Nem hittünk a fülünknek! Ezért érdemes magyar dalt hallgatni 19.
A nap magyar dala rovatba magyar zenekarok, zenészek muzsikái kerülhetnek be. Eddig minden nap mi ajánlottunk, de mostantól szerdánként Kóczán Bálint a soproni Nap Rádió műsorvezetője veszi át az ajánló szerepét: a szakember ígéri, hogy nem okoz csalódást és a legjobbakat válogatja nektek.
- A Holdviolának nem az a célja, hogy a Bánat utca népszerűségét felülmúlják és olyan dalokat szerezzenek kizárólag, amelyek a rádiós listákat ostromolják. A Kicsi madár egy szimplán jó dal népzenei beütésekkel, tiszta és szép hangzással. Érződik, hogy nem a slágergyárból került ki, hanem Lajosék (Gál Lajos a Holdviola egyik frontembere) szívvel-lélekkel dolgoztak rajta - kezdte ajánlatát Bálint.
- Nehéz azt a mércét elérni, amit a már említett Bánat utca produkált, viszont a Kicsi madárnak nem ez a hivatása. A Kicsi madár egész egyszerűen szórakoztatni, elgondolkodtatni, örömet adni akar, de a szerzők persze azt sem bánnák, ha a rádiók játszási listáin szépen szerepelne.
Erre minden esély megvan: talán első hallásra kicsit szokatlan, de teszi egyedülállóvá: a Holdviola hangzását meg kell szokni.
Szeretnéd megkapni mailben a nap magyar és a nap külföldi dalát? Iratkozz fel tematikus hírlevelünkre! Érdemes, hiszen a feliratkozók között rendszeresen ajándékot sorsolunk ki.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.