2025. december 5. | péntek | Vilma nevenapja
 
Regisztráció 
Belépés Belépés
Keresés
RSS RSS Hírek Hírek Meghallgattuk Meghallgattuk Ajánlók Ajánlók Fesztiválok Fesztiválok Interjúk Interjúk
zene.hu a kezdőlapom feliratkozás hírlevélre
 
 
 
zenés állások
Oldal.info
 
 
Kapcsolatok
Chron

Chron

A zenekar 2009. október másodikán alakult meg, az alapító tagok Paróczi Bence és Vida Pál voltak. A két fiú már korábban is együtt zenélgetett, de szerettek volna komolyabban is ezzel foglalkozni. Olyan csapatot akartak összehozni, ahol a tagokkal igényes zenét játszhatnak, és a későbbiek folyamán komolyabb sikereket is el tudnak érni. Bence a középiskolai évei folyamán ismerkedett meg Balogh Ádámmal, akiről kiderült, hogy ő is – hasonlóan a másik két sráchoz – félzenekari formációban játszik Kaiser Szilárddal. Arra gondoltak, megpróbálnának együtt valamit összehozni, hiszen a célok, az álmok, a kitűzések minden oldalon egyeztek.

Bár eleinte a kezdeti lelkesedést lelombozta az attól való félelem, hogy a közös munka nem fog működni, a csapat végül megtartotta első próbáját, ami kellemes csalódásokkal telt. Ahogy múltak a hetek, egyre több közös próbán voltak túl, ahol egy új arc is felbukkant: Paróczi Ádám, Bence bátyja. A legidősebb Paróczi fiú kezdetben csak kíváncsiságból vett részt ezeken az eseményeken, majd felmerült a gondolat, hogy mi lenne, ha ő is mikrofont ragadna. Az ötlet teljesen bevált, és kialakult a kezdeti formáció. Ebben az időszakban volt ugyan egy hatodik tagja is az együttesnek Békési Dániel személyében, azonban ő fél év után egyéb elfoglaltságai miatt kivált az együttesből.

A fiúk kezdetben olyan nagy rocklegendák számait játszották és dolgozták fel, mint a Dinamit, a P.Mobil, az Ossian, vagy éppen a Pokolgép. Időközben megszületett az első saját számuk is, a Hajnali emlék, amely tulajdonképpen egy ajándék volt az egyik énekes, Paróczi Ádám számára.

Folyamatos koncertezések következtek, egyik felkérés és meghívás jött a másik után, a tavalyi év folyamán közönségdíjasok is lettek a Zamárdi- és a hévízi utcafesztiválon, ahol idén már mint visszatérő tagok kaptak helyet a fellépők között.

A fiúk úgy érezték, elérkezett az idő, hogy a feldolgozások után megmutassák, hogy saját dalaik is megállják a helyüket a mostani zenei palettán. Azonban szükség volt még egy emberre a szólamok és az erősebb zenei alap miatt. Ekkor került a képbe Fényes Benjámin, aki nagyon rövid idő alatt beilleszkedett az együttesbe, és fel is zárkózott a repertoárral.

Újabb próbák, újabb fellépések, koncertek követték egymást. 2011 szeptemberére elkészült az első lemezük is, a Mindig visszavár.

[2011.08.30.]

Megosztom:


Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás

A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).

Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.

A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.

Megértésüket köszönjük.

Zene.hu csapat

2025.11.10

 

lap teteje
 
apróhirdetés
© SirOeshImpresszumMédiaajánlatSiteMap/Honlaptérkép • RandD: Jumu

Családias, meghitt hangulat és nosztalgia Nenaval a Barba Negraban
Október 21-én fergeteges...

IL VOLO - 17 éve énekelnek együtt, megnéztük
Felejthetetlen koncerttel tértek vissza...

A legenda, Blackie Lawless  a Barba Negraban - W.A.S.P. koncerten jártunk
Flitteres csuhák, diszkógömb és fityula az Erkelben
Lángolt az MVM Dome - Parkway Drive koncerten jártunk
Cukik és hogy hörögnek - A Hanabie. zúzott ismét Budapesten
Calum Scott varázslatos világa az MVM Dome színpadán
beszámolók még