Közelít az ötvenhez a rocker - Ünnepel a Metallica énekese
Negyvenhat évvel ezelőtt a kaliforniai Downey városában megszületett James Alan Hetfield amerikai énekes és gitáros, a Metallica nevű heavy metal együttes frontembere.
Édesapja kamionsofőr, míg édesanyja operaénekes volt. Hetfield kilenc éves korától zongorázni tanult, majd dobolni kezdett bátyja felszerelésén, ám végül a gitár mellett döntött. Első együttese az Obsession volt, majd a család Brea-be költözött, ahol megalapította második együttesét, a Phantom Lordot, amely nem sokkal később felvette a Leather Charm nevet.
Újsághirdetés útján ismerkedett meg Lars Ulrich dobossal, akivel közösen 1981-ben megalapította a Metallica együttest.
Felesége, az argentin származású Francesca, akivel három gyermeke van. A gyerekek nevét tetoválásként a mellkasán viseli.
Zenekarát az 1980-as évek egyik legnagyobb hatású amerikai heavy metal együttesének tartják. Az utóbbi évtizedek egyik legsikeresebb zenekaraként a Metallica világszerte több, mint 100 millió albumot adtott el, ebből több, mint 57 milliót az Egyesült Államokban. A Megadeth(aminek alapítója a korábbi gitárosuk, Dave Mustaine), a Slayer és az Anthrax mellett a „nagy thrash metal négyes” tagjaként emlegetik, bár a stílusuk inkább heavy metalnak mondható.
Az együttes eddig ötször szerepelt az első helyen a VH1 100 Greatest Artists of Hard Rock listáján, összesen kilenc Grammy-díjat nyertek. 2003-ban kiadott St. Anger című albumuk megosztotta a kritikusok véleményét. Legújabb albumuk, a Death Magnetic 2008-ban jelent meg.
Az egyik legszebb Metallica szám - The Unforgiven II
-zene.hu a wikipedia alapján, fotó: metallica.com-
[2009.08.03.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.