A szervezők déltől várják az érdeklődőket a csornai kempingbe, amely már készen áll a fesztiválozók fogadására.
Az első száz látogatót Veréb fesztiválos ajándéktárgyakkal jutalmazzák. Érdemes időben érkezni a sátorozóknak is a legjobb helyek megszerzésének érdekében.
A koncertek kora délután kezdődnek; olyan zenekarok lépnek fel, mint a 30y, Supernem, Alvin és a mókusok, Prosectura, Rózsaszín Pittbull… ráadásul idén a Stand-up comedy előadóját Felméri Pétert is láthatja a közönség. Hajnalban pedig zenés levezető partik várják a szórakozni vágyókat. A koncertek mellett sok színes programmal és játékkal várják a fesztiválozókat, melynek során sörkuponokat nyerhetnek.
A rendezvény helyszínének megközelítése nagyon egyszerű, hiszen Csorna város számos helyén táblákkal jelölték ki az útvonalat. Azoknak, akik nem szeretnének gyalogolni ajánljuk a taxi szolgáltatást, valamint további fontos információk mellett, a buszmenetrendet is megtalálják a fesztivál honlapján: www.verebfeszt.hu.
[2011.07.26.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.