A nyulak magyarul hallgathatták a Királynő dalait (avagy: Mercury emlékkoncert a Margitszigeten)

Félelemmel vegyes várakozással tekintettem az este elé, ugyanis számomra Freddie Mercury egy (ha nem „AZ”) érinthetetlen és utolérhetetlen idol.

Többször is írtam már, hogy úgy gondolom, Freddie Mercury után elénekelni bármit is, ami eredetileg az Ő hangszálai által kelt életre, igen nagy bátorságra vall.

Augusztus második hétvégéje komoly dilemma elé állított. Nagyobb gondom persze soha ne legyen, minthogy azt kell eldöntenem, melyik sziget felé vegyem az útirányt zenei élményeim gyarapítása céljából. A nagyobbik, északabbra fekvő dunai szigeten pénteken a Prodigy (vagy ahogy a reklámokból megtudhattuk: Prodidzsáj), a Csík Zenekar, az Anima Sound System és a Kiscsillag, szombaton pedig a Placebo, a Kistehén, a Sex Action, a Belga és Jamie Winchester jelentették a fő vonzerőt számomra.

A mérleg másik serpenyőjében mindkét nap esetében egyetlen név állt, amely azonban önmagában is nyomott annyit a latban, mint az előbbi – egyéb összehasonlításban meglehetősen ütőképes - lista. A nyulak szigetének szabadtéri színpadán ugyanis - a Budapesti Nyári Fesztivál keretein belül - Freddie Mercury emlékkoncert került megrendezésre.

Az örök élet titka

Félelemmel vegyes várakozással tekintettem az este elé, ugyanis számomra Freddie Mercury egy (ha nem „AZ”) érinthetetlen és utolérhetetlen idol. Többször is írtam már – korábban megjelent hanghordozókkal, vagy általam látogatott koncertekkel illetve zenés haknikkal kapcsolatos írásaimban -, hogy úgy gondolom, Freddie Mercury után elénekelni bármit is, ami eredetileg az Ő hangszálai által kelt életre, igen nagy bátorságra vall.

Egyrészről azért, mert szerzőtársaival a hetvenes és nyolcvanas években (illetve 1991 novemberében bekövetkezett haláláig) egy hihetetlenül igényes, ugyanakkor nehezen énekelhető zenei anyagot teremtettek meg, másrészről azért mert mindezt egy olyan, elképesztően dinamikus és sokszínű, magával ragadó előadásmóddal fűszerezte, amit nem lehet sem leutánozni, sem megtanulni, csak megÉLNI. Ő nem is a hangszálaival énekelt, hanem teste minden apró porcikájával. A minőség iránti örök elkötelezettsége pedig leginkább és elsőképpen saját produkcióiban mutatkozott meg.

Ezzel mutatta meg számomra az örök élet titkát: valami olyat teremteni, olyat adni az embereknek, amit akárhányszor elővesznek, az a legmélyebb érzelmeiket hívja felszínre. Márpedig biztos vagyok benne, hogy akár száz év múlva is, Freddie-vel együtt szakad meg a szíve mindazoknak, akik hallják, amint így énekel: Love of my life, you hurt me... Mint ahogy nyilván nem én vagyok az egyetlen, akinek könny csordul ki a szeméből, valahányszor meghallom a Bohemian Rhapsody következő sorát: Mama, ooh, I don’t want to die...

Szerelemgyerek

Azt mondják, a szerelemgyerekek a legszebbek. Miklós Tibor író és rendező, az előadás megálmodója és életre keltője az Egy bohém rapszódiája című produkcióval igazolja ezt a tézist. Azt persze nem tudhatom, hogy milyen lett volna, ha az eredeti terv kerül megvalósításra, miszerint a Londonban, 2002-ben bemutatott We Will Rock You című musicalt hozzák el Magyarországra, de a részletes összehasonlítás lehetősége nélkül is bátran ki merem jelenteni, egy sokkal gazdagabb és értékesebb előadást sikerült színpadra állítani.

A beszámoló folytatásáért és a fotókért klikk a kovetkező oldalra!

[2009.08.23.]