A frenetikusnál is jobban érezték magukat - éjféli interjú az Anna & the Barbies tagjával

Egy nagyon jó hangulatú, laza este keretein belül beszélgettünk Pásztor Annával, az Anna & the Barbies énekesnőjével. Pontosabban „laza” csak a közönségnek, rajongóknak (no meg a sajtó embereinek) volt, hiszen az együttes életében fontos nap volt ez: az mr2 Petőfi Rádió Akusztik című műsorához készült velük felvétel a rádióban. A „zártkörű koncert” után, egy „éjféli interjú” során tudtuk meg, mi is zajlik mostanában a banda háza táján.

- Először is gratulálok a ma estéhez! Az első kérdésem az, hogy hogy éreztétek magatokat a felvétel alatt?
- Köszönjük szépen! Én a frenetikusnál is jobban, a legmerészebb álmaimban se gondoltam, hogy ennyire jó lesz! Nagyon ritkán van olyan koncertem – de szerencsére ezekért érdemes csinálni –, hogy egyszerűen fölkap egy erő, valami olyan többlet, amikor egyszerűen nem is én vagyok, és mindenféle félelem, visszafogottság és probléma megszűnik – és ez ma megtörtént. A legjobb időzítés volt, mert tényleg világvége hangulat volt már, minden annyira negatív volt, hogy lehetett volna ebből egy fáradt, vontatott bénázás is. Tényleg egy 30%-kal jobban teljesítettünk, mint ami a maximumunk, így ez hihetetlen ajándék volt.

- Volt pár vendégzenészetek is, ugye nem ez az eredeti felállás. Mutassuk be őket.
- Igen, Simkó-Várnagy Mihály volt a csellista, Farkas Izsák a hegedűs, Mogyoró Kornél a kongás, és Jamie Winchester volt a fővendégünk.

- Volt elég sok tagcsere is nálatok, mióta vagytok a jelenlegi felállásban?
- Most itt az mr2-ben egy új basszerünk volt – hát, régi-új basszer, mert minden koncertünkön lent van, és igazából ő a helyettes basszer, Hernádi Dávid, ő helyettesítette most a Heilig Tomit. Ez egy ilyen pulzáló, állandóan változó felállás. Nagyon nehéz egy olyan zenekart összehozni, ahol emberileg, érdeklődésben, és szakmailag is össze tudnak tartani, és ráérnek. Nagyon úgy tűnik, hogy akiket ma láttál, ez egy megbízható, nagyon jó zenei orientáltságú, nagyon jófej, őszinte brigád, és szeretik is csinálni. Amikor az ideg ennyire összeránt egy produkciót, az annak köszönhető, hogy jó emberek, egymáshoz közelálló emberek idege rántja össze. Különben ha utálkozás van, vagy harag, vagy bármi ilyesmi, akkor szétesik az egész.

- A mostani produkció elején voltak gyerekek is. Kik ők, és hogy jött az ötlet, hogy gyerekek is közreműködjenek?
- Az öcsém gitározik a Jamie Winchester bandájában, és ott a Gizsó nevű gitárosnak [Girett Gábor basszusgitáros] van egy ismerőse, aki tanító néni. Szereti a zenénket is, szóval nagyon nyitott érdeklődésű – szereti a jó zenét, hehe –, és ő egyszer a Western című nótánkat évzáróra megtanította a gyerekeknek, táncoltak és énekeltek, és elküldte nekem a dvd-t. Nagyon meghatódtam, hogy milyen aranyosak! Amikor bent voltam [szintén az mr2 Akusztik c. műsorának felvételén] a Balkan Fanatikkal, akkor beugrott az, hogy „rádió gyermekkórus” – és hogy Nyuszika. Mert Körmendy Dávid volt a másodrapperünk, aki segített duplázni, meg a Nyuszikában az összes refrént ő nyomta velem. Ez nagyban megkönnyítette ennek a nótának az előadását, ugyanis az borzasztó monoton, hogyha egyedül nyomom, nem hiába van mindig egy másodrapper. És hát, ő mint egy falat kenyér, úgy hiányzott ebből a produkcióból, csak már szétváltak az útjaink. Arra gondoltam – mivel a bandából senki nem hajlandó rappelni –, milyen aranyos lenne, ha a gyerekek nyomnák. És akkor a 3.b eljött, sőt Jamie Winchester fia, valamint az egyik koncertszervezőnk, Fehér Csilla kislánya is itt volt, tehát 15 gyerek volt összesen.

- Hogyan definiálnád a stílusotokat?
- Ez nagyon nehéz, mert sokszor megkaptuk már pozitívumként és negatívumként is, hogy eklektikus. A zenei érdeklődésünk is borzasztó tág, a zenekar tagjai is nagyon máshonnét jöttek. Például a Bubnó Marci egyházi kórusban énekel, azon kívül játszik milliófajta zenét, tehát ő egy kicsit a klasszika felől érkezett, kottázik bármikor, szolmizál, zongorán, gitáron játszik a dobon kívül, és ugye nagyon jól énekel meg vokálozik. Akkor az öcsém egy kicsit a rock és az alternatív rock felől jött, amiben mi föl is nőttünk, együtt punkzenét, rockzenét, alternatív rockot hallgattunk. Én akkor kimentem külföldre, Amerikába, Angliába, ott megtalált engem a hip-hop, a soul, az r’n’b, nyitott voltam abszolút a popzenére is. Mi klasszikus zenén nőttünk föl, olyan lemezeket hallgattak a szüleink. De az akkori kortárs alternatív zene, mint például Cseh Tamás, a Bizottság, aztán Kispálék jöttek – ez mind az életünk része volt. Tehát nagyon nyitott a banda.

- Vagyis, hogyha egy szóval kéne definiálnod, akkor azt mondanád, hogy az Anna & the Barbies eklektikus?
- Hát, ezt nem mondanám, ez mindig egy kicsit negatív. Most talán egy picit összefésülőben van a következő album… rockot mondanék, legjobb szívvel. Ez egy kicsit magába foglalja az alternatívot, a punkot, egy kicsit a pop felé is elmegy – színes rock.

Nem érzitek ennek a hátrányát egyébként, hogy emiatt szűkül be egy kicsit a közönség? Vagy pont ezzel akarnátok kiszélesíteni, hogy ennyiféle stílust ötvöztök?
- Őszintén megmondom, van egy olyan dolog a Medallionnal kapcsolatban, hogy nagyon sokaknak tetszik, hogy ilyen sokféle, viszont nagyon nehezen megfogható a zenekar. Kicsit olyan, mint egy szappan, kicsúszik a kézből. Nem is nagyon tudnak minket hova tenni, fesztiválokon nem tudják, hogy hova pakoljanak, az Anna & the Barbies az „a mindenféle izé”. Tényleg vannak olyan szélsőségek, amikor már én is érzem, hogy lejön egy rockzenét, metalzenét kedvelő ember, meg lejön egy abszolút populáris vagy hip-hop zenét kedvelő, és akkor nincs átfedés. Kellett azért, hogy mi is eldöntsük, hogy merrefelé szerettünk volna menni, de ezt nagyon szépen áthidalta az, hogy az új lemezt élő hangszerekkel vettük fel, és ez egységesítette az egészet. S ráadásul, valamilyen oknál fogva, én egy másfél évvel ezelőtt elkezdtem számokat írni. Dallamot meg szöveget írtam eddig is, de elkezdtem komplett nótákat írni, amikből itt le is játszottuk vagy négyet-ötöt, és ezek valahogy egy irányba mutatnak. Kicsit alternatív rock irányba, aminek a kiadónk nem feltétlen örült, sőt, meg is kaptuk tőle, hogy igazából ez nem az az Anna & the Barbies, akivel ők leszerződtek. Nyersebb, őszintébb, de ez volt mindig is a célunk. Egy nyers, őszinte szórakoztatás. Mellette persze bohóckodunk, hülyét csinálok magamból én is, csak nekünk a nyers gitár, a dob, az őszinteség, a letisztultság – az a rocknak a műfaja. S valahogy a hangom is ebbe az alter, rock irányba létezhet. Én nem vagyok egy popénekesnő, nem vagyok soul, nem vagyok r’n’b, igazából nem vagyok egy hip-hop rapper se, ezt nem lehet annak mondani, de rockénekesnő se vagyok – tudod, azon a nagy, repesztős hangon –, így tulajdonképpen ezzel tudom fejezni, és a nóták élnek.

- Ezek szerint te vagy akkor a fő dalszerző?
- Nem, nem, ez eddig úgy nézett ki, hogy vagy én írtam szöveget és ahhoz született valami melódia, és akkor esetleg írtunk rá nótát, vagy az öcsém csinált valami nótát. Volt, amikor a dallamot is megírta, és én csak a szöveget, de volt átfedés is, amikor az öcsém megírta a nótát és a szöveget is. Volt egy-két számunk, pl. az Ördögre kacsintva, vagy a Western, ezeket a Simi [az énekesnő öccse] írta, szóval ez teljesen újkeletű dolog most, hogy elkezdtem én is írni. És akkor nyilvánvaló, az öcsém hangszereli, az még most is az ő feladata. De most az új albumon Marci is írt egyet. Ahány dal most kész van, abból 4-5-öt én írtam, szintén ennyit az öcsém. Így osztódik meg ez a dolog, és legnagyobb meglepetésemre tényleg jönnek ezek a nóták, kapom az ihletet és írom, hehe.

- Beszéljünk akkor az új albumról. Címe, témája, megjelenési ideje?
- Igazából úgy volt, hogy most májusban jelenik meg az album, de még annyi jó szám, meg kidolgozásra váró téma van, hogy szeptemberben fog kijönni. Gyáva forradalmár a címe. Ez egy kicsit azt is jelképezi, ahol mi most állunk az életünkben. Egy picit a polgári és a rock and roll lét között imbolyogva napról napra. Hogy mit is kéne nekünk csinálni, merre kell elmenni, kiadó ezt mondja, szülők azt mondják, szívünk azt mondja, agyunk azt mondja… egy kötéltánc ez az egész dolog. Nyilvánvaló, az embernek elmúlik a gyerekkora, a tinédzserkora, fiatal felnőttkora, stb., s akkor néha előjön – bennem nagyon ritkán –, hogy akkor lehet, hogy koromhoz mérten valamit le kéne tennem az életben – kvázi gyerek –, és akkor azért ez válaszutak elé állítja az embert. És a sok negatív visszajelzés az meg még jobban arra nyomja, hogy érted, fogadd el Anna, hogy ha ennyire nem működik valami, akkor nyugi. És akkor utána jön egy ilyen, egy mr2, és akkor megint a kötéltánc kellős közepén vagyok, egyensúlyozok egy esernyővel, és nem lehet tudni... De hát megyünk előre, és amíg ez kell, és emberek lelkesednek, addig… tehát ez a Gyáva forradalmár. Még ott fönnvan a barikádon, a sánc tetején, és érzi, hogy lehet, hogy vesztes az ügy,de nem akarja föladni, és inkább azt mondja, hogy lőj le, mint hogy visszavonuljak, vagy hogy betemessen az a barikád, amit én építettem. Az albumnak is van egy ilyen nyers őszintesége, és a nóták, például amiket írtam, azok is eléggé hirtelen őszinteségből fakadtak. Persze, vannak vidámabb nóták is, mint a Mars. Ez arról szól, hogy a világ egy színpad, ugye, és Shakespeare-, Arisztotelész-, Platón-idézetek vannak swingbe rappelve rajta, és az öcsém a refrénnél mondja el a tanulságot, hogy az életed az csupán egy oldal a világ a drámájában.

- A lemezbemutatóról lehet már valamit tudni, vagy ez még a jövő zenéje?
- Úgy néz ki, hogy az A38 felajánlott nekünk egy szombati időpontot nagyon kedvezményesen, amit meg fogunk lovagolni, talán szeptember végén, október elején. Most épp a Turbo nevű zenekarral dumálgatunk, hogy lehet, hogy velük szövetkezünk, és az Ozone Mama nevű, szintén rock zenekarral.

- Hogy alakul a nyaratok fellépések, fesztiválok tekintetében?
- Június 19-én Mosonmagyaróván lépünk fel. Aztán megyünk a VOLT-ra is, a Szigeten az Open színpadon augusztus 13-án játszunk, utána 23-án az orfűi Alterego Fesztiválon, meg a SZIN-en is ottleszünk. A ZP-ben is leszünk, július 4-én, és az A38 tetején játszunk minden hónapban egyszer, keddi napon. Mindig van egy kísérőzenekarunk, és a Zöld Pardonból szépen át lehet battyogni, 500 forintos leiható jegyár van. Ráadásul tervbe van véve egy Hollow Kitty nevű zenekar, ami majdnem ugyanez a felállás, mint amit most láttál, csak a billentyűs és a dobos más. Az pedig egy… hát, női zenekarnak hívom, de csupa férfitag lesz rajtam kívül, női ruhákban, és ’50-es évekbeli rockabilly nótákat fogunk földolgozni egy kicsit rock, punk-rock irányba. Ezt tervezzük, június 29-én lesz a bemutatója az A38-on.

- Egyéb nagyobb dobás mostanában?
- A kislemez bemutatója a Gödörben lesz, május 25-én.

Fejes Anna

[2010.05.25.]