˝Mindegy, milyen gazdag és híres vagy, ha nincs kivel megélned.˝ – exkluzív interjú Hamvai P.G.-vel

–  A mentalitásod nem magyar…
–  Semennyire. Megpróbálok nem magyarul gondolkozni. Éppen ezért fájó pont, ami idehaza folyik minden szinten: mindenhol furakodás, egymás köpködése, és folytathatnám… Én sosem ezzel foglalkoztam, hanem a saját dolgommal – szerencsére ettől mindig tudtam magamat függetleníteni –, s próbáltam mindig örülni mindenki sikerének. Ha egy magyar lemezlovas vagy producer idehaza elsőnek lép, és mutatja az utat a külföldi trendek felé, vagy akár nemzetközi szinten elér valamit, az mindenféleképpen az egész szcénát viszi előre, mivel beszélnek Magyarországról, és ennek én felettébb örülök.
Egyébként kiskorom óta Amerikába vágyom, s amikor megkérdezik, külföldi vagyok-e, viccesen azt szoktam mondani, hogy Miami-i születésű vagyok. Amikor öt évvel ezelőtt először kint voltam egy hónapra Floridában – bejárva az egészet –, azt tapasztaltam, hogy az emberek kedvesek, segítenek egymáson, nincsen irigység, a másik köpködése. Ez pedig maximálisan az én gondolkodásom.
Mielőtt kimentem, azt hittem, kiskirályként élek itthon, de amikor hazajöttem – s egy hónap alatt nyilván sikerült villámgyorsan ráhangolódnom az ottani felfogásra – olyan szinten rossz volt, hogy jó, hogy kiskirály vagyok, de minek, mert nem tudom élvezni. Azelőtt nem volt semmi bajom. Sajnos megint azzal a közhellyel kell élnem, miszerint boldogok a lelki szegények. Ezzel senkit nem szeretnék megbántani, ugyanis boldogok, ha tetszik, ha nem, mert azok az emberek, akik keveset láttak, tapasztaltak, kevéssel is beérik, azoknak jó az, ami itthon van, mivel nincsen rálátásuk a dolgokra. Kiemelném még egyszer, hogy ezzel nem szeretnék senkit megbántani, mert én is ebben a cipőben voltam; csak aztán kinyílt a világ… Azóta még jobban másként látok mindent.
Ázsiát bejárva, hatványozottan azt éltem meg, amit Amerikában. Érdekes dolgokat tapasztaltam: ott semmi más nem számít, csak az ember; nem érdekel senkit, milyen ruhában vagy, milyen autód van, nem köttetnek szerződések, mert az adott szó kőbe vésett. Ellenben Európában nagyon nagy baj van: mindenki a pénzt, a sikert, a hírnevet, az általam a „még törvényének” nevezett ideát hajszolja, amiből aztán az irigység sarjad.

Szeleczki Dávid: I Could Be

–  „Boldogok a lelki szegények.” Te azonban nem tűnsz lelki szegénynek.
–  Remélem, hogy nem vagyok az. [hangosan felnevet]

–  Ennek ellenére boldog vagy? Te vagy az üdítő kivétel?
– Hát, van mit mesélnem. Te vagy az első, aki ezt a hosszú évek alatt megkérdezi egy interjúban. Szerencsére nem csak szakmailag, hanem a magánéletben is sikerült hatalmas tapasztalatra szert tennem, amit ha megosztanék, sokan meghökkennének. Íme egy kis betekintés. Volt anno egy hatéves, igencsak viharos véget ért kapcsolatom. Sorozatosan megcsaltak, azt hittem nem lehet rosszabb, de mégis… Kb. egy éve egy öt éves kapcsolaton vagyok túl, aminek a vége mindennél zajosabb volt. Mindvégig szeretőt tartott a kicsike. Azóta volt egy három hónapos kapcsolatom, amiben újra tudtam szeretni, de mint ahogy ebben az esetben is kiderült, a kisasszonynak más volt az értékrendje, mint nekem. Most kilenc hónapja szingli vagyok, és egyetlen szerelmem Disco, a csivavám. Annak ellenére, hogy szakmailag korán el tudtam jutni a csúcsra, és mindent sikerült elérnem, amit csak akartam, nagyon sok mindenre megtanítottak ezek a magánéleti pofonok. Rájöttem, hogy nem az a fontos, aminek köszönhetően az utolsó, hosszú kapcsolatomból is az lett, ami. A karrieremért, a munkámért, a sikerért, a még többért – a páromon kívül – világ életemben félre tettem mindent, azaz tökéletesen megéltem „a még törvényét” – ezen persze, azóta változtattam. Churchill-hez hasonlóan vallom, hogy „minden sikeres férfi mögött áll egy asszony”. Tudom, ha az a két nő nem lett volna mellettem –az első kapcsolatom hat, az előbb említett pedig öt évig tarott –, akkor nem lettem volna sem emberileg, sem szakmailag az az ember, aki most itt ül. Ezúton is köszi az exeimnek mindenért! A magamhoz térés szempontjából szükséges, de nehezen túlélhető pofon után döntenem kellett, hajtom-e tovább az egzisztenciát, a szakmai sikert, a hírnevet, és akkor még nagyobb seggfej leszek, még kevesebb ember lesz körülöttem, igazából nem leszek boldog, vagy ebből visszaveszek, megpróbálok olyan dolgokkal foglalkozni, amelyek ugyanúgy segítik a pályafutásomat, mint eddig, csak kicsit embercentrikusabban, és akkor ez még visszafordítható – azaz lehetek boldog, végre abban sikeres, amiben évek óta szeretnék az lenni, ez pedig a család –, és nem maradok egyedül. Az ember vagy karriert épít, vagy kapcsolatot. Nagyon keveseknek sikerül megtalálni az egészséges egyensúlyt. Mindenképpen kell hozzá egy olyan nő, aki komoly kaszkadőr, és ami a legfontosabb, hogy nem a külsőségekre ad – és itt nem a mackós termetemre gondolok... [hangosan felnevet]

Ezt átgondolva, teljesen más fordulatszámra kapcsoltam át, ahogy szoktam mondani: 30 éves korom óta nyugdíjas vagyok. Az elmúlt két évben tén0yleg csak olyan dolgokkal foglalkozom, amiket szeretek, olyan emberekkel vagyok, akik magamért, nem pedig a fent említett külsőségek miatt szeretnek. Most úgy látszik, ez egy nagyon jó út a boldogsághoz, amihez egyetlenegy tényező hiányzik: a társ. Teljesen mindegy, milyen gazdag és híres vagy, ha nincs kivel megélned, élvezni. Egymagadban nem tudod. A szerelem tenne igazán boldoggá; ezt meg nem szabad erőltetni, de mindenképpen fog érkezni, és kész vagyok rá. :-)

- Aigner Ivan - 

Lapozz, mert az utolsó oldalon további videók várnak!

[2011.10.09.]