Első pillantásra Sebastian, a klarinétos sem más, mint valaki, aki már létező slágereket kopíroz. Olyan magyar előadók leghíresebb dalait dolgozta fel, melyeken nemcsak mi, de szüleink is felnőttek.
St. Martin óta hagyománya van hazánkban a különböző szóló hangszeres előadóknak. Mága Zoltán, Edvin Marton vagy a Princess együttes neve mindenki számára ismerős lehet aki, nem zárt fülekkel élt az elmúlt 20 évben hazánkban. Ebbe a sorba csatlakozik be most Sebastian, a klarinétos is, egy nagy különbséggel élve elődeihez képest. Ő ugyanis szakított azzal a hagyománnyal, hogy filmzenéket, klasszikus szerzeményeket dolgozzon fel hangszerére. Mára már klasszikusnak számító magyar slágereket ültet át saját hangulatvilágába.
Sebastian évek óta improvizál. Hangszere a klarinét, mely a fafúvós hangszerek királynőjének számít, s mivel maga is rajong a klasszikus magyar slágerekért, könnyen jött az ötlet, hogy kedvenceit dolgozza fel s ossza meg közönségével. Az elkészült dalok pedig nemcsak a hallgatóságnak, de sok esetben az eredeti előadóknak is elnyerték tetszését. Segítségével új köntösben csendülnek fel Cserháti, Máté Péter, Szenes Iván és más legendák slágerei, amelyek igazi csemegét ígérnek a hallgatóságnak.
Dicsérő párhuzam a nagy ikonokkal
Kísérteties is lehet a hasonlóság, hogy a magyar zenész is hasonló körülmények között kezdi szóló pályafutását, mint ahonnan Edit Piaf és a nagy Frank Sinatra is elindult. Kisebb-nagyobb budapesti bárokban, éttermekben játszik közönségének, hol több, hol kevesebb embernek. Valódi kis koncertsorozat ez a javából; hiszen minden csütörtökön más helyen lép színpadra, így néhány hónap alatt a főváros színe-java megismerheti.
- Ha Sinatranak megfelelt, talán nekem is jó lesz... Itt nem kocsmazenéről van szó, ami mindössze ahhoz kell, hogy ne csak a söröskorsók puffanását halljuk az asztalokon. Aki az én játékomat hallgatja, az olyan mintha egy koncertteremben ülne. Én a magam részéről ugyanolyan lelkesen és színvonalasan igyekszem játszani 40 és 400 ember előtt is. A lényeg az, hogy a hallgatók minden alkalommal egy kellemes élménnyel legyenek gazdagabbak. És ha tettszett amit hallottak majd másoknak is mesélnek róla... - mondta a zenész.
Ezoterikus musicalt is ír
Bár még csak nemrég robbant be a magyar könnyű- és komolyzene határára máris musicalírásra adta a fejét. Pontosabban egy félbehagyott musical folytatására.
- Az első pár dal, már évekkel korábban megszületett. Bár akkor még nem tudtam, hova is illesszem ezeket a slágereket az életművemben, azt pontosan éreztem ezek valami nagyobb dolgohoz tartoznak. Valamihez ami várat még magára.- kezdte a klarinétos.
Így is volt ez egészen idén áprilisig, amikor kis baráti társaság előtt bemutatta a darab részleteit. A csapat aztán annyira belelkesült a dalok hallatán, hogy néhány nap alatt kidolgozták a musical cselekményét, szerkezetét.
- Nem volt még az sem kitalálva, miről is szóljon majd a történet. Én egyszerűen csak azt írtam meg ami épp a szívemet nyomta, vagy ami épp jókedvre derített. De a társaim meglátták benne, hogyan is illenek ezek a részletek egy komplett mű egészébe. - folytatta.
Szakítottak a divattal, de titkolóznak
Az már a kezdetekkor nyilvánvaló volt mindhárom alkotó – a zeneszerző, a szövegíró és a dalszövegíró számára, hogy szakítva a divatdarabokkal, komolyabb mondanivalóval töltik meg a darabot. A musical központi témája pont ezért lett egy, az egész világot megmozgató kérdés. Hogy mi, az maradjon meglepetés a premierig.
- Nem akartunk ugyanakkor egy elvont, megfoghatatlan történetet sem. Olyan sztorit kerestünk ami az egész családot, minden nemet és korosztályt megmozgat. Így jutottunk el egy mágikus kincskeresésig, ahol megszólalnak a hatalom és a szív hangjai is.
Mindez fantasztikus zenével és elképesztő látvánnyal hamarosan magyar színpadon lesz látható. A főszereplőt illetően csak kiszivárogtatott információkra támasztkodhatunk, de sokan suttognak a klarinétról...
- zene.hu -
fotó: Fejér Kati/sebastianklarinet.hu
[2010.08.18.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.