Október 3-án jelent meg Palya Bea válogatása saját dalaiból! Bónuszként megtalálható a lemezen 5 vadonatúj dal, valamint eddig kiadatlan koncertfelvételek.
„Kiskoromban a kedvenc rejtekhelyem a kert végi két ribizlibokor volt. Rajzolgattam a puha, forró homokba, csipegettem a bokrokról a - néha még savanyú - bogyókat. Előttem körtefa, mögöttem diófa, körülöttem apró gyümölcsök csüngtek fürtökben. Titkos kis szeglet, ott álmodoztam, mi lesz majd, ha nagy leszek.
Nagy lettem, s most írtam egy könyvet is, a bokroktól idáig. Arra gondoltam, ha már szavakkal megtettem ezt az utat, akkor hangokkal is bejárnám a belső tájaimat.
Meghallgattam, milyen dalokat csináltam az utóbbi tizenöt évben. A frissen felvett dalok mellett előkerültek régi koncertfelvételek, zenekari albumok, és mind a szólólemezek. Egy-egy hangnál néha úgy izgultam magamért, mint anya a kisgyerekéért.
Válogattam néhányat ezekből a zenékből, az alapján, hogy melyik dalnál rezgett legjobban a fülem és a szívem.
Mint a ribizlibokrok alatt megálmodott felnőttkor, olyan az én énekléstől rezgő életem. Mesés és gazdag. És talán a kincsek legjavát még csak ezután fedezem fel…” – Palya Bea.
[2011.10.28.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.