Szavak nélkül - beszélgetés a Roll Dance vezetőivel

Ványi Tibor a 2001-ben alapított Roll Dance Budapesti Kerekesszékes Kombi Táncegyüttes vezetője, Zákány Katalin tánc-szakosztályvezetővel egyetemben nem kevesebbre vállalkozott, mint a tánc-, és zeneművészetek segítségével hidat építeni ép és sérült emberek közé. A „kombi” táncospár olyan zászlót emelt magasba, mely az integrációt és az esélyegyenlőséget hirdeti. E jelképes lobogó alatt egymás mellett menetelnek ép emberek, valamint olyanok, akik valamiben különböznek a társadalom többségétől.

– Nyolc esztendeje, merész elhatározással létrehoztatok egy tánccsoportot, mely sajátosságánál fogva jelentősen eltér a hasonló művészeti ágban tevékenykedő társulatoktól. Milyen célkitűzéssel vágtatok neki a feladatnak?
– Ványi Tibor: Több, mint húsz éve egy mozgássérült lakótelepen élünk. Különböző bulikon, vállalati rendezvényeken vegyes párosként léptünk fel Katával; én kerekesszékben, ő pedig két lábon. Véletlen folytán 2001-ben láttunk egy külföldi videokazettát, mely ugyanezt a táncot tartalmazta annyi különbséggel, hogy a fellépések szervezett formában valósultak meg. Ekkor határoztuk el, hogy tánccsoportot alakítunk. Különféle latin és standard táncokból összeállítottunk egy öt-hat perces koreográfiát, amit megmutattunk sorstársainknak. Ennek hatására csatlakoztak hozzánk a többiek. Műsorunkkal nemcsak magunknak, de mások számára is tudtunk felejthetetlen perceket, örömet szerezni.

– A mozgás és a zene szeretetén túl, tevékenységetek hordoz-e magában valamiféle üzenetet?
V.T.: Egy idő után szaporodtak előadásaink, sérültek és épek egyaránt hívtak bennünket. Néhány társunk kezdetben talán inkább a szereplés kedvéért lépett fel, hogy megmutathassa magát, tudását. Ezen túlmenően ma már a szeretet, a partner megbecsülése a fontos. Ha valaki a színpadon netán elrontja a lépést, nem biztos, hogy észre veszik; ha viszont csúnyán néz a partnerére, azt igen. Rá kellett jönnünk, hogy szerepléseink már nem csak a szórakozásról/szórakoztatásról szólnak, hanem sokkal többről. Szavak nélkül, a tánc nyelvén beszélünk az integrációról, egymás elfogadásáról. Ha a sérültek látják, hogy mire vagyunk képesek a színpadon, rájönnek, hogy ők is meg tudják csinálni. Ezt tudatosan építjük tovább. A tánc mellett rendszeres beszélgetésekkel igyekszünk nyitottá tenni életünket, a műsor végén pedig a közönséget bevonva alakítjuk interaktívvá az előadást. Itt el szoktam mondani, hogy mi úgy táncolunk, ahogyan élünk, és úgy élünk, ahogyan táncolunk. Nem működhet másképp, mint hogy elfogadjuk, szeretjük és tiszteljük a „másikat”.

"Egyenrangú partnerként kezeljük egymást"

– Ezek szerint egymást inspiráljátok, egymásból merítkeztek.
Zákány Katalin: Az a fontos, hogy partnerként, méghozzá egyenrangú partnerként kezeljük egymást. Nő, vagy férfi, mozgássérült, vagy lábon járó – ebből a szempontból teljesen mindegy. Lakótelepünkön korábban működtettünk ún. „önálló élet tréningeket”. Ez annyit jelentett, hogy a telepiek saját lakásukba fogadtak olyan vidéki mozgássérülteket, akik eddig nemhogy falujukat, kisközségeiket, de lakásukat sem nagyon hagyták el. Ebből csodálatos eredmények születtek. Abból az élni akarásból, az önálló életre vágyó kurázsiból, melyet nálunk megtapasztaltak, egy életre szóló muníciót merítettek. Volt olyan lány, aki balesete után szinte ki sem kelt az ágyból, ma már a Gördülő Tánccsoport vezetője. Emellett dolgozik, tanul és gyereket nevel.

– E produktumoknak létezik lelki „mellékhatása”?
– Z.K.: Létezik. Az utóbbi időben, főleg Karácsony tájékán felkeresünk szociális-, vagy szeretetotthonokat, ahol teljesen ingyen vállalunk fellépést. Sőt, még mi viszünk ajándékot. Itt, az idősek között abszolút fel tudunk töltődni. A gyerekek és az idősek adják a legtöbb inspirációt a töltekezéshez. Egy nyári gyermektáborba kaptunk meghívást, ahol egy hallássérült társunk a mikrofont kezébe kapva némán tátogott, ezzel szemléltetve, hogy milyen érzés, ha valaki nem hall. Ekkor jutottunk arra az elhatározásra, hogy végiglátogatjuk az iskolákat, egyetemeket, ahol a tanulók kötetlen beszélgetések formájában ismerhetik meg a fogyatékkal élők mindennapjait.

– Hány főt számlál a táncegyüttes?
V.T.: Jelenleg öt, ebből négy mechanikus-, és egy elektromos kerekesszékes párosunk van. Mivel öt-hat párosnál többet egyszerre nem tudunk utaztatni, éppen ezért országos klubhálózatot szeretnénk létrehozni. Minden faluban, városban, ahol erre igény mutatkozik, létrejöhetnének Roll Dance klubok. Mi innen koordinálnánk az egészet, betanítanánk a táncosokat. Arról nem beszélve, hogy a potenciális táncosokból mindjárt az utánpótlás is biztosítva lenne. Ennek érdekében különböző fórumokon tagfelvételt hirdettünk, de sajnos teljes az érdektelenség. Pedig a tavalyi évben, országhatáron belül és kívül, több mint száz felkérésünk volt.
Z.K.: Az utcán alig látni kerekesszékeseket. Valahogy úgy érzik, hogy kívül esnek a társadalmon. Nincs megoldva az akadálymentesítés, ezért nem szívesen közlekednek. Mivel ezekre a helyekre nem járnak, ezáltal az illetékesek nem érzékelik a valóságos igényt az épületek, építmények akadálymentesítésére azt gondolván, hogy nincs is rá szükség.

Látszódjon, hogy imádja a táncos amit csinál!

– Feltételezem, hogy a táncok betanulása speciális koreográfiát igényel.
V.T.: Igen. Lányunk a koreográfusunk, aki maga is táncol. Ő kitalálja a mozgáselemeket, a kidolgozás már legtöbbször közös munka. A szólókat pedig mindenki maga csinálja meg. A kombi-tánc kicsit más, mint az „állóknál”, hiszen egy kerekesszékkel nem lehet úgy mozogni. Nem is az a fontos, hogy minden egyes lépés előírásszerű legyen, sokkal inkább az, hogy a közönség azt szűrje le: a színpadi táncos imádja azt, amit csinál. Koreográfusokat is keresünk pályázat útján, mely jelenleg is folyamatban van.

– Az épek, és mozgáskorlátozottak között hidat építhet az ún. kombi-tánc variáció.
Z.K.: A kombi-tánc, vagyis a kombinált variáció, egy járó és egy kerekesszékes párból áll. Az eddig kevésbé ismert fogalom az utóbbi időkben kezd elterjedni. Tulajdonképpen egyfajta életfilozófiáról, vagy inkább életérzésről szól, amit szeretnénk terjeszteni. A lényege: függetlenül attól, hogy sérültek vagyunk-e vagy sem, nyújtsuk egymás felé a kezünket.
V.T.: Az általában egy-, másfél órás műsorban helyet kap a keringőtől a csárdásig, a rock and rollon, a jive-on és a twisten keresztül, egészen a latin ritmusokig szinte minden táncfajta.

[2009.07.13.]