Az Everdancenek befejeződött a Csillag Születik

Timi Chen – ő az, akinek múlt szombaton kettétört az álom. Ő az a kínai lány, akinek búcsúznia kellett a Csillag Születik döntős csapatából. Így már csak hatan maradtak, hat előadónak még van esélye, hogy a tehetségkutató harmadik szériájának nagy felfedezettjévé váljon.

Addig azonban még kemény megmérettetések várnak rájuk, hiszen hétről hétre több millió ember előtt kell bizonyítaniuk rátermettségüket. Van, akit „felspanol” ez az izgalom (Szabó Ádámot és hangszerét például kifejezetten szereti a kamera, és láthatóan a srác sem ijed meg tőle), mást pedig egyszerűen sokkol a tudat, hogy nézik őt, és a nyomás miatt gyengébben teljesít, mint egyébként tehetsége miatt várnánk tőle (Krizbai Teca vak, és az ebből fakadó színpadi bizonytalanság csak akkor múlik el, ha zongorája mellett ülve énekelheti kedvenc dalait).

Mielőtt azonban színpadra lépnének 2011 kiscsillagai, Ördög Nóri ismertette a megváltozott programtervet. Eszerint ma este már két előadással állnak elő a kiscsillagok, méghozzá egy egyéni, és egy versenytársukkal előadott produkcióval. A zsűri a közös produkciót nem, az egyénit azonban továbbra is pontozással értékeli, ami a szokásoknak megfelelően meghatározza majd a kezdő sorrendet, amit a nézők voksaikkal változtathatnak a műsor végéig.

László Attila mindenképp szerencsésnek érezheti magát, hiszen ahogy riportjában fogalmazott „egy igazi nagy családot” kapott maga mellé. Az Everdance táncosaival állhatott ugyanis egy színpadra, akik azt hiszem most megmentették ezt a produkciót. A tökéletesen felépített színpadi showba és a hibátlan mozdulatsorozatba számomra belerondított Attila éneke, aki egyébként a Crystal Két utazóját adta elő. Az egész egyben jó előadás volt, de biztos szívesebben hallgattam volna az erdélyi fiúcska helyett Kasza Tibi énekét. Velem ellentétben Hernádi Juditnak tetszett a dolog. Szirtes Tamás is szerencsés választásnak tartotta a nótát, mert az Everdance-hez ugye közel áll az ír dallamvilág, László Attilának meg a jól áll a romantika. Mit mondjak, nem vagyunk egyformák, de szerintem az egekbe magasztalni valakit, aki sok helyen falsul énekelt talán nem tisztességes dolog.

Krizbai Teca és Gomes kettőse szerencsés összeállításnak tűnik. Mindketten rendkívül érzékeny személyiségek, Teca nyilvánvaló fogyatéka miatt, Gomes-t pedig szomorú gyermekkora tette azzá. Talán sokan nem is tudják, de leukémiával született, ahogy ikertestvére is. Ő azonban korán a betegsége áldozatává vált, míg Gomes-nek úgy tűnik, sikerült túlélnie. Nem értek véget azonban szenvedései: szüleit is egymás után veszítette el. Mindketten betegek voltak. Ám ha ezt a napot megérhették volna, biztosan büszkén, könnyekkel a szemükben ölelték volna át gyermeküket az előadás után. Gomes még a szemét is bekötötte, hogy egy előadás erejéig sorsközösséget vállaljon Tecával. És Teca is végre újra önmagát adta, amikor a Hooligans dalát énekelte zongorája mellett. Egyszerűen jókedvet sugároztak, derűt és boldogságot. Mindenképpen érdekes volt ezt látni két nehéz sorsú fiatal előadásában.

Szabó Ádám és Har-Mónika egy este erejéig abban az örömben részesülhetett, hogy egy igazán profi táncos csapat talpa alá húzhatja az odavalót. Az Appril Projekt hétről hétre ugyanazt a magas szintű teljesítményt nyújtja, és Ádám sem okozott még csalódást. Nem meglepő tehát, hogy Har-Mónika „begyéből” hallva a Lambadát, és látva a csodálatos alakú és hajlékony testű táncosok előadását igazi élvezetben volt részünk. Annyit azonban sajnáltam kicsit, hogy Ádám színészi vénájából és zenészi improvizációiból most kicsit kevesebbet kaptam, de nyilván kompromisszumokra van szükség egy ilyen sokszereplős produkció összehozásához. A szólóban remélhetőleg minden ilyen irányú vágyam teljesül majd!

Megosztom: