Aranyos videót találtunk a Josh és Jutta párosról, csak néztünk
Rajzfilmfigura lett Joshból és Juttából?
A szemfüles nézők és hallgatók már találkozhattak egy aranyos videoklippel, ahol két rajzfilmfigura énekel egy gyerekeknek szánt dalocskát. Első hallásra az énekhangok ismerősnek tűnhetnek, hiszen a két főhős hangját Josh és Jutta kölcsönözte.
Utánajártunk, megkérdeztük Josh-t. aki megerősítette valóban ők énekelnek a dalocskában
- Egy cég kérésére még a tavalyi évben készítettünk egy reklámzenét, aminek nem csak részletei, hanem teljes egésze is felhasználásra került. Sőt a szerzemény annyira megtetszett a vezetőségnek, hogy a reklámkampány után készítettek hozzá egy videoklipet is, aminek nagyon örültünk. Sőt kislemezen meg is jelentették, ami ritka a reklámzenék esetében - mondta a sikerpáros férfi tagja.
Ha bírod a páros zenéjét, vagy érdekesnek találod ezt az anyagot, akkor lájkold lent, hogy minél többen értesüljenek az anyagról.
[2011.01.30.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.