Gyengére sikeredett gyermekalbum

Állathangokkal zsúfolt, végletekig egyszerűsített „zenét” kínál a Gyerkőcalbum. Az óvodásokat ezzel nem lehet palira venni. Ők igenis igénylik a stílusos, szép zenét, amelyhez célszerű lenne inkább valódi hangszereket megszólaltatni.

Nem tudom, hogy kinek a fejéből pattant ki az ötlet, hogy óvodásoknak kiad egy cd-t. Nyilvánvalóan a szülőket célozták meg ezzel, mert ha ők beteszik ezt a lemezt a lejátszóba, a gyermek a játék közben tudja hallgatni a minőségi dalokat, meséket – gondolhatnánk. De ez sajnos csak a smink, a felszín. Aki óvónő, vagy tanár, annak a diplomával együtt adtak annyi tudást, hogy tudják milyen a minőségi zene. Az ének-zene pedagógiai szemináriumon bizonyára többször is emlegetik Kodályt. Ő a minőségi zene mellett szorgoskodott, s egy ilyen album, mint a Gyerkőc, az ő törekvéseit egy szempillantás alatt romba dönti. Nem az összegyűjtött dalokkal van gond, hanem az előadás módjával, és azzal, hogy hülyét csinálunk az énesekből, és a hallgatóságból – magyarán az óvodásokból, amennyiben tényleg nekik címezték a dalokat.

A szakmában vannak még nagy nevek Kodály mellett: ők nem mások, mint Forrai Katalin, aki bölcsődék és óvodák, illetve a szakmabeliek számára szerkesztett (tan)könyveket, és Törzsök Béla, aki népdalgyűjteménnyel gazdagította a szakmát, Mélykútiné Dietrich Helga, aki a Tanítóképző egyik módszertani tanára volt, s szívügyének érezte a gyerekek zenei nevelését. S akkor még nem beszéltünk a mesei részlegről. A népmesék, a folklór művelőiről, és szakembereiről nem is ejtettem szót.

Ez az album azonban ilyenformán egyszerűen nem minősíthető. A később készített, ám általam korábban értékelt Gyerekkarácsony „zeneisége” sajnálatos módon itt is visszaköszön. Már rögtön az első szám kimutatja foga fehérjét, az olcsó bazári zene megint lerontja az összképet. Túl sok az ismétlés, a háttérben műtyúk és műliba hangok. A második dal az Elvesztettem zsebkendőmet mögött oda nem illő clap hangok szólnak, a gyerekek talán ezért is sietik el az ütemet? A Fut, szalad a pejkó is hasonló, nem eléggé begyakorolt énekléssel lett felvéve, ahányan vannak, annyi felé énekelnek. A negyedik track egy mese. Malac Julcsáról, azaz a Pirosmalacról. A gyerek énekelve beszél, hangsúly nélkül, nem artikulál rendesen, ezért a figyelmet nem vonja magára. Legszívesebben a következő számra ugranánk.

De hiába. Ott sem válik élvezhetővé a lemez, hiszen ugyanaz az aluljárós, egyszerű, szintetizátoros zene vár minket, mint eddig, ezúttal disznóröfögéssel megspékelve. Az Éva, szívem Éva című dalban mintha gordonkát véltem volna felfedezni, aztán a Nyuszi Gyuszi ismét egy túlegyszerűsített, már-már együgyű dal. A Hej vára, vára című dalban a gyermekek tisztán énekelnek, itt nagyon sajnáltam, hogy a zene megint közbeszólt és lerontotta a megalkotott képet. A tizenkettedik dalban pedig egy ismeretlen állathangot hallottam, ami engem sehogy sem emlékeztet medvére.

Sok-sok minőségi zene van, de a Gyerkőcalbum nem tartozik ezek közé. Ha a témában zenélünk, illendő lenne például Gryllus Vilmost meghallgatni, ő érzelmekkel teli, hangszerekkel dús, szép zenéket alkot. Javaslom a készítőknek is. 

- George -

[2009.12.27.]