Tápszer dobbasszusból: Miloopa és Realistic Crew az A38-on

November 19-én két teljesen különböző arculatú elektronikus formáció lépett fel az A38 Hajón. A Realistic Crew most ünnepelte, hogy visszaállt náluk az eredeti tagság, a lengyel Miloopa pedig egyszerűen megtáncoltatta a közönséget.

A Realistic Crew-ban tavasszal bekövetkező énekesnőváltás után (Dalma helyett Judie Jay került a mikrofon mögé) most helyre állt a rend: Berger Dalma újbóli csatlakozásával, bár azt is hozzátenném, hogy nem éreztem az elmúlt fél évben a hiányát az RC koncertjein, Judie-val sem volt semmi gond, úgyhogy lényegében nem történt semmi. Visszatértünk az eredeti állapothoz.

Az A38-ra érkező első száz vendég ajándékpálinkával a gyomrában adhatta le a kabátját, köszönhetően a lépcső alján felállított pálinkaelosztó standnak. Ennek ellenére 9 után még csak lézengtek az emberek az állóhajó gyomrában, mikor a Realistic elkezdte a behangolást. Az ezt követő másfél órás ízelítő az elektronika és a hiphop sötét világából éppen elégnek is bizonyult ahhoz, hogy a többség úgy vágyjon egy kis laza, jazzes-dárenbészes tánczenére, mint elvonón lévő raszta egy, a szanatórium háta mögött megbúvó, titkos marihuána-ültetvényre.

Dalma comeback-buliján a Szőcs Gergő (dob) és Kárpáti Dodi (trombita) nélkül felálló Realistic Crew a szokottnál energikusabb bulit szeretett volna összehozni (vagyis a gyorsabb, durvább zenéiket erőltették inkább), ám ez nem igazán jött át a közönség felé, akik Dalma felszólításáig ("Gyertek már közelebb!”) a színpadtól másfél méteres távolságban szemlélték az eseményeket. Közepes RC produkciónak voltunk tanúi, pörögtek a legjobb számok, a színpadon Dalma és Zeek váltották egymást a mikrofon mögött, Krizsó laptopjával játszott, Dávid néha felsandított a szintetizátor mögül, Csabi basszusgitáros pedig jó szokásához híven most sem fordult a közönség felé... kivéve a végén, mikor meghajoltak.

A wroclavi Miloopa nem először mutatta meg, hogy mit is gondolnak a lengyelek az elektronikus tánczenékről, idén a Szigeten is el lehetett csípni őket, sőt már az A38 közönsége is találkozhatott velük. Eddig sikerült mindig kihagynom a koncertjeiket, most itt volt az idő, hogy élőben is meghallgassuk a csapatot, mely amúgy tavaly egy könnyen felejtehető lemezzel jelentkezett.

A bébitápszerről elnevezett együttes komoly hangsúlyt fektet a vizuálra (mondjuk nem ezt támasztja alá az énekesnő fehér balettruhája és az ehhez felvett harsány harisnya), egyik tagjuk kizárólag a vetítéseket felügyeli, - no persze az mellett, hogy néha felkap egy ütőt és a mellé állított dobot csépeli vele, vagy éppen Born Slippy-s sapkájában tamburinozik - ezért is kellhetett neki két laptop egyszerre.

A 6 tagú csapatnak 4 Macbookra volt szüksége (és tegyük hozzá: az énekes és a dobos ugye alapból nem használ laptopot), a gitáros pedig egy kétemeletes effekpedál sor előtt álldogált, az énekesnő mikrofonállványa (melyre hanyagul tekeredett fel egy lila fénycső) melletti kis asztalon egy hangosbeszélő és egy piros bakelit telefon foglalt helyet (erre később szükség is volt, az egyik számnál Natalia a telefont használta mikrofonként). Kütyükből nem volt hiány.

A repertoár nagy részben a 2008-ban kiadott Unicode című albumuk anyagára épült (ez mellett van még egy Nutrition Facts című lemez 2005-ből, amin még egy hajszállal jobban érződik a jazz, míg az újabb anyagon inkább a dub). Natalia Lubrano énekesnő folyamatosan mozgott a színpadon, néha tűnt csak el 1-1 szám erejéig, ekkor vagy instrumentális számot toltak, vagy mikrofont ragadott az addig a laptopja mögött megbújó MC Monter és lenyomott egy kínosan közepes szövegelést, amit szerintünk nem nagyon kellene erőltetni.

Egyébként egy nagyon összeszedett, profi csapatot láthattunk, akik néha baromira jól szóltak együtt, még az unalmas drumanbass darabok is élettel teltek meg, az albumon pedig teljesen átlagos Shopping Mail Soldiers-ből olyan húzós dubot varázsoltak élőben a színpadon, hogy öröm volt nézni/hallgatni.

A teljesen átlagos About Love is hereszaggató módon szólalt meg az est folyamán és a Fix me upot hallgatva könnyen lehetett az az érzésünk, hogy a csapat legnagyobb slágerét nyomják éppen. A közönség is hálásnak tűnt, nem kellett sokat kérlelni őket, gyorsan táncra perdült mindenki (az mondjuk mennyire laza, ha valaki zsebbre tett kézzel táncol dárenbézre?). Megérős buli volt alapjában véve, az albumok meghallgatása után érzett üresség helyére egy korrekt koncertélmény került, és ezentúl nem valami pürés gyerekkajára gondolok, ha meglátom a Miloopa szót.

-zenemajom-

[2009.11.26.]