Betöltötte a harminchetet Molnár Levente – Isten Éltessen Cseresznye!
1972-ben ezen a napon született a Tankcsapda gitárosa, Molnár Levente, becenevén Cseresznye. A rockzenész végigjárta a ranglétrát, roadként kezdte, mára azonban hazánk legnépszerűbb együttesének a szólógitárosa.
Huszadik születésnapjára készül a Tankcsapda. Az együttest Lukács Laci alapította két másik zenésztársával, miután leszerelt a katonaságtól. A frontember után Molnár Levente a legrégebbi tag a formációban, roadként dolgozott 1992-től, majd egy év múlva a zenekar gitárosa lett. Ebben az időszakban ment véghez azaz átalakulás, amikor Lukács letette a szólógitárt, és visszaállt eredeti posztjára, az ének-basszusgitáros pozícióba. Molnár „Cseresznye” Levente -a többiekhez hasonlóan- szintén debreceni, a wikipedia cikke szerint az AC/DC hatására kezdett el gitározni, de tanár nélkül, autodidakta módon tanult. Becenevét állítólag onnan kapta, hogy régen a legolcsóbb ital a cseresznyepálinka volt, ő pedig mindig azt itta. Ezért lett Cserkó.
A gitárosnak a Tankcsapda az első komoly csapata, tizenhat éve játszik ebben a formációban, első albuma (a Legjobb méreg óta) rengeteg gitárszólót játszott fel. Jelenlegi színpadi gitárja egy Ibanez PGM, egyik kedvenc zenésze pedig Angus Young. Nagyon kedveli a technikai sportokat.
A rocker mára családapa lett, kislánya, Kira tavasszal múlt egy éves. Ma is Debrecenben él. Boldog születésnapot Cserkó!
Tankcsapda – Köszönet Doktor
-ej-
[2009.07.30.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.