Az örök nyár hangulata: Iyaz - Replay

Az újonc r&b előadó a Brit Virgin-szigetek szülöttje, Replay című sikerdalának köszönhetően az USA-ban az év egyik legnagyobb felfedezettjeként tartják számon. Egzotikus gyökereinek köszönhetően debütáló albumán ügyesen vegyíti a karibi hangzásvilágot a manapság divatos zenei trendekkel és egy igazán pörgős anyagot rakott össze a mögötte álló csapat.

A lemez meghallgatása után azonban kissé déja vu érzésünk lehet, mintha hallottunk volna hasonlót az elmúlt évek zenei terméséből. Beautiful Girls…szimpatikus, duci, fekete srác…igen, Sean Kingstonról van szó. A hasonlóság nem meglepő. Iyaz ugyanis Myspacre töltött fel videókban bizonyította tehetségét, ami felkeltette Kingston figyelmét és meg sem álltak a stúdióig.

Az album produceri munkálatait a sztárproducer J.R. Rotem végezte el, aki olyan előadókkal dolgozott együtt korábban, mint Britney Spears, Rihanna, Leona Lewis vagy Jason Derulo. Így nem meglepő, hogy egy igazán popos anyaggal van dolgunk. A dalszövegek sem épp világmegváltásról szólnak: szerelmek és csalódások, haverok, nyári bulik, mint fő témák garantálják a célközönség igényeinek teljes kiszolgálását. A már említett címadó dal sikeresen megjárta a slágerlisták élmezőnyét. #1 lett az Egyesült Királyságban és Ausztráliában, az USA-ban a második helyig jutott és kivétel nélkül Top 10-es lett a világ számos zenei összesítésében.

A folytatás sajnos már nem volt ilyen sikeres. Solo-t másolták másodikként kislemezre, ami gyakorlatilag a Replay gyengébb változata, így a fogadtatás is langyosabbra sikeredett. A briteknél megszerezte a bronzérmet, de az USA-ban már csak a Top 40-be sikerült bejutnia. A So Big-re keresztelt harmadik kislemez szereplése még elkeserítőbb. Az album egyelőre csak Európában jelent meg, az egyetlen említésre méltó pozíció, amit sikerült elérnie az a brit lista 26. helye.

Az amerikai megjelenés dátuma egyelőre ismeretlen, így valószínűleg az európai standard változattól eltérően egy feltuningolt albumot kapnak majd az USA-beliek. A cd 11 dalt tartalmaz és a kislemezeken kívül akad még néhány figyelemre méltó darab. Az OK nem ezek közé tartozik kissé idétlenül hangzó No Woman No Cry refrénjével. A Breathe viszont telitalálat, egy lassabb szerzeményről van szó, ami addiktív instrumentáljának és Iyaz kellemes vokáljának köszönhetően igazi közönségkedvenccé válhat. A Heartbeat és There You Are hallgatható, de semmi különös, csúnyán fogalmazva töltelékdaloknak is hívhatjuk őket.

Az anyag vége felé hallható Friend is kellemes a füleknek, a „csak barátok vagyunk” problémával foglalkozva. Az utolsó dalt stílszerűen Goodbye-ra keresztelték, cím alapján enyhén szólva nyálas búcsúdalra számíthatunk, azonban pozitívan csalódunk. Iyaz megmutatja, hogyan tudunk túllépni egy szakításon, a dalban helyenként felcsendülő ’Goodbye’ háttér-vokál kifejezetten színesíti a zárótracket.

Iyaz egy könnyen megszerethető anyaggal szórakoztat minket bő háromnegyed órán keresztül. Dalai segítségével az örök nyár hangulata uralkodhat el rajtunk, ami teljesen jól jön a tél közeledtével. Csak az a kérdés van-e rá szélesebb körben igény. Sean Kingston példájából kiindulva vannak kétségeim. Kingston is hirtelen robbant be a köztudatba debütáló dalával, ám szépen lassan halványodni kezdett a csillaga és a második lemeze szinte észrevétlenül eltűnt a süllyesztőben. Iyaz-nak ráadásul, a jóval népszerűbb Jason Derulo-val is meg kell küzdenie a listákon. Albumának amerikai megjelenése mindenképpen sorsdöntő lesz számára.

Kassai Dávid

[2010.10.20.]