Újra lángba borult az Aréna: a Rammstein Budapesten

Csúcsok

Látványban nálam a Wiener blut alatt feltűnt, zöld lézer szemmel világító babák vitték a pálmát (mely számot különösen élvezetessé tette az extra szinti-szóló Flake-től). Brutálisan jó volt a Weisses Fleisch és az Ich tu dir weh alatti performansz is. Sokadszor állapítottam meg utóbbi ponton, hogy ez a hat srác nem normális. Állatok. És én minden egyes találkozásunkkal csak egyre nagyobb állatbarát leszek. Az Ő (elme-)betegségük szerintem nem más, mint az Élet. Mindaz a szenny és fertő, ami körbevesz minket. Az ő ferdeségük a mi életünk görbe tükre. És ha ezt ilyen zseniálisan meg tudják fogalmazni és jeleníteni számunkra, akkor lehet, hogy mégsem Ők az igazi háborodottak... Ők játszanak. Játszanak a germanizmussal, a német és angol nyelv keverésével, a díszletekkel, a világítással, a jelmezekkel, és végső soron velünk. Persze lehet, hogy ezzel csak túlmisztifikálom ezt az egészet és nincs itt másról szó, mint néhány élelmes fiatal német srác felismeréséről, miszerint készpénzre lehetne váltani azt a tényt, hogy 10 emberből 8-ról már az óvodában kiderül, hogy piromániás. A többiek fiatal felnőttkorukig, illetve az első Rammstein koncertjükig tudják palástolni ezt a defektjüket.

Azt est következő csúcspontja a Link 2-3-4 volt. Na itt aztán mindenki megmozdult, nem csak azok, akik szilárd meggyőződéssel vallották, hogy ezt az egész bulit valójában Mesterházy Attila szervezte kampány-nyitó rendezvényként. Egy szívdobbanás volt az egész Aréna. Vagyis kettő. Azaz három. De legfeljebb négy.

Klasszikusok a ráadásban

Bár így is maradtak ki nagy kedvenceim a repertoárból (hogy mást ne említsek: Asche zu Asche...), azért különösebb panaszra nem volt ok. Már az alap programban is több „klasszikust“ hallhattunk, mint amire előzetesen számítottam (például a korábban citáltakon felül: Du Hast, Du Reich So Gut, Du hast mich gefragt). De azért ha a zenekar első levonulása után nem az Ich Will taktusaira tapsoljuk vissza a fiúkat, minden addig átélt élmény ellenére morcos lettem volna. Szerencsére továbbra sincs szükségem extra mennyiségű ránctalanítóra, mert perceken belül magam is lelkesen válaszolhattam 4 igennel Till minden (továbbra is minden politikától mentes) kérdésére, miszerint: Láttok? Értetek? Éreztek? Hallotok?

Végül de nem utolsó sorban jött a ráadás ráadása. A második visszatapsolást angyali vigyorral megháláló Till az Engel című számban kevesek megdöbbenésére osztotta meg velünk az információt, hogy a látszat ellenére nem akar angyal lenni, akinek a magány és a félelem az osztályrésze, és egyébként is ritkán látszik az égen. Magam is úgy vélem, hogy az Ő habitusa és exhibicionalizmusa nem erre predesztinálta. Különben is könnyen megperzselné a szárnyát a fejére szerelt lángszóró a következő alkalommal, amikor éppen lángba akarja borítani majd a világot. Vagy legalábbis a soros sportcsarnokot vagy stadiont. Kevés hely és kevés lélek van a világon, amelynek ne válna hasznára egy ilyen purgatórium. Remélem, nekünk sem kell újabb 5 évet várnunk rá, hogy ismét megtapasztaljuk tisztító hatását... Igény volna rá...

Rammstein a Budapest Arénában - galéria

-Balázs András-

[2010.03.22.]