Tini2 - Félelem és reszketés Siófokon

Emlékszem, 1997 nyarán, Siófokon éltük ki ifjonci hevületünket. Kergettük a keveset takaró ruhákba öltözött ledér lánykákat, nyakaltuk a napon fölmelegedett Kőbányait, és mellé tejfölös lángost majszoltunk.

Sorra jártuk a diszkókat, ahol nejlon atlétába bújtatott, ropogósra sült sármőröket kerülgetve hajszoltuk az amerikai álmot a magyar valóságban. Bár a Tini2 lemeze nem abban az érában fogant, mégis bőven belefért volna a 90-es évek balatoni diszkóinak repertoárjába.

Mit is képes egy-egy dal adni az embernek? Érzelmeket, hangulatokat közvetít, mellyel vagy tudunk azonosulni, vagy nem. Életstílusokat idealizál, vagy becsmérel. Norah Jones megnyugtat, Kanye West a stílus, és a csillogó életmód szimbóluma, de mit ad a Tini2?

Az szinte nem is róható fel negatívumként, hogy a lányoknak nincs igazán még hangjuk, láttunk már ilyet, Tom Waits sem a hangja miatt idol, hanem mert olyan mesékkel áraszt el melyekben élvezet elmerülni, szórakoztató egy-egy metaforikus sor kibogozása, felfejtése, a történelmi, és kulturális áthallások felfedezése.

Itt legnagyobb sajnálatomra, nem sok agyalni valót hagynak a lányok, bár sejthető, hogy nem is ez volt a cél. Ők egy buli kompatibilis lemezt szándékoztak készíteni, aranyosan, kedvesen, egyszerűen. Ez sikerült, bár megnézném azt a közönséget, akinek tényleg, valóban, minden szarkazmus nélkül az a leghőbb vágya, hogy Ma velünk bulizhatsz című opuszra táncolja át magát a másnapba.

Az Emlékdal, amit a lánykák nagypapájuknak írtak, mementó gyanánt, valóban gyönyörű. Mint gesztus. Mert zeneileg a nullához konvergál.. Érdekes mód, egy olyan műfajba tapicskoltak bele a lányok, mely már hajdanán, fénykorában is csak akkor lehetett zenének titulálni, ha e fogalmat, kicsit szabadabban értelmezzük. Dj Bobo, az Eiffel 65 és megannyi kortársuk zenei munkássága köszön vissza a lányok művészetében, átitatva azzal a fajta őszinteséggel, mikor az ember fia (lánya) nincs befolyásolva a szomorú tények által! Csak úgy sugárzik a 90-es évek Siófoki diszkóinak semmi mással össze nem téveszthető hangulata, legyen ez akár bók, akár sértés.

Egy nyúlós, ragadós, prünyt-prünyt diszkózene alatt, szinte már megváltásnak hat a lányok, még kiforratlan orgánuma, mert legalább abban benne van a lehetőség, hogy idővel jobbá váljék.

Legnagyobb sajnálatomra, túl sok pozitívumot nem tudtam felhozni a lányok (Varga Bianka és Juhász Nikoletta.) lemeze mellett, ami arra sarkallhatná a nagyérdeműt, hogy tegyenek egy próbát, és hallgassák őket. Viszont, mindezen negatívumok ellenére le kell szögezni, hogy rettentő becsülendő, hogy 16-17 éves lányok a zenében találják meg önmagukat, és próbálják kifejezni örömüket, bánatukat. Remélem, sőt, bízom benne, hogy nem ragadnak le ennél a stílusnál, mert sajnos nem létezik ember e szent földön, akinek ez jól állhat a mai világban. 

- Kézdi Zsolt -

[2011.04.02.]