Budapest nélkülük szürkébb lenne! - Az utcazenészeket kérdeztük

Vakrepülés a közlekedésbe, a város zajába, naponta többször és több helyen. Valami, ami ismert és mégis ismeretlen, zenefoszlány, melyet beszuszog a bőröd, a füled. Ott az aluljáróban, ha akarod, ha nem. Ha kifested a lelked, bármi lehetsz, még utcazenész is. Ha bírod a közeget, ha művészként élsz, ha nincs más lehetőséged, muszáj!

 Hát, tessék, festék nélkül is áll a porond. Mindenképpen fakóbb a színpad, és a művészeket még inkább az élet képzi. Olykor sírnál, aztán mosolyogsz, mintha Hrabal figuráit Zagar melódiáival összeturmixolták volna. Amolyan édes-savanyú zene, magyar módra…

Az Örs vezér téri metrómegálló, gödöllői Hévhez vezető lépcsőjénél áll Varsányi Endre, aki énekel és gitározik. Éppen az Édesanyám rózsafája című népdalt pengeti. Közben „bogárirtó szakemberek” jönnek, akik majdnem lepermetezik kottáit.

A kisebb aluljárókat szereti

Állítólag népi balladákat és gyerekdalokat énekel, naponta 4 és 6 óra között illetve 3 és 5 között, amivel úgy napi 2000 forintot keres.

„Két órát tudok folyamatosan játszani és énekelni – mondja a zenész. Leginkább a kisebb aluljárókat szeretem, ahol jól hallható a hangom, ahol jó az akusztika. Olyan szomorúak és úgy sietnek az emberek, így leginkább vidám dalokat szeretek játszani”.

Sajószentpéteren született, de budapestinek vallja magát. Van három lánya, ebből kettő fogadott gyerek, és van egy fogadott unokája is. Ez idáig volt már fényképész, rendszergazda és legutóbb főszerkesztő egy vidéki tévénél. Most vált el a feleségétől, semmije sem maradt, nagy szüksége van a pénzre.

Mintha ő maga is egy turista lenne

Az Erzsébet téri Gödör előtt, a városnéző busznál üldögélt Czuczor Béla tangóharmonikás. Mintha ő maga is egy turista lenne, aki hirtelen ötlettől vezérelve előkapta tangóharmonikáját, saját maga szórakoztatására. Még kalapja sincs –állapítom meg.Már 5 éve csinálja az utcazenélést, Érsekújvárról ingázik, pályaudvarok metróbejáratai előtt húzza a hangszerét. Azt mondja, hogy az idei év gyenge. Van úgy, hogy annyit sem keres, hogy a vonatjegyet megvegye belőle visszafelé. Második elemis volt, amikor a cseh Delicia márkájú harmonikát ajándékba kapta.

Tanult rajta öt évig játszani, mint ahogyan két évig zongoraórákat is vett. Akkoriban egy ilyen harmonika 3-4 000 csehszlovák koronába került. Azóta persze már többször is ki akarta dobni, de most örül, hogy mégsem a kukában landult a hangadó. Olykor klasszikus dallamokat játszik, ám leginkább magyar, szlovák, cseh és orosz népzenét.

Foglalkozásait tekintve volt már bolti eladó, üzletvezető, ám megjelentek az üzletláncok és becsődölt a vállalkozása. Most munkanélküli segélyből él, családja várja haza.

A Margit híd és a Margit-sziget közötti kis sétálóúton ücsörgött egy kék camping széken ez a kürtön játszó kalapos úr. Ásványvizes üveg mellette, alatta kétes mintázat a fatörzs felől, és egy virágalátétes tálka gondosan a bőrönd tetejére erősítve.

Kürtszó csapta meg a fülünket

Valami katonai indulót kürtölt éppen, nyakkendőben, vasalt nadrágban, amikor megkérdeztem, hogy lefotózhatom-e. Lelkesen bólogatott, mondta igen-igen, miközben leemelte szájáról a hangszert, ami piros környomatot és nyálból apró buborékokat fejlesztett.

Hm, nem tud magyarul, állapítom meg, így a kérdésre, hogy honnan jött, csak annyit mond „Mamam Győr”. Vagyis vélhetőleg az édesanyja Győrből származik. Ez látványból és információból pont elégnek tűnt, így gyorsan távoztam.

És akkor még hányan vannak… Tehát folytatás következik.

Hány élete van az utcazenésznek? "Irgalom, kegyelem és egy vadonatúj szív”

Fotó és szöveg: t.zs.

[2012.05.28.]