2009 legizgalmasabb koncertjei: Június: 1150 szülinapi buli a Pecsában

Be kell valljam, Magna Cum Laude ügyben némi fáziskésést szenvedtem el. Fennállásuk nagyobbik részében, egész konkrétan a megalakulásukat követő első 7 évben kölcsönös tudatlanságban voltunk egymás létezését illetően. Az első 4 évet még könnyebben meg tudom magyarázni, hiszen 2003-ig várni kellett arra, hogy megjelenjen a társaság bemutatkozó albuma.

De arra már végképp nincs magyarázat, hogy a következő 3 évet hogyan tudtam a nélkül leélni ezen a bolygón, hogy ne fertőződtem volna meg általuk. Még ha szolid fesztivál és klubéletet éltem is azokban az években, így is bőven lehetett volna alkalmam arra, hogy hazai mjúziktívík képernyőjén és a rádió különböző hullámsávjain találkozzak például a Lemegy a nap című számmal. Úgy is fogalmazhatnék, akkoriban már minden állomás játszott Magna Cum Laude számokat.

Talán hallottam is őket, de az a bizonyos bizsergés még váratott magára. Aztán jött az áttörés, és 2007-ben kapcsolatunk egy pillanat alatt aszimmetrikussá vált. Nyilvánvalóan az elenyésző kisebbséghez tartozom azzal, hogy egy mozin keresztül oltódtam be. Történt ugyanis, hogy gyanútlanul megnéztem az S.O.S. szerelem című limonádé könnyedségű filmet. És hazafelémenet azon kaptam magam, hogy egy vidéki sanzont dúdolgatok. Aztán kis idő elteltével úgy alakult, hogy éppen itt, e fórumon írhattam le benyomásaimat egy filmzenei CD-ről, amely épp ennek a mozinak a dalait tartalmazta.

És a legmélyebb benyomásról egy bizonyos Magna Cum Laude zenekar kapcsán tudtam beszámolni. Ettől a pillanattól kezdve fókuszált a szemem a plakátokon vagy újsághirdetéseken a zenekar nevére. A következő évben aztán már többször is láthattam őket színpadon. Volt, hogy egy sportpálya füvén ücsörögve, néhány tucat néző társaságában hallgattam őket egy vállalati szervezésű családi- és sportnap tikkasztó délutánján, amikor alig 50 percet játszhattak a kultúrszekció részeként. És persze láttam őket fesztiválsátorban és rock-kocsmában is. Egészen más közeg (jelentősen differenciált sör-árak) és nagyrészt eltérő közönség.

Azzal együtt, hogy soha nem találtam fogást a zenekaron, és egyetlen egyszer sem csalódtam bennük, kicsit szkeptikus voltam azzal kapcsolatban, hogy születésnapi (és egyben lemezbemutató) koncertjükön meg tudják-e tölteni a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadának nézőterét. Szerencsére nagyon kishitűnek bizonyultam. Nagyon örültem neki, hogy a sokat emlegetett válság (és itt most elsősorban a morális hanyatlásra gondolok) ellenére az igazi értékek mégiscsak utat találnak sokak szívéhez és otthonra lelnek ott. Így végül a buli vége felé általam soha nem látott Magnás sokaság zengte spontán születésnapi köszöntőjét a fiúk legnagyobb boldogságára.

De ne szaladjunk ennyire előre. Ugorjunk vissza oda, hogy megérkezik a nagyérdemű a Városligetbe és a meghirdetett 20 órás kezdéshez képest némi csúszással színre lép a négy bájos vonóssal és három kevésbé bájos, de hasonlóan jó hangulatban lévő fúvóssal kibővült csapat. A (mondjuk így) „háttér” zenészek egyébként nem csak ünnepi öltözékükkel emelték az est fényét, játékukkal és játékosságukkal jó néhány szám további gazdagításához járultak hozzá. A színpadkép retro-fílingje egyébként első pillanattól a hetvenes évek táncdalfesztiváljainak (látvány)világát idézte fel számomra.
 
Nem sok lakberendezési ötletet loptam volna haza az itt látottakból, de semmiképpen nem éreztem idegennek ezt a körítést a fiúk hangzás és érzésvilágától. Arra pedig kiváltképp alkalmas volt a fehérbe öltöztetett színpad, hogy a világításnak nagy játékteret biztosítson és hogy a feketébe öltözött fiúk minden szögből jól fényképezhetők és filmezhetők legyenek. Utóbbinak azért is lehetett jelentősége, mert sokak örömére a koncert anyaga DVD-n is fenn fog

Olvasd el a teljes beszámolót ITT!

-zene.hu-

[2010.01.04.]