Kimondottan nem politikai állásfoglalás a Pozitív együttes új klipje.
Aki reggae körökben mozog, annak a Pozitív együttes neve már nem idegen, ám sok sok újdonság történt a házuk táján.
Mindenekelőtt kinőtte magát a duó, és zenekar lett belőlük. Jelen pillanatban is elsődleges projektjük, hogy tökéletesítsék a zenekart, és minél többet próbáljanak, ám időközben Surda alias W. Surdamann Jr. elkészített egy videóklipet az egyik szóló dalához.
A zenekar vezetője, Sitgan elmondta, hogy Surda szólóalbuma megjelenése után még volt pár félkész szám, közte ez is, így hamarosan ezeket kiadják egy letölthető kislemez formájában, rajta az előző videó dalával, a Ladánybene 27 zenéjére felénekelt "Álmodnék még" című számmal. A dalban Surda a politikusokat szólítja meg, hiszen szerinte van pár dolog, ami nincsen rendben az országban.
Sitgan szerint merész vállalkozás volt ebből a dalból videót forgatni: "100 százalékosan elhatárolódunk attól, hogy politikailag állást foglaljunk. Nem tisztünk egyik oldalt sem népszerűsíteni, viszont a reggae zene remek eszköze a gondok feltárásának, még akkor is, ha politikáról van szó. Veszélyes dolog lehet egy ilyen dalt felvállalni, hiszen aki ismer minket, az tudja, hogy az esetek nagy részében a nevünkhöz méltóan, pozitív dolgokról énekelünk. Viszont bele tartozik az is, hogy próbáljuk meg a negatív dolgokat jobbá tenni!"
Surda kislemeze még a nyár folyamán letölthető lesz, illetve az év vége felé pedig egy Pozitív kiadvánnyal szeretnék a hallgatókat megörvendeztetni. A nyáron folyamatosan fellépnek DJ-s műsorral, többek közt a Balaton Beach Tour keretein belül turnéznak, de augusztus elejére a budapesti U26-ban van egy lekötött bulijuk, nagyzenekarral, vendégekkel. Addig is nézzétek Surdamann "Tisztelt ház" című videóját.
- zene.hu -
[2010.07.03.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.