Minden fiatal zenekar életében mérföldkőnek tekinthető az első olyan koncert, melyen népszerű zenészekkel közösen állhat a közönség elé. A JunK esetében ez fokozottan érvényes, hiszen olyan fiatalokról beszélünk, akik „civil” életük mellett kitartóan dolgoznak azon, hogy rajongóikat rendszeresen jobbnál jobb muzsikával kápráztassák el.
A 2007-ben alakult zenekar célkitűzései között elsőként mindig a jó hangulat szerepelt. Nem voltak konkrét tervek a szakmai életutat tekintve, igényes muzsikájuknak és összetartásuknak köszönhetően azonban mára teltházas koncerteken bizonyítják rátermettségüket. A színvonalas funk zene kedvelői most tanúi lehetnek egy lendületes funky zenekar, illetve egy szakmájában magasan elismert énekesnő, Tóth Vera találkozásának.
A zenészek számára a party már akkor elkezdődött, amikor kedden egy külvárosi próbateremben találkoztak, hogy gondosan felkészüljenek a szombati koncertre.
Arcukon megfigyelhető gyermeteg lelkesedésük pillanatok alatt megszűnik, amint hangszert ragadnak. A JunK zenekar játéka közben profikat megszégyenítő groove-okkal, tökéletes pontossággal csendülnek fel a Stevie Wonder, Jamiroquai és Prince örökzöldek, melyeket a közönség szűnni nem akaró tapssal hálál meg.
A zenekar első komoly megmérettetése a 2010-es Sziget Fesztivál volt, melyen természetes, ámde precíz játékukkal igazán nagy sikert arattak. Az azóta eltelt időszakban koncertjeik hangulata egyre fokozódott, és elhivatottságuknak még egy szükségszerű tagcsere sem állta útját.
A minőségi funk zene szerelmeseinek igazi csemegét jelenthet a szombat este, amikor a JunK zenekar Tóth Verával közösen táncoltatja meg a nagyérdeműt a Silenus Pub-ban.
- Fülöp Dóra -
[2011.10.29.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.