Hosszas előkészítő munkálatok után elkészült Gio Bacio Funky Groove című megaslágerének 2009-es újraértelmezése az eredeti előadó és Éliás Jr. közös előadásában. A nemzetközi duett létrejöttében a Facebook közösségi oldal is segített, hiszen a sláger olasz énekesét a site segítségével sikerült megtalálni.
Gio Bacio a Münchenben élő olasz énekes amikor meghallotta Éliás Jr. előadásában a dalt magyarul, egyből jelezte közreműködési szándékát. A felvétel a technika és az internet segítségével két országban, két helyszínen készült el.
- Nagyon örülök, hogy Gio is közreműködik a dalban, emlékszem anno még olasz halandzsával adtuk elő azt. Most az eredeti olasz szöveg mellett a magyar verziót hallgatva együtt énekelheti velünk végre mindenki a slágert, és együtt idézhetjük fel azt az időszakot, amikor először buliztunk erre a számra – mondta Éliás Jr a dalról, aminek magyar szövegét Rönky Fruzsina szerezte.
Addig pedig, amíg a duetthez nem készül el a videoklip elevenítsük fel az eredetit...
-zene.hu-
[2009.07.09.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.