Smack My Bitch Up a Planetáriumban

Október 29-én a Planetáriumban a Lézerszínház jóvoltából egy kifejezetten érdekes estén vettünk részt: a Prodigy életművét felevenítő lézeres bemutató után kicsit felemás érzéssel hagytuk el a “planeáriumot”.

Igazi hardcore Prodigy rajongóként akkor is meg tudnék hallgatni egy válogatást a banda életművéből, ha közben a Fidesz frakciót kellene néznem, miközben a Nemzeti Együttműködés Rendszeréről cserélnek eszmét.

Ehhez képest persze sokkal érdekesebbnek ígérkezett a Lézerszínház előadása, ahol lényegében arról volt szó, hogy beülünk a Planetáriumba és egy órán keresztül bámuljuk a lézereket és közben meghallgatjuk a Prodigy elmúlt 20 évéből összeállított válogatást.

Jónak ígérkezett. Az előadás pontosan kezdődött, nem voltunk túl sokan, a közönség nagyobb része egyáltalán nem tűnt Prodigy rajongónak. Sötétítés, csillagok az égen, Prodigy logó és már el is kezdődött a Spitfire. Az egyébként nem hangos zenére tervezett Planetáriumnak itt egyből elő is jött az egyik hibája: elég rosszul szólt. Az általános iskolai bulikra emlékeztető hangzás egyből visszavett a kezdeti lelkesedésből, nyilván egy Jean-Micheal Jarre előadásnál nem annyira fontos, hogy a gyomrodat rezegtesse a basszus, de a Prodigy zenéjének pont ez a lényege: úgy kell szólni, hogy letépje a fejedet. Nem úgy szólt, de hát ez van, ezen gyorsan tovább is lendültünk.

Maga a lézeres installáció is felemás érzéseket keltett bennem, ugyanis igazából semmi köze nem volt a csapathoz, hiszen a lézerrel kirajzolt logón kívül semmit sem használtak fel a bandához köthető ismert vizuális jelekből. Nem másztak hangyák (peddig mekkora lett volna, ha úgy kezdődik az egész, hogy a mennyezetet ellepik a kis fekete hangyák...), nem támadtak a betolakodók, nem repkedtek a Spitfire-ek a fejünk felett; őszintén szólva, ha valaki csak úgy benéz és nem szólt volna a zene, meg nem mondja, hogy milyen előadásról van szó. Tehát a legnagyobb baj az volt, hogy a megrajzolt alakzatoknak semmi köze nem volt a Prodigyhez, sőt, kifejezetten családbarát produkció révén semmi igazán durva animációt nem haszánltak fel (a Smack My Bitch Up alatt egy mell sziluettje volt látható egy pillanatig mellbimbó nélkül....). Szinte az előadás alatt végig azon agyaltam, hogy miket is kellett volna erőltetni a számok alatt. Ajánlanám a készítőnek, hogy nézze végig a klipeket, és az albumok borítóit az elejétől a végéig, meg néhány koncertet, onnan lehetne ötletet meríteni. Maga a lézeres installáció tehát annyira nem fogott meg, de volt néhány pillanat, ami elég erősre sikerült. A lehetőség megvolt, azonban 1 órát megtölteni úgy, hogy folyamatosan érdekes legyen és ne ismételje önmagát, biztosan nem könnyű. Szóval rengeteg ziccert hagytak ki a készítők, ezt nagyon sajnálom.

A zenét viszont meglepően jól válogatták össze, nem csupán a kislemezdalokat (Smack My Bitch Up, Breathe, Firestarter, Poison, Diesel Power, Out of Space, Invaders Must Die..stb) válogatták be, hanem voltak finomságok is, mint pl: a Their Law, a Break and Enter, A Black Smoke, az Under My Wheels egyik ritka remixe, vagy éppen a The Trick (amit szerintem a világtörténelem egyik legdurvább basszusára írt meg Liam). Próbáltak mind az 5 lemezről válogatni, ami sokkal jobb ötlet lett volna akkor, ha valamiféle koncepció szerint teszik ezt, pl. időrendi sorrendben, úgy lett volna azért valami íve a dolognak. Kicsit azt éreztem, hogy a számsorrendet hasraütésszerűen alakították ki. De egyébként a legnagyobb baj nem ezzel volt, hanem hogy megvágták a számokat: a Prodigy számait rohadt nehéz úgy vágni, vagy mixelni, hogy az jó legyen, hát ez most sem sikerült igazán (egyébként megjegyzem: remixelni sem lehet, az elmúlt 20 évben nem hallottam olyan remixet, ami akár csak megközelítette volna az eredetit).

És ha már a remixeknél tartunk: a Voodoo People egy tökéletes szám, és ehhez képest a Pendulum bugyuta d'n'b remixe leginkább a gyalázat kategóriát meríti ki nálam, szóval amikor azt keverték rá az eredetire, hát azt egy kicsit sértésnek vettem...

Szóval kicsit többet vártam az előadástól, ha legalább a hangzást megoldották volna, akkor már mindenkinek ajánlanám azért a show-t, főleg aki még nem járt a Planetáriumban. Érdemes szétnézni a Lézerszínház weboldalán, lesznek még hasonló előadások: Vangelis, Pink Floyd, Enigma, J.M. Jarre, Queen..stb Nyilván a Vangelis sokkal jobban passzol ehhez a lézeres dolgohoz, mint a Prodigy és ott a basszus hiánya sem akkora baj.

-zenemajom.hu-

[2010.11.04.]