Ha szereti a jazzt, akkor azonnal írja fel a naptárjába: minden nap este 5 órakor megnézem a Zene.hu-t, ugyanis ekkor egy-egy népszerű jazzmuzsika felvételét mutatják be. Emellett a legfrissebb híreket is megtalálja a videó melletti keretben. Sőt ha lemaradt az aktuális csemegéről, ne szomorkodjon, hiszen ha feliratkozik jazz-hírlevelünkre, akkor rendszeresen mailben megkapja az érdekességeket. Az ajánló szerepét, minden nap a jazz egy-egy kiemelkedő, elismert alakja, vagy szakértője tölti be. Péntekenként Ivan, énekes ajánlatát évezhetjük.
Kyle Eastwood: Hot Box
Kyle Eastwood (1968-) a legendás színész-rendező, Clint Eastwood gyermeke, muzikális családba született, valamint Miles Davis, Dave Brubeck és sok más jazz-legenda zenéjén nőtt fel.
Gimnazistaként elektronikus basszusgitáron kezdett játszani, és hallás alapján tanult be r&b-, Motown- és reggae-slágereket. A francia basszista, Bunny Brunel terelgetésével, s a zeneszerető papa támogatásával Clintwood a 90-es évek elején New York és Los Angeles környékén session zenész lett, megalakította kvartettjét, majd résztvevője az 1996-os Carnegie Hall-beli koncertnek, amely apja jazz iránti szeretete előtt való tisztelgésként jött létre.
Két évvel később, 1998-ban megjelent első szólóalbuma, a From There To Here, amely jazz-standardek és saját szerzemények gyűjteménye. A Rendezvous kiadóhoz való szegődését követően, 2005-ben kiadták Paris Blue, 2006-ban Now, 2009-ben pedig Metropolitain című albumát.
Albumai mellett apja 8 filmjéhez (The Rookie, Mystic River, Million Dollar Baby, Flags of Our Fathers, Letters from Iwo Jima, Changeling, Gran Torino és Invictus) szerzett és vett fel zenéket.
A Hot Box a Metropolitain című, 2009-es album azon dala, amelyben megnyilvánul a zenekar élő fellépésein tapasztalható energia, s megmutatkozik tudásuk legjobbja. Egyfajta ritmikus üzenet a jazz-ről a mai szórakoztató zene világában, ahol egy instrumentális zene tökéletesen és gyorsabban képes elmesélni egy történetet, átadni egy hangulatot, mint bármilyen képi megjelenítés.
- zene.hu -
[2011.04.08.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.