Hogyan keletkezett az Operaház Excelsior-ja? Megkérdeztük a zeneszerzőt!

A Magyar Állami Operaház egyik alapvető feladatának tekinti, hogy kínálatába az operaműfaj különféle korstílusainak lehető legszélesebb spektrumából válogasson alkotásokat. Kiemelten fontos közvetítői szempontnak tekinti, hogy teret és lehetőséget biztosítson a kortárs szerzőknek.
 

A Magyar Állami Operaház egyik alapvető feladatának tekinti, hogy kínálatába az operaműfaj különféle korstílusainak lehető legszélesebb spektrumából válogasson alkotásokat. Kiemelten fontos közvetítői szempontnak tekinti, hogy teret és lehetőséget biztosítson a kortárs szerzőknek.

Fekete Gyula A megmentett város című operáját 2002-ben mutatta be az Operaház. A darab karmestere – ahogyan a március 18-ai premieré is – Kesselyák Gergely volt. Az alkotópáros immár második alkalommal vállalkozik operaszínpadi ősbemutató színrevitelére. A darab rendezője Gothár Péter. Az Excelsior! Fekete Gyula és Gothár Péter tízedik közös színpadi munkája. „Pétertől színházat tanulok. Időt, tempót, feszültséget, oldást, eltartást, belemenést, jellemformálást, hatást. Amúgy nem hiszem, hogy zeném „gotháros” volna, egyéni színházi világa utánozhatatlan – még szerencse!” – mondja Fekete Gyula.

Az excelsior szó jelentése: feljebb, magasabbra. Az opera címadója, Papp András szövegíró. „Lisztnek van egy ilyen című prelúdiuma, melyet valószínűleg Longfellow azonos című versének hatására írt. De közvetlenül sem a zenei mű, sem a vers nem jelenik meg az operában (még motívumaiban sem), s a címadást sem ezek a művek indokolták, hanem a latin környezet (a Vatikán mint helyszín) és Liszt spirituális emelkedése.

Lentebb egy interjút közlünk, amelyben Fekete Gyula zeneszerzővel az EXCELSIOR! keletkezéséről Mesterházi Máté beszélgetett. Szerkesztett változatot olvashatnak; a teljes interjú a műsorfüzet része.

 "Mi korszerű, mi korszerűtlen”…

 – Korábbi operáid meglévő irodalmi alkotásokon alapulnak. Amerikában komponált egyfelvonásos kamaraoperád, a Római láz (1992) Edith Wharton novellája nyomán íródott; az 1999-es millenniumi operapályázaton díjat nyert s a Magyar Állami Operaházban 2002-ben nagy sikerrel bemutatott, egész estét betöltő műved, A megmentett város pedig a szó műfajtörténeti értelmében is „irodalmi opera”, azaz meglévő drámán, Eörsi István azonos című színdarabján alapszik. Most viszont újonnan kellett librettót íratni, hiszen a téma adott volt: Liszt Ferenc. Hogyan esett a választásod Papp Andrásra, honnan tudtad, hogy erre a feladatra ő az alkalmas személy?
– Andrással együtt dolgoztunk az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójára írt s a Katona József Színházban Gothár Péter rendezésében színre vitt Kazamaták előadásán, bár akkor még nem ismertük egymást különösebben. András Térey Jánossal közösen írta a darabot, amelyhez én a zenét szolgáltattam. Tudtam, én magam képtelen lennék jó librettóval előállni, végtére is ez egy szakma, amely nem az enyém. Így – mivel a Kazamatákat jól megírt darabnak, remekül megszerkesztett konstrukciónak vélem – megkérdeztem Papp Andrást, ráér-e drámát, méghozzá librettót írni. Ráért.

– Liszt Ferenc életét és alakját romantikus regények és színes, szélesvásznú filmek szokták témájukul választani. Hogy egy opera főhőse maga is zeneszerző, az inkább szokatlan. Példaként az utóbbi időkből Alfred Schnittke Gesualdója, korábbról Hans Pfitzner Palestrinája jut hirtelenjében az eszembe. Ahogyan a Te operád, úgy ezek a művek is egy-egy válságos politikai-emberi-művészi pillanat köré kristályosították ki a drámát. Vagyis, gondolom, te és Papp András is rögtön tudtátok: nem életrajzi epizódok füzérét, de nem is történelmi panorámát kívántok operaszínpadra vinni. Hanem mit? Hogyan jutottatok el Liszt életének éppen ehhez a pontjához?
– Andrástól jött az ötlet, hogy ez lenne a megfelelő drámai fordulópont Liszt életében, amely köré föl lehetne fűzni a történetet. Sokat beszéltünk arról, mit nem szeretnénk az operánkkal, és ez sokat segített annak tisztázásában, hogy mi az, amit viszont szeretnénk. Nem szerettük volna Lisztet gúnyolni, „beáldozni” valamely „modern”, éppen divatos irányzatnak csak azért, hogy fokozódjék a nézettség, a szenzáció. Nem akartuk fölmelegíteni a hálásnak tűnő, ám kissé kifáradt „Liszt és a nők” témakört. Lina Schmalhausen kisasszony néhány éve magyarul is megjelent, szenzáció számba menő naplójának földolgozását is elvetettük – amely pedig kurrens cikk lehetne, de végtelenül elfogult és bizonytalan hitelességű alapanyag, ráadásul Liszt és főleg Cosima „rosszul jön ki belőle”... Ez sem volt a célunk.

– Amikor tudtátok már, hogy a liszti életpályának éppen ezt a sarkalatos pontját viszitek operaszínpadra, miként közelítetted meg a témát? Hogyan mélyültél el ebben a szinte kimeríthetetlenül gazdag életműben? Mit olvastál el Lisztről és Liszttől?
– Liszt-kutatónak lenni egy élet munkája, nagyon nemes vállalás, és bevégezhetetlen is egyben. Már az elején rájöttem: nem vállalhatom, hogy a könyvtárnyi anyagot elolvasom, elemzem és értékelem. A zeneszerzői munka, azt hiszem, egyébként is más talajból sarjad. Nem föltétlenül onnan jön a komponista inspirációja, hogy elolvas négy vagy huszonnégy könyvet, és megtanulja Liszt életrajzát. Sokkal inkább hangulatokból, benyomásokból és hát a Jóistentől… inkább ebből a szférából jön a sugallat. András hihetetlen mennyiségű anyagot olvasott el a librettó megírásához, sokat segített a szövevényes Liszt, Wittgenstein, Bülow és Wagner család föltérképezésében és összefüggéseik megértésében, igazi szakértője a témának. A darabban minden történet és mondat hiteles, csak nem akkor és ott hangzottak el, történtek meg, de a drámai sűrítés az alkotói szabadság eszköze. Na jó, majdnem minden hiteles… Tehát tények és fikció kombinációjáról van szó. Körülbelül másfél évtized eseményei sűrűsödnek egyetlen estébe, amely történetesen 1861. október 21-edikére esik. Rám – ha már kérdezed – Cosima naplója volt a legnagyobb hatással. Annak stílusából és leírásaiból építkeztem a legtöbbet.

Az interjú a következő oldalon folytatódik!

[2011.03.15.]