Bublé ismét örömteli és életvidám - ahogy szeretjük!

Michael Bublé legújabb albumában az a legjobb, hogy az összes dal egy stílusban szól, ám mégis mind különbözik. Élvezet hallgatni a sok-sok hangszert, a változatosságot. A sodró lendület pedig garantálja, hogy sohasem fogunk unatkozni.

Michael már nem újonc a pályán, holott még nagyon fiatal. 2003 óta folyamatosan jelennek meg lemezei. A minőségi zenéje mellé páratlanul jó énekhang társul. Hallani, mennyi potenciál rejlik ebben a jazz-es pop műfajban. Annak idején a Home volt az egyik legnagyobb slágere, az It’s time című albumról. Ezen az albumon szintén több slágergyanús szerzeményt is hallottam, többek között az első, a Cry me a river is ezek közé sorolható.

Úgy szól, mint egy régi, kosztümös hollywoodi krimi betétdala. Vagy mint egy elegáns James Bond, még Sir Sean Connery idejéből. A zene feszültséget gerjeszt, szinte várom, hogy a gyilkosról lehulljon a lepel – a lassítás, és a szünet ebből a szempontból is döbbenetesen nagyot üt. Miközben hallgatom, egy nyomozós film képkockái peregnek előttem, a mély hangok, és az egyre jobban követelőző fúvósok is sejtelmesen szólnak. Aztán minden ellágyul. Talán mert egy nő is megjelenik a színen. Egy gyönyörű, elegáns, jó ízlésű, kalapot és szoknyát, viselő, szőke, hullámos hajú nő. Bublé hangja eszméletlen jól szól, lágy ott, ahol az kell, és elég kemény ott, ahol arra van szükség. Az első számban a kitartott hangok is a kosztümös filmek hangulatát idézik fel bennem. Úgy tűnik a hatásos kezdés engem magával ragadott.

A folytatásban sem okoz nekünk csalódást az album, a második All of me inkább egy hang-központú tipikus jazz muzsika, míg a Georgia on my mind ismét egy epikus hangvételű alkotás. Lassú szám, melynek hallgatása közben kellemesen elmerenghetünk a múlt dolgain, mintha egy pohár forrlat borral a kezemben üldögélnék a kanapén a kedvesemmel. Meghitt pillanatok aláfestése. A Crazy love és a Haven’t met you yet dalokat kifejezetten örömtelinek találtam, Bublé itt énekel, mert azt szereti csinálni. Mindkét dal szívet melengető, dallamos és könnyed. Bohókás, ám mégis mindezt profin valósítja meg. Az All I do is dream of you-ban, valamint a Hold on című dalban inkább lágyabb, kellemes hangra vált Michael. Olyan, amilyet a zene megkövetel; és nagyon jól csinálja, az biztos!

A rádiók nagy kedvence csak ezután következik, ez a Heartache tonight. Jó választás, hiszen ez a dal kitűnően énekelhető, dúdolható, ritmusos és életvidám muzsika. Sokan ezzel ismerik meg Bublét, ami kifejezetten előnyére válik, hiszen itt is megmutatja, mit is tud művelni a hangjával. Ráadásul duettben sem utolsó, hiszen a Baby (You’ve got what it takes) című dalban Sharon Jones-szal énekel együtt. Mindketten a maximumot nyújtják, és ez a profizmus teszi olyan ellenállhatatlanná a dalt, és természetesen az egész albumot is.

A pörgés levezetésére is vannak dalok, például az At this moment kellemesen lassú dallamai. Erre lehet táncolni a párunkkal, hiszen szép és meghitt zene. Valentin-napra kitűnő. Az album változatossága ebből a lassú dalból is hallható, valamint ilyen újdonságot tartalmaz a Stardust és a Whatever it takes gyorsabb tempója is.

A Some kind of wonderful című dal pedig ismét egy könnyed és laza, mégis tökéletesen szerkesztett profi muzsika, melyet örömmel dúdolhatunk a nap minden órájában. Akár a dugóban ülve, akár otthonunk családias szobáiban. Jól sikerült zárás ez, mely megmutatja, milyen szép, kerek egészet alkot ez az album. Bublé pályája csúcsán jár, és ha így folytatja még sokáig ott is maradhat. 

- george -

[2010.01.06.]