Nem hittünk a fülünknek! Ezért érdemes magyar dalt hallgatni 40.
A nap magyar dala rovatba magyar zenekarok, zenészek muzsikái kerülhetnek be. Eddig minden nap mi ajánlottunk, de mostantól Trokán Anna színésznő, a Veszprémi Petőfi Színház tagja veszi át az ajánló szerepét: az előadó ígéri, hogy nem okoz csalódást és a legjobbakat válogatja nektek.
- Kompromisszummentes, minőségi soft-rock zene. Ez a 2003-ban debreceni orvostanhallgatókból alakult zenekar mottója. A Backdoor zenekar különlegessége, hogy az egyre inkább közkedvelt amerikai soft-rock hangulatot magyar dalszövegekkel elegyíti, ezzel újat hozva a magyar zenei palettára. - kezdte ajánlatát a a művésznő.
- A zenekar debütáló nagylemeze 2010-ben jelent meg "Éld át" címmel. A korongon szereplő "Királynő" című sláger nem sokkal megjelenése után a Friss Rádió listavezető helyére került. Az erőteljes médiakritikát megfogalmazó dal a szépségkirálynőkre aggatott, aktualitásukat vesztett szerepekre is felhívja a figyelmet. A sors pikantériája, hogy a korong hivatalos megjelenésének napján a lemezborítón szereplő Dobó Ágnest megválasztották Magyarország 2010-es szépségkirálynőjének.
Hallgasd meg lent a dalt!
Szeretnéd megkapni mailben a nap magyar és a nap külföldi dalát? Iratkozz fel tematikus hírlevelünkre! Érdemes, hiszen a feliratkozók között rendszeresen ajándékot sorsolunk ki.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.