Pörögj fel Hamvai P. G-vel - a zene.hu ma ezt kínálja
Jelentem erősítettünk a partyvonalon is. A péntekenként jelentkező DJ Náksi után az ajánló posztra "leigazoltuk" Hamvai P. G-t, aki keddenként tol nektek egy-egy klubhimnuszt.
- Tim Berg egy újabb ifjú titán Svédországból. Seek Bromance című boldogsággal teli remekműve, nem a most uralkodó zenei vonulatnak megfelelő keményebb darabok közé sorolható, A dal először ének nélkül került a nagyközönség elé, majd miután ismert lett jött az énekes verzió és klip is, ami feltette a i-re a pontot és ma már így vagy úgy minden valamirevaló lemezlovas repertoárjában szerepel – mondta a dalról Hamvai P. G. aki Létray Ákossal két hétig tartó médiaturnéra indul.
A sorozat keretén belül több, mint 100 rádióba és tévébe látogatnak el, hogy megismertessék a Fény és örvény szerzeményüket, illetve bemutatásra kerül P.G új formációja a Hungarian House Mafia első dala a Superhero, melyből készült ének és rap-verzió itt a túrné keretén belül szólal meg először.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.