Irány Mexikó! - Portrébeszélgetés, Horgas Eszter fuvolaművésszel

Horgas Eszter fuvolaművész a budapesti zeneakadémián fejezte be sikeresen tanulmányait. Már a főiskolai évek alatt neves művészektől tanult, és lépett a szakmában elismert nevekkel a színpadra.

A művésznő megjelenésével, egyedien szép kisugárzásával akarva, akaratlanul magára vonja az emberek figyelmét. Egy olyan jelenség, akinek családja mellett a színpad a mindene. A zeneszeretete meghatározza művészetét, életét, létét. Nagy munkabírását misem bizonyítja jobban, minthogy lemezei folyamatosan jelennek meg, nemcsak hazai, hanem jó nevű külföldi kiadóknál is. Művészi adottságát édesapjától Horgas Béla költőtől, és édesanyjától Levendel Júlia írótól örökölte. Nekik köszönhetően Eszter már egészen kislány korában közelkerült a művészet azon világához, mely napjainkra már életének meghatározó részévé vált. Életéről, pályájáról kérdeztem a fuvola virtuózt, aki szinte már bejárta a világot.

- Visszaemlékszel még az óvodai, iskolai szerepléseidre, és megkérdezhetem, mennyire voltál jó kislány?
- A hagyományos értelemben, nem voltam jó kislány. Jó lelkű, tehetséges, de kérdésekkel, kételyekkel teli gyerek voltam. Már gyerekként is szerettem a saját utamat járni. És ez, egy kicsit sem hasonlított az átlagosra, a közösségekben teljesen normálisan elvárt viselkedésre. Abban a pillanatban, amikor nem szerepelni, versenyezni kellett, nehezen találtam a „szürke” életben a helyem. Igyekeztem tudat alatt olyan helyzeteket teremteni, mikor magamra hívhattam fel a figyelmet.

- Mikor volt az első olyan fellépésed, amire szívesen emlékszel vissza?
- Már általános iskolás koromban a fuvolával, a versmondással versenyeket nyertem. Az egyik legszebb élményem, mikor 13 évesen Gluck Melódiáját játszottam, és olyan csend lett a teremben, mintha angyal szállt volna el. Csodás, és meghatározó élmény volt. Azóta is ezt keresem, akkor vagyok boldog, ha a koncertek igazi katarzist tudnak adni.

 - Beszélgetésünkben már említettem szüleidet. Te is úgy érzed, hogy tőlük örökölted a művészi vénát, vagy még volt a családban más is, aki valamilyen művészeti irányzatban jeleskedett?
- Óriási szerencsének tartom, hogy ebbe a családba születtem. Három testvéremmel, tulajdonképpen, az anyatejjel szívtuk magunkba a kultúrát. A szabadság, a gondolkozás, a szeretet működésének alapjait.

- Szerettél tanulni, és milyen iskolákba jártál?
- Őszinte leszek veled. Ami érdekelt, azt szerettem. Négyes-ötös tanuló voltam. Nálunk nem volt követelmény, hogy mindenből kitűnők legyünk. Viszont amit választottunk magunknak, abban a legjobbnak kellett lenni. Mikor először játszottam szólót a Zeneakadémia nagytermében, a barátaim szülei jobban elámultak, mint az enyémek. Szüleimnek természetes volt, hogy amiben hiszek, azt megpróbálom a legeredményesebben csinálni. Tehát, ki más állhatna ott,- mondták, mint Te…

Az interjú a következő oldalon folytatódik!

[2011.10.13.]