Ötórai jazz Chris Bottival - csábulj el velünk minden nap
Ha szereted a jazzt, akkor azonnal írd fel a naptáradba: minden nap este 5 órakor megnézem a Zene.hu-t, ugyanis ekkor egy-egy népszerű jazzmuzsika felvételét mutatjuk be. Emellett a legfrissebb híreket is megtalálod a videó melletti keretben. Sőt ha lemaradtál az aktuális csemegéről, ne szomorkodj, hiszen ha feliratkozol jazz-hírlevelünkre, akkor rendszeresen mailben megkapod az érdekességeket.
Az amerikai származású de, Olaszországban nevelkedett muzsikus, Chris Botti lisa című dalával nyitunk.
Botti 2009-ben megjelent In Boston című lemezén 13 számnak jutott hely. A kínálatba szinte kivétel nélkül sokat bizonyított, népszerű művek kerültek. Elhangzik többek között az Ave Maria, a When I Fall in Love (E. Heyman-V. Young), a Seved Days és az If I Ever Lose My Faith In You (Sting-D. Miller), a Cinema Paradiso (E. Morricone) és a Time To Say Goodbye (L. Qarantotto-F. Sartori). Akad két viszonylag ritkán terítékre kerülő mű is a zenefolyamban.
Az egyik a nagy példakép tiszteletére a Flamenco Sketches (Miles Davis) és a Smile aminek a szövegét a legendás Charles Chaplin írta.
Mindegyik számban élvezhetjük Botti kifinomult, mély érzelmi hátteret sugalló előadásmódját. Koncertfelvétel lévén az előadó a stúdió magányából kiszabadulva a több ezer fős közönségnek játszik.
Az élő adás hangulata remekül érezhető a cd-n is. A több, mint egy tucat – igen sokszínű – szerzemény során Botti előadó tehetségének legszélesebb spektruma tárul fel.
Szeretnél értesülni, minden nap a legújabb jazz slágerekről? Érdekelnek a hírek a jazz világából? Iratkozz fel hírlevelünkre.
[2010.07.27.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.