Aranyos videó! Elkészült az Alma együttes új klipje
200 nevezés, több mint 40 feltöltött videó és egy izgalmas táncos pályázat után véget ért a Lenor Selymes Ruhaság játék, melynek fődíjait a zsűri által kiválasztott 13 gyerkőc kapta: Ők szerepelnek az Alma Együttes Mennyi Selymes Puhaság című dalához készült videoklipben!
Január 8-án több mint 50 gyermek perdült táncra az Alma együttes legújabb dalára a Westendben. A „spontán táncfellépés” annak a Lenor Selymes Ruhaság címet viselő videofeltöltős játéknak a bevezető eseménye volt, amely január 20-án indult és március 25-ig tartott.
Nyomj egy Tetsziket, ha érdekelnek az új klipek.
A Mennyi selymes puhaság dal segítségével a gyerekek játszva megtanulhatják, hogy melyik ruhadarab után melyik következik az öltözködés során, arról nem is beszélve, hogy akár az Alma Együttes következő videoklipjében is szerepelhetnek.
Érdekes, hogy az Alma zenekar kezdetben csak felnõtteknek játszott, késõbb egy véletlen megkeresés kapcsán kezdtek el gyerekeknek zenélni. Az egyedi hangvételnek és a nagy sikernek köszönhetõen sorra érkeztek a hasonló felkérések és egy idõ után azon kapták magukat, hogy már szinte kizárólag gyerekkoncertjeik vannak - így nõtték ki magukat gyerekzenekarrá.
Mi a véleményed a klipről? Nyomj lent egy tetsziket és értékeld.
A Ticketpro a facebookon tájékoztatta a zenebarátokat....
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.