A győri club folytatja az elkezdett utat és a hazai elektronikus zenei élet egyik újabb kiválóságát, Dj Juliant látja vendégül november 19-én, a Party Zoo Night keretén belül.
Julian neve sokaknak ismerős lehet, hiszen a ’90-es évek vége óta igencsak aktív résztvevője a honi éjszakai életnek. Olyan kluboknak volt a meghatározó alakja, mint a gyöngyösi Lost World, vagy éppen a kelet-magyarországi bástyájának, a Highlandernek! Pályafutása ezután rohamléptekben haladt előre, így 2005-ben már a dortmundi Mayday-en pörgette a lemezeket a több ezer partizó előtt. Talán nemzetközi pályafutásának is ez adta a legnagyobb lökést, hiszen ezután már nem volt megállás. A környező országok, mint például Románia, Szerbia, Szlovákia után meghódította a szigetországot is, ahová a mai napig rendszeresen visszajár fellépni.
Produceri munkásságának egyik legfontosabb állomása a 2005-ben Hamvai P.G.-vel életre keltett Hungarian House Mafia formáció (a Swedish House Mafia után). HHM néven írt zenék olyan rendezvényeken debütálhattak, mint például a Miamiban otthont kapó Winter Music Conference, azaz WMC.
November 19-én tehát irány a 232 Music Club, ahol a rezidensek (Dabool, Hedlund & Adam Mad) mellett Magyarország egyik legkeresettebb lemezlovasa Julian adja majd a talpalávalót.
- FL -
[2011.11.15.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.