Heidenfest: visszatér Budapestre népies metalzenék fesztiválja
A 21. századi mitikus hősei több dologban is különböznek középkori őseiktől: egyrészt mostanság főleg hangszerekkel támadnak, másrészt ezt elég jól kiszámíthatóan teszik: minden évben egyszer, valamikor az ősz táján. 2011-ben például október 20-án érkeznek Magyarországra, hogy az elmúlt két alkalomhoz hasonlóan egy remek hangulatú estén mulassanak együtt a pagan és folk metal zenék kedvelőivel. Idén a Finntroll, a Turisas, az Alestorm, az Arkona, a Trollfest és a Skálmöld zenekarok állnak majd csatarendbe, méghozzá a budapesti Club 202-ben.
Alig pár év kellett hozzá, hogy a Heidenfest turné-elnevezés igazi védjeggyé váljon az európai koncertlátogatók körében: a a pagan és folk metal bandák nagy koncertkörútjának idei kiadása már a harmadik a sorban. Az elmúlt években Magyarországon is nagy sikert arattak ezek az egy estés utazó fesztiválok, melyek a számos különböző metalzenei műfaj közül egy-egy bizonyos csoport köré épülnek. Az először 2008-ban megrendezett Heidenfest az Európa népeinek ősi, pogány hitvilágát megidéző folk és viking metal zenekarokat vonultatja fel: az elmúlt évben a Finntroll, a Primordial, az Ensiferum vagy az Eluveitie is szerepelt már az egész kontinenst beutazó turné szereplői között.
Az idei év első számú fellépője a finn Finntroll lesz, mely a folk metal extrémebb, morgósabb ágát képviseli. Muzsikájuk hangulatát legjobban a nevük írja le, mely pontosan azt jelenti, amire gondolunk: az 1997-ben alakult csapat tagjai egy mitikus finn vademberről nevezték el magukat, akit egy általa jórészt lemészárolt svéd misszió túlélői papjai tituláltak “finn trollnak”. Ennek tükrében különösen érdekes a tény, hogy a csapat dalainak többsége - így a legfrissebb, Nifelvind című lemez szerzeményei is - mégis svéd nyelven íródik. A dologra azonban egyszerű a magyarázat: egyrészt a zenekar első énekese, Katla a finnországi svéd kisebbséghez tartozott, másrészt pedig meg volt győződve arról, a hogy svéd nyelv sokkal “trollosabb” hatást kelt, mint a finn.. hogy ez tényleg így van-e, azt mindenki eldöntheti az alábbi videó megtekintését követően:
A Turisas szintén Finnországból érkezik, ám ők kevésbé a mogorva erdei szörnyek, hanem inkább a dicsőséges csaták harcosainak szepepében idézik meg a sötét középkort. Névválasztásuk mellett vörös-fekete harci festésükkel és dalaikkal igyekeznek megidézni a háború ősi finn istenét, Turisast.
A trollok és a harcosok mellé Skóciából kalózok érkeznek, ugyanis a 2008 óta működő, és önmagát természetesen kellően nem komolyan vevő Alestorm már a kezdetek óta a tenger rablóinak életéből merít ihletet dalaihoz. Ezt az olyan lemezcímek is jól érzékeltetik, mint a Captain Morgan’s Revenge vagy a Black Sails at Revenge, vagy éppen a Back Through Time című friss lemezen hallható Shipwrecked című tétel:
A turné talán legkülönlegesebb fellépője az orosz Arkona lesz, akiket nemcsak az emel ki a többi közül, hogy a komor énektémákat egy fiatal énekesnő adja majd elő, hanem hogy egy eddig kevésbé ismert, ám annál hatalmasabb misztikus világ, nevezetesen a szláv népek hiedelmeinek és történeteinek gyűjteményéből merítenek ihletet, és dalaikat természetesen oroszul adják elő - hol vidámabb, hol komorabb hangulatban:
A 2011-es Heidenfest folkmetal kínálata a Trollfest “True Norvég Balkán Metal”-jával, valamint az izlandi Skálmöld autentikus viking metaljával válik teljessé.
Trollmetal, csatametal, kalózmetal, szláv metal, balkán metal és viking metal szerepel tehát a Heidenfest idei kínálatában - senkinek sem maradhatott kétsége afelől, hogy október 20-án a Club 202 fedélzetén a helye minden edzett lelkű folk metal hősnek, hiszen a Heidenfest zászlaja alatt ismét a legjobb bandák kormányozzák majd a csatahajót egy újabb átmulatott éjszaka felé. Valahogy így:
-zene.hu-
[2011.09.12.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.