Egy évi 80-100 millió forint nyereségű, 2,5 milliárd forintos összköltségvetésű rendezvényre 2,5 milliárd forintos bérleti díjat kivetni teljesen értelmezhetetlen, ezért nehéz erre reagálni – nyilatkozta a Népszabadságnak Gerendai Károly, a Sziget vezetője, miután felröppent a hír, hogy a Fővárosi Önkormányzat a jövőben már nem kívánja ingyenes közterület-használattal támogatni a Sziget Fesztivált.
A rendezvény 18 éves történetében nem először néz szembe nehézségekkel, de eddig minden alkalommal sikerült megtalálni azt a megoldást, amely megnyugtatóan biztosította a fesztivál folytonosságát – áll a Sziget Kft. százalékos tulajdonosának, az Econet.hu Nyrt-nek az ügyben kiadott közleményében.
“Magyarország legnagyobb kulturális és turisztikai rendezvénye évente több mint 3,5 milliárd forinttal járul hozzá a magyar GDP-hez” – hangsúlyozta Balázs Csaba, az Econet.hu Nyrt. elnöke videónyilatkozatában.
Gerendai Károly, a Sziget Kft. ügyvezetője bízik az eddig felmerült vitás kérdések során is eredményre vezető konstruktív tárgyalásokban. Egyúttal emlékeztetett arra is, hogy Tarlós István a választási kampányban kiállt a Sziget további megrendezése mellett. Szintén felhívta a figyelmet, hogy a terület bérleti díjának kérdése már Demszky Gábor főpolgármestersége alatt is felmerült, ám az hasonló érvek hatására lekerült a napirendről. Így a rendszeresen visszatérő ötlet véleménye szerint a városháza néhány munkatársához és nem pártpolitikához kötődhet.
Az ügyvezető úgy látja: a rendezvény Magyarország legjelentősebb ifjúsági kulturális és turisztikai eseményeként közfeladatokat vált ki, amennyiben turistákat, bevételeket, országimázst teremt. Szakértői számításaik szerint ma a fesztivál évente közvetlenül mintegy 2 milliárd, áttételesen körülbelül 10 milliárd forint költségvetési bevételt hoz.
[2011.01.12.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.