Hegyalja 2011: A Slayer viharfakasztó koncertje

3. nap a Hegy'en

Eljött az igazság pillanata, gondolhatta minden Slayer rajongó. Erre a napra fullra megtelt a város és az egész fesztivál területe, jöttek mindenhonnan, pedig tavasszal egyszer már átélhettük Kerry Kingék „zenei bábáskodását”.

Szegény-szegény Irie Maffia, hogy miért is sajnálom őket, egyszerű, előttük az ünnepies hangulatban lévő Depresszió – gyerekáldást hozott a péntek a banda billentyűsének -, utánuk pedig a Guano Apes, majd pedig Lombardoék következtek. A német Guano már a két évvel ezelőtti reunion-os SZIN-es bulin is indokolatlannak bizonyult, ami újfent beigazolódott. A kétszámos, csini külsejű gárda jobban tette volna, ha még pénzkeresés céljából sem mondja ki az igen az újjáalakulásra. Hangulattalan és élvezhetetlen koncertet adott, még a Lord of the Boards sem mozgatott meg senkit.

Ekkor már mindenki a 30 éves múlttal bíró, és töretlen sikerrel turnézó, és megöregedni nem bíró Slayert várta. A közel 20 ezres tömeg jócskán megkapta a magáét, kis túlzással mennydörgést okoztak – az eső valóban eleredt - a trash korszakalkotó zsenijei. Ezúttal Gary Holt, az Exodus gitárosa helyettesítette a húsevő baktériumok által megtámadott, lábadozó Jeff Hannemant. A 15 számos setlist piszokul egyben volt, minden klappolt, a hangerő már néha fájt is, nem lettem volna semelyik banda helyében, aki ez idő alatt zenélt. Barátaim és talán mindenki, aki eszénél volt hiányolta a Raining Blood című megaslágert, amit vélhetően felcsendült volna az Angel of Death után, ha a vihar nem veri le többször is az áramot. Hu, még szerencse, hogy nem a koncert elején ért el Tokajba, mert akkor aztán lett volna füttykoncert, és felháborodás… Végül szerencsére csak a hajrára szakadt le az ég, így csak fanyalgók és örök kritikusok menekülhettek elégedetlenül fedél alá az eső elől, mindenki más katartikus élménnyel gazdagodhatott.

-Páll Norbert-

fotó: MTI

[2011.07.18.]