A Rock'n'roll örök és halhatatlan - Jerry Lee Lewis Budapesten

Vasárnap este a rock’n’roll egyik alapítója, istene és mindenkori fenegyereke, Jerry Lee Lewis adott koncertet a Budapest Arénában 4-5000 néző előtt. Az öreg, legendás zenészeket, mint amilyen ő is, egyszer látni kell, és ha már lehetőség nyílik rá a közelben, mindenképpen ott kell lenni a koncertjükön, mert ki tudja...

Jó példa erre James Brown, aki 2006 december elején játszott Bécsben, nem mentünk el, elintéztük annyival, hogy „Áh, még megnézhetjük bármikor, úgy is koncertezni fog egész életében”, és tessék, december 25-én elhunyt.

A nyári koncert pótlása

Ezt a koncertet is nyárra hirdették meg először, de betegsége miatt el kellett halasztani. Becsületére legyen mondva, 75 évesen is pótolta az elmaradt koncertet. Nyilván a hamisítatlan rock’n’roll éleforma nem múlt el nyomtalanul, az is csoda, hogy egyáltalán még él, nemhogy az, hogy koncertezik. Egyértelmű, hogy most már nem azt vártuk tőle, hogy kirúgja maga alól a zongoraszékét, vagy netán felgyújtsa a zongoráját – ahogy tette azt számtalanszor fiatal korában.

Vegyes érzések

Az előzenekarként Linda Jail Lewis, Jerry Lee huga és zenekara játszott, akik feltüzelték egy kicsit a közönség hangulatát, de ugyebár nem miattuk jött a nagyérdemű. Ráadásul nekem nem is igazán tetszik ez a country „jail” rock, ki lehet űzni a világból az amerikás, cowboy-os akcentussal – szóban és dalban egyaránt. Kis szünet után 21.15-kor elkezdett játszani a Memphis Beats nevű formáció, akik Jerry Lee kísérőzenekara. Négy szám (köztük a Woolly Bully és a Big Boss Man) után lépett színpadra a Killer becenévre hallgató legenda. Az életforma és a kor erősen látszott a bebattyogó művészen, de ahogy a zongorához ült, azonnal rengeteget fiatalodott. Ez a „ha hangszert kapok a kezembe, azonnal megfiatalodok” attitűd egyébként nagyon jellemző az összes eddig általam látott régi sztárra (gondolok itt mondjuk BB Kingre még például). Jó lett volna őt jó 30 évvel ezelőtt látni (vagy inkább 40), de akkor én még a csattogós lepkét tologattam a játszótéren. A tempója már nem a régi, de a hangja érdekes módon nem változott annyit. Az átvezető szövegeket nem nagyon lehetett érteni, egy kicsit meg is volt fázva, de mégiscsak a Legendát láthattuk, hallhattuk.

A rock’n’roll örök

Olyan embereket tud megmozgatni ez a zene és az életérzés, amin mindig csodálkozom. Jártam már több ilyen buliban itthon is, Ausztriában is, de amikor meglátom a belakozott hajú fiúkat öltönyben, vagy éppen lánccal és hózentrógerrel, és a pin up stílusban öltözött lányokat, olyan mintha évtizedeket repülnék vissza az időben, ráadásul egy teljesen más kontinensre. A küzdőtéren a keverő mögött nagyon jó kis táncparty jött össze, pörögtek a szoknyák, gabalyodtak a lábak... A koncert, mire kezdtünk volna belemelegedni, véget is ért. Alig 1 órát kaptunk a rocktörténelem ezen szeletéből. A két utolsó szám a két legnagyobb sláger volt: Whole Lotta Shakin’ Goin On és a Great Ball Of Fire. Meglepetésként ért, hogy a Great Ball Of Fire-ben a magas hajlítást még mindig ki tudja énekelni. Még egy darabig tarthatott volna a koncert, de örüljünk ennyinek is!

A másik meglepetés az volt, hogy nem hallottam, hogy morgolódtak volna az emberek, sőt akikkel a koncert után beszélgettem (kiderítettem, hogy hol folytatják a bulizást a „kiöltözöttek”), teljesen el voltak ájulva, hogy ennyit is hallhattak a Mestertől. Összeségében szerencsésnek mondhatom magam, hogy még láthattam egy Zenészt a még élő legendák közül.

-Aretuska-

[2010.11.03.]