Oláh Ibolya kicsit tényleg más lett?

Az énekesnő négy év után visszatért a zenei életbe El merem mondani című lemezével, melyet az élete legőszintébb hanganyagának tart. Ibolya pedig valóban el meri mondani, hiszen a dalok soraiból üvölt az őszinteség - az pedig ugyebár kinek ne állna jól.

A lemezbemutatón Ibolya emberei az egekig dicsérték az új kiadványt és a művésznőt még a múltjától is megszabadították – elégetve néhány, mostantól a múltban hagyott dolgot. Leginkább szavakat. Meg egy pólót. De azt nem tudtuk meg miért.

Oláh Ibolya megjavult – legalábbis sajtósai és az őt körülvevő csoport nagyon is ezt akarja velünk elhitetni. De ez számunkra igazából egyáltalán nem is fontos, hiszen kaptunk egy fantasztikus új lemezt a magyar pop száraz piacára, amely nem csak divatból, hanem igaz akaratból akarja elkerülni a kliséket – teljes sikerrel.

Két platinalemez és az eközben már-már ikonikussá vált frufru után nem sok mindent hallhattunk Oláh Ibolyáról, a Megasztár nevelőotthonban felnőtt üdvöskéjéről, aki egy volt azon ritka sztárok közül, akiknek nem kellett kitalálni egy imidzst – ahogy gitárt kapott kezébe a Megasztár előselejtezőjén, azonnal ő lett a lázadó rosszkislány, egy olyan hanggal, amit mindenki tátott szájjal hallgatott.  

A fiatalt lányt nem nevesebb művészek karolták fel, mint Presser Gábor, Novák Péter vagy Geszti Péter, akivel a hölgy a Magyarország című dalában megmutathatta, hogy egy roma származású ember is ugyanannyira lehet magyar, mint egy árpádsávban járó egyén. Aztán a zene körül hirtelen néma csend. Bulvárhírek tömkelege pénzről, szerelemről, csalásról és problémák tömegéről. Egy pici időre Ibolya – aki mellesleg ebben az időszakban az Aidában játszott, a színház színpadját is koptatva – nem a lázadó művész lett, hanem a nevelőotthonban nevelkedett romlott nőszemély, aki már alkotni sem tud.

Eljött az idő, hogy megmutassa

De ez a négy év éppenséggel pont alkotással telt el, Orbán Tamás társaságában, akivel Ibolya direkt próbált olyan területekre tévedni, ahol a magyar popzene még nemigen járt. Így születhetett dal a korrupcióról, a nők elnyomásáról, a pénz hatalmáról, a bulvársajtóról, a rasszizmusról vagy az elhagyott, szegény gyerekek sorsáról. Komoly, nehéz témák, olyan zenei alapba csomagolva, mely mégis könnyűvé teszik az egész lemez anyagát. Külföld már megmutatta nekünk, hogy a popzene is lehet értelmes. Ibolya pedig ezt megmutatja most a magyar közönségnek is.

Éppen ez az útmutatás, éppen ezek a témák mutatják azt a lemez producerei szerint, hogy Ibolya bár „megjavult”, továbbra is az az árral szemben úszó, lázadó lány, akit régen megismerhettünk. A lemezen található tizenkét dalból tízben maga Ibolya is kivette a dalszövegírás nehéz munkájából a részét, hűen tükrözve különös személyiségének színességét és unikumát.

A kiadó és a készítők állítása szerint ez lett Oláh Ibolya eddigi legőszintébb és legjobb lemeze, sőt, Magyarországon az utóbbi tíz évben nem jelent meg ilyen album. Persze, mit mondhatnának mást; a produktumot el kell adni. De meghallgatva a lemezt – jó hangosan, mert csak úgy van értelme, legalábbis maga a művésznő ajánlása szerint – igazat kell adnunk a hátországnak. Ez valóban egy olyan amyag, ami jó ha megvan az ember polcán. Néha olyan jó egy kis értelmes magyar szót hallgatni, nem?

A megasztáros művésznővé érett

Ettől függetlenül persze tökéleteset még senki nem teremtett, hiszen problémák itt is akadnak néhol. Hogy mivel? Éppen ezzel a hátországgal. Ibolya valóban megjavult? Valóban volt miben megjavulni ennek a lánynak? Hiszen aki ilyen dalszövegeket ír, és ennyire tud játszani a hangjával, annak valóban meg kell javulnia? Az őszinte kisangyallá kreált új Oláh Ibolyával nekünk néhol igenis vannak fenntartásaink.

Félmeztelen fotók, mint a megtisztulás szimbólumai? Ugyan már kedves közönség. Nem marketing ez inkább? Megszabadulni a múlttól nem egyenlő azzal, hogy egyszer csak felébredünk és képesek leszünk aktfotókat csinálni – vagy ne adj isten teátrálisan papírfecniket dobálni a tűzbe a „harag” és egyéb negatív kicsengésű szavakkal. Nem, ilyenekre nincs szükség. Ibolya kicsit tényleg más lett: szebb, kedvesebb, közelibb. De továbbra sem egy angyal, és ezzel nincs is semmi baj. Már több mint öt éve így szereti őt a magyar közönség. Egy őszinte emberként, aki el meri mondani a véleményét, életét, szenvedését és haragját. „El merem mondani” – nem véletlenül lett ez az album címe.

De kit is érdekelhet a borító vagy az imidzs? A lényeg mellett elmegyünk, ha ezekre több szót fecsérlünk. Van Magyarországon egy lány, aki hihetetlen mélyről jött és hihetetlenül magasra jutott, mert erre kapott egy esélyt. Ezzel az eséllyel élt, szerették, utálták, most pedig elkezdhetik tisztelni. Mert öt év után is ugyanolyan bátor, ugyanolyan szókimondó és ugyannyira tör ki játszi könnyedséggel a jókislány-imidzsből. Művésznővé érett.

Mellesleg a napokban kiadott egy lemezt, ami fantasztikus. De tényleg. 

Olvass tovább: A dal, amelyiktől derékig elpirulnak a lányok… No nem túlfűtöttsége vagy szókimondása miatt... A hazai poptörténelem egyik kedvenc udvarlós slágeréről van szó. Klikk IDE az örökzöld darabért.

- Kanicsár Ádám András -

[2010.03.16.]