatalom részéről szándékos cselekedet volt; egyszerűen kitépték közülük a potens, vezető egyéniségeket, hogy így sorvasszák el az egész zenekart, közösséget.

Örökké a zene mellett

– Úgy tudom, már a középiskolában szövetséget kötöttél a rock műfajjal.
– Nem a rock műfajával, hanem a zenével kötöttem szövetséget! Mint előbb említettem, a Beatles jelentős hatást gyakorolt rám – már középiskolás koromban is. A 79-es trolibuszon utaztam, mikor felfigyeltem egy srácra, aki gitártokot cipelt a hóna alatt. Soós Balázsnak hívták. (Mint később kiderült, a gitártok egy Höfner típusú bassgitárt rejtett, pontosan olyat, amilyen Paul McCartneynek volt). Persze szóba elegyedtünk; kiderült, hogy óriási Purple rajongó, ezen kívül tudja a „Nowhere man” alsó szólamát; én pedig tudtam a felsőt. Na, ott, helyben el is határoztuk, hogy zenekart alapítunk. Balázs megígérte, hogy majd összeismertet egy haverjával, aki óriási fazon; derékig érő, tűzvörös haj, hatalmas Purple rajongó, (sajnos a Beatlest kevésbé preferálja); az arc nem más, mint Dorozsmai Péter.

Ő is hozta az ismerősét; szintén vörös, de göndör hajú csávó, bizonyos Kölcsényi Attila, aki úgy nyomta a „Highway star” gitárszólóját, hogy elájultunk. Egyszercsak Balázs fölhív: „Tamáskám fellépés van!” Megrémültem:”Hol? Kivel? Mi? Hát nincs is még meg a csapat!” Aztán kiderült, hogy így négyen vagyunk a zenekar, és a Váci utcában, valamilyen klubban kell játszani. Úgy alakult, hogy mi lettünk a bemelegítő banda, és a Deep Purple osakai koncertprogramját nyomtuk, egyetlen próba nélkül úgy, hogy ott láttuk egymást először. Akkora sikert arattunk, hogy alig akartak minket a színpadról leengedni. Később kibővültünk egy orgonistával, Balázst fölvették a konzira, neki köszönhetem, hogy megszerettem a komolyzenét, közelebbről - Bachot. A lényeg: ez volt az első olyan zenekar - a Teenager – amelyikben elektromos hangszerekkel játszottunk.

– Képzett muzsikus vagy?
– Nem! Soha nem tanultam zenélni! A szüleim valamilyen dudorászáson kaphattak, mert viszonylag korán, hat-nyolc évesen elvittek a Magyar Rádió gyermekkórusába, ahol Botka Valéria és Csányi László tanította a gyerekeket. A meghallgatás után elküldtek azzal, hogy se hallásom, se ritmusérzékem nincs; esetleg más pályán kéne próbálkoznom! Miután abszolút tehetségtelennek nyilvánítottak – erről papírral is rendelkeztem - szüleim letudták zenei nevelésemet. Ezzel együtt, tízéves koromra megkaptam első gitáromat, amit aztán elcseréltem dobra. Ugyanis, akkorra már rájöttem, hogy nem gitározni, hanem dobolni akarok, Hendrix: „Fire” című nótájának hatására. Persze szüleim a szakvéleményre hallgatva nem támogatták zenei irányú törekvéseimet, mondván ebből úgy sem lehet megélni! Az élet azóta bebizonyította, hogy lehet - csak rosszul! (nevet) Legalábbis nekem. Ha már itt tartunk: egy kicsit visszakanyarodva a Forma-1-hez, ahol már némi pénzt is kaptunk a fellépésért; abból viszont tényleg nem lehetett megélni. Így a zenélés mellett elmentem dolgozni.

– Hegedűs István –

(folytatás következik)

[2009.07.11.]

Megosztom:

Szólj hozzá! (Ehhez be kell lépned)
lap teteje
 
apróhirdetés
© SirOeshImpresszumMédiaajánlatSiteMap/Honlaptérkép • RandD: Jumu
Otthoni játékok

Mága Zoltán: "Nem várt dolgokhoz kellett alkalmazkodunk"
Dupla, teltházas koncerttel...

Megnéztük: TNT koncert a Barba Negrában - képekkel
Évindító koncert a TNT-vel: hálás...

Megnéztük: Honeybeast koncert a Barba Negrában - képekkel
Az Akváriumban kezdte az újévet a Tankcsapda - képekben
A szerelem és a tehetség illata is ott van az Illatszertárban
Ilyen volt az Esti Kornél 15. szülinapi bulija - képekben
Megnéztük: 40 év rock, 40 dal, 40 előadó, Mobilmánia koncert az Arénában - képekkel
beszámolók még