Ötórai jazz, nap mint nap 194. - csábulj el velünk
Ha szereti a jazzt, akkor azonnal írja fel a naptárjába: minden nap este 5 órakor megnézem a Zene.hu-t, ugyanis ekkor egy-egy népszerű jazzmuzsika felvételét mutatják be. Emellett a legfrissebb híreket is megtalálja a videó melletti keretben. Sőt ha lemaradt az aktuális csemegéről, ne szomorkodjon, hiszen ha feliratkozik jazz-hírlevelünkre, akkor rendszeresen mailben megkapja az érdekességeket. Az ajánló szerepét, minden nap a jazz egy-egy kiemelkedő, elismert alakja, vagy szakértője tölti be. Péntekenként Ivan, énekes ajánlatát évezhetjük.
Ella Fitzgerald: Angel Eyes
Ella Fitzgerald 1934-ben tűnt fel egy harlemi amatőr tehetségkutató versenyen. Ennek nyomán azonnal Chick Webb zenekarához került, és elindult egyedülálló karrierje. 1935-ben elkészült első lemezfelvétele (Love And Kisses). 1938-ban jelent meg legnagyobb slágere az A-tisket, A-tasket. 1939-ben, Chich Webb halála után átvette a zenekar vezetését. 1940-től szólista volt, világkörüli turnékon, fesztiválokon vett részt.
Három egymást követő évben nyerte el Amerikában az „Év dzsesszénekesnője” címet, tizenháromszor kapott Grammy-díjat, 40 milliónál több albumot adott el.
A „dal eső számú hölgye” több, mint fél évszázadon keresztül az Egyesült Államok legnépszerűbb dzsesszénekesnője volt.
Rugalmas, nagy terjedelmű, pontos és kortalan hangjával éppúgy megszólaltatott szenvedélyes balladákat, mint bájos dzsesszdalokat, vagy akár a zenekar bármely hangszerét. A dzsessz összes nagyságával dolgozott együtt. A világ legrangosabb előadótermeiben énekelt, csurig megtöltve azokat. Közönsége olyannyira színes volt, akár csak a hangja: gazdagok, szegények, különböző bőrszínűek, vallásúak, nemzetiségűek; végső soron mindannyiukat egy dolog kötötte össze: szerették Ellat.
A dal szerzője, Matt Dennis elmondása szerint az Angel Eyes-t elsőként Herb Jeffries énekelte fel, majd Nat „King” Cole egyik lemezének B-oldalán szerepelt, azonban Ella Fitzgerald előadásában nyerte el igazi népszerűségét. A szerzemény – amely egyébként Frank Sinatra egyik védjegyének is számít – nem hiába volt az énekesnő repertoárjának állandó szereplője, számos lemezén is megtalálható, hiszen gyakran nevezte egyik kedvencének.
A bensőséges, magányos, blues-os, könnyfakasztó melódiára, Earl Brent által írt szöveg egy bár vagy szalon vezetőjéről szól, aki az „ördögi angyalszemek” hiányát fájlalja.
-zene.hu-
[2011.08.19.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.